Ezt olvasta már?

0

A század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma Magyarországon

Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben - tették hozzá.

Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös elemzésében felhívta a figyelmet, hogy a súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan az látható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik, ezzel párhuzamosan pedig a száraz napok száma is nő.

Mint kifejtették: 1971 óta a legnagyobb aszály országos átlagban 2003-ban volt. Idén július 24-éig az ország közepén, Kecskeméten március 1-jétől számítva az eltelt 146-ból 122 nap száraz volt, amely a teljes tavaszi-nyári fél évre átszámítva kissé felülmúlja a legsúlyosabb 2003-as évet. Keleten, például Nyíregyháza mellett azonban a helyzet ennél is rosszabb, hiszen idén az eddig ott jelentkező 129 száraz napot átszámítva a legextrémebb 2003-as évet is jócskán felülmúljuk.

Azt írták: országos átlagban az elmúlt 50 évben nem nőtt annak a valószínűsége, hogy egyre több az aszályos év, de szignifikánsan növekedett annak valószínűsége, hogy amikor aszály van, akkor az egyre súlyosabb, hiszen nőttek a száraz napok tavaszi és nyári összegei.

Ez a változás az ország déli felében egyértelműen a nyári növekedésnek tulajdonítható - írták.

A szakértők elemzésükben a növényi termések érési fázisát és a terméshozamokat károsan befolyásoló nyári aszályt vizsgálták. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatbázisából az elmúlt 50 évet vizsgálva rámutattak, hogy míg délnyugaton és a Kárpátaljával határos régióban gyengén csökkent a féléves (a tavaszi és nyári együttes) csapadékösszeg, addig az ország északi-középső felén egyértelműen nőtt 1971 és 2020 között. Ráadásul - mint írták - ez a növekedés igen jelentős, és nagy területen eléri a 30-60 millimétert is. Ezzel párhuzamosan a két évszakban a száraz napok összege - kisebb körzeteket leszámítva - is nőtt.

Azt írták, az "optimista" forgatókönyv szerint: határozott kibocsátáscsökkentéssel lehet esély a múltbelinél kevesebb száraz időszakra. A pesszimista jövőkép szerint viszont további növekedés is valószínű, és ez elsősorban kelet felé várhatóan még erőteljesebb is lesz.

A várható változásokhoz való alkalmazkodás érdekében a jövőben mindenképpen tárolni kellene a csapadékosabb évek többletcsapadékát a súlyosan aszályos évek hiányainak pótlására és az extrém aszály okozta katasztrófák elkerülésére - közölték.

A természetes növényzet és a mezőgazdasági termelés, valamint ennek következtében az élelmiszer-biztonság szempontjából is lényeges, hogy Magyarországon ne legyen gyakoribb a súlyosan aszályos tavaszi-nyári fél évek előfordulása - hangsúlyozták a szakértők, hozzátéve: "ehhez a nemzetközi közösségnek, és közte Magyarországnak is, drasztikusan csökkentenie kell üvegházhatású-gázkibocsátásait, valamint alapvetően kell újragondolnunk vízgazdálkodásunkat, előtérbe helyezve a vízmegtartást".

 







0
0

hírek innen, onnan

Záporokra, zivatarokra számíthatunk a hétvégén

Szombaton az erőteljes gomolyfelhőképződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra készülhetünk - írja az Időkép. 

Nem múlik Kóbor János özvegyének gyásza: „Minden úgy áll, mintha tegnap lépett volna ki az ajtón”

Deme Zsóka nem tehet mást, mint hogy nap mint nap új értelmet keres és talál az életben. Imádott férje, Kóbor János elvesztése óta...

A nyugdíjasok a rezsiváltozás legnagyobb vesztesei - a Kádár-kockában lakók jól járnak

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú...

Justin Bieber feleségének fehérneműs és bikinis fotói láttán sokkot kap az ember, annyira erős

Eddig sem lehetett semmi panasz Hailey Rhode Baldwin Bieber fittségére és formájára, de ez most még látványosabb, mint a korábbi hetekben.

Más ember volt: így nézett ki a plasztika előtt Demi Moore, és így a legutóbbi után

Megszoktuk már a sztárok tökéletes megjelenését, de bizony abba, hogy így nézzenek ki, rengeteg pénzt kellett beleölniük.

Negatívra változtatta Magyarország hitelkilátásait a Standard & Poor's

Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő...

Akár egymillió hektárnyi termőterület is kiszáradhatott az aszály miatt Magyarországon

A búzánál elkönyvelt 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén...

Hugh Jackman ezzel a meglepő dologgal mentette meg házasságát

A Farkast alakító színész már több, mint 20 éve házas, és elárulta, mi az a trükk, aminek ezt köszönheti.

Wow: Így lesz a bőröd feszes mindössze 5 perc alatt

Ezt az egyszerű fitnesztrendet te is imádni fogod!

Ezt a szexpózt inkább hanyagoljátok az ágyban: ezt váltja ki az emberekből

Kifejezetten feszültté válnak tőle a nők és a férfiak is.

Több milliós kárt okoztak a fiatal hackerek

Elfogtak a rendőrök két fiatal hackert, akik online fizetési rendszereket kijátszva milliókat kerestek adathalászattal - közölte a...

Dallos Bogi szettje a Sziget Fesztiválon: „Justin Bieber ma annyira várlak”

Puskás Peti felesége is izgatott Justin Bieber fellépése miatt, bár magasan van a léc, hiszen Dua Lipa hatalmasat ment az első napon,

Sport

Óriási a káosz és a baj a Barcelonánál: mi lesz Lewandowskival?

Egy nap múlva kezdik a bajnokságot, de még mindig nem tudták regisztrálni az új igazolásokat.

Mi a jó ég történt Dzsudzsák Balázzsal? Sokkoló új külsőt villantott – fotók

A debreceniek játékosára szinte rá sem lehet ismerni.

A Real Madrid elnöke megalázta Cristiano Ronaldót - videó

Egy szurkoló arra kérte Florentino Pérezt, hogy igazolja le újra az ötszörös aranylabdást.

A Qarabag BL-ellenfeléhez távozott a Ferencváros focicsapatának támadója

A nigériai játékosra vásárlási opciója lesz a cseh klubnak.

Brutálisan megverték egy hajón a világbajnok sztáratlétát

Sérülései miatt lemaradhat a következő világeseményről.

Sokkoló átigazolásra készül az angol bajnok a hajrában

Az Arsenaltól szerződtetne játékost a címvédő.

A Barcelona most már mindent elad, akkora a baj

100 millió euróra tett szert a katalán csapat.

Vadai Ágnes a Blikk cikke nyomán arról faggatta Orbán Viktort, mikor szállnak be a focisták rendesen a közös t...

A labdarúgók szemet szúróan magas javadalmazása és ezzel szemben álló kedvezményes adózásának témája több mint egy évtized után eljutott a parlamentbe: Vadai Ágnes, a DK képviselője arra kérdezett rá a minisz

Barcelona: ˝A keret brutálisan erős lett, talán túl mély is˝

Kommentátorunk szerint nagy harc lesz a bajnoki címért a 2022/23-as szezonban.

Egyelőre nem tudjuk hova tenni a Manchester United új mezét

Bemutatta harmadik számú mezét a Manchester United. Egyelőre nem tudjuk hova tenni.

Ingyen távozhat a Barcelona holland sztárfocistája

Tavaly nyáron igazolt a katalán sztárcsapathoz.

˝Idén aligha tudja azt eljátszani Ancelotti a Realnál, mint tavaly˝

Kommentátorunk szerint a a tavalyihoz képest nagyon hasonló szezont fut majd pontszámban a címvédő.

Bulvár

A menyasszony vízbe dobta a csokrot, amikor lenéztek a hídról nem hittek a szemüknek

Van, hogy életünk legszebb napját egy szörnyű esemény árnyékolja be.

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília riadót fújt

Elképzelhető, hogy megjelent egy új vírusvariáns az országban.

5 otthoni eszköz, ami nagyon sok energiát fogyaszt – Megéri fenntartanod őket?

Az elmúlt hetekben mindannyian átgondoltuk a rezsiköltségeinket, elvégre mindenki jobban szeret olyanra költeni, amire igazán szükséges, és amire szeret. Márpedig előfordulhat, hogy sokat pazarolunk, gyakran észrevét

Veszélyben vannak a Sinopharmmal oltottak

Miközben készült egy tanulmány, ami az emlékeztető oltások fontosságára hívja fel a figyelmet, szégyenletes, hogy ezt miért nem népszerűsítik óriásplakátokon vagy a médiában, mondta Kemenesi Gábor virológus.

Tanársegéd voltam Angliában: ezt láttam az angol iskolákban

Az angol iskolákat legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a Harry Potterben látták: iskolai egyenruha, házak, színek. Ez egyáltalán nem áll messze az igazságtól, sőt! Az angliai iskolákban az élet tényleg játék

Bíró Ica kitálalt Schobert Norbiról, keményen nekiment: „Előbb-utóbb minden igazság kiderül”

Bíró Ica több év után tiszta vizet öntött a pohárba, és láthatóan van még tüske benne Schobert Norbi miatt.

Tényleg a Tisza medrébe temették hármas koporsóban Attila hun királyt? - Tények és tévhitek

A legenda szerint a hunok rettegett uralkodója arany-, ezüst- és vaskoporsóban fekszik valahol a Tisza mélyén – de mi lehet az igazság?

Koronavírus: azok közül haltak meg a legtöbben Magyarországon, akiket ezzel a vakcinával oltottak be

A kormányzati portálon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, de van egy vakcina, aminek a beadását követően különösen magas volt

Kikapják a nevelőszülőktől, mint egy szuvas fogat – Így hazudnak a súlyosan magatartászavaros gyerekekről

Mit kezdjünk azokkal a nevelőszülőkhöz került gyerekekkel, akiknél jóformán minden és mindenki csődöt mond? Ki segít a súlyosan traumatizált, kötődésre képtelen, magatartászavaros fiatalokon, akik gyakran a seg

Megszűnik a világ leghíresebb hintőpora, mert rákot okozhat

Több tízezer pert indítottak a gyártó ellen.

0