A te nappalid mennyire várja felkészülten a kuckózós időszakot?
Most, amíg a nyár tombolt, szinte mindenki csak aludni járt haza. Aki tehette, a vízparton hűsölt, vagy a kert árnyékos zugában igyekezett átvészelni a forróságot. A lágy szellő, a kellemes árnyék, a csodás növények mind-mind kellemes környezetet biztosítottak. Eddig.
Hiszen az ősz beálltával egyre rövidülnek a nappalok, egyre hűvösebb lesz, és persze egy-egy kiadós séta jól fog esni az elgémberedett végtagoknak, alapvetően mégis a négy fal közé fogunk vágyni egy-két óra letelte után. A kérdés már csak az, hogy mi vár ott ránk!
A nappali az otthon szíve!
Bármekkora családról is van szó, a nappali az egyik legfontosabb helyisége az otthonnak, hiszen ez az a közösségi tér, ahol a család, a barátok összejönnek, kényelmesen elhelyezkedve élvezik egymás társaságát. Már ha valóban kényelmes, amit ott találtok! Ha nem, akkor legfőbb ideje gondoskodni a megfelelő nappali bútorokról a Prémium bútoráruház kínálatából. Most még nincs késő! Azelőtt be tudod rendezni komfortosan és hívogatóan a nappalit, hogy igazán beköszöntene a klasszikus kuckózós időszak.
Persze most biztosan a fejedhez vagy épp a szívedhez kapsz, hiszen a sok nyári program, a nyaralás és persze a tanévkezdés minden bizonnyal jócskán kimerítette a családi kasszát. Szerencsére aggodalomra semmi ok, ugyanis a fent említett webáruház kínálatában mindenféle árkategóriában találsz termékeket.
Éppen ezért lehetőséged nyílik arra, hogy akár minimális anyagi ráfordítással teljesen új nappalit varázsolj magadnak, magatoknak!
De mi is szükséges egy komfortos nappaliba?
Ahhoz, hogy valóban minden igényt kielégítő helyiség legyen ebből a közös térből, néhány alapvető bútor tényleg elengedhetetlen! Mutatjuk is, hogy mi nem hiányozhat tőled sem!
Kanapéra és fotelekre vagy karosszékekre mindenképpen szükség lesz. Gondold végig, hogy átlagosan hány ember ül le egyszerre a nappalidban, és válassz aszerint. Ha egyszerűbb kanapékban gondolkozol, akkor akár már pár tízezer forintból megúszhatod.
Ugyanígy lényeges a dohányzóasztal is, ahova kerülhet minden könyv, távirányító, társas vagy kártyapakli. Itt is a mérettől és anyagtól függően viszonylag olcsó darabokat is ki fogsz tudni fogni.
Persze nem maradhat el néhány polc sem, ahogy egy-egy szőnyeg, díszpárna és pléd is jól fog jönni, hiszen meghittebbé, hangulatosabbá változtatja majd a helyiséget!
Élvezd a társaságot!
Ha kellően gondosan jársz el, és sikerül néhány kiváló minőségű, mégis kedvező árú bútort beszerezni a Prémium bútoráruház kínálatából, akkor már nincs is más dolgod hátra, mint kiélvezni az előtted álló csodás időszakot. Élvezzétek egymás társaságát, idézzétek fel a szívmelengető nyári emlékeket, szőjetek terveket, alkossatok, beszélgessetek, olvassatok, játsszatok, és meglásd, az ősz és a tél is úgy elszáll, hogy észre sem veszed!
hírek innen, onnan
Három hónapra árat fagyaszt a SPAR
Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az Interspar hipermarketekben több mint 1 000 akciós ajánlattal...
Gyászolnak a mentők, lesújtó hírt közöltek
Sajnos hiába bíztak a felépülésben.
Itt nézhetjük a tévében a Bajnokok Ligája keddi és szerdai meccseit
Jobbnál jobb mérkőzések várnak ránk a Bajnokok Ligájában kedden és szerdán, amiket élőben közvetítenek a sportcsatornák.
Voksán Virág hatalmas vallomása: „Túlélő fázisban van a kapcsolatunk”
A rendkívül csinos és vonzó édesanya a Nyerő Párosban árulta el, hogy valójában „túlélő fázisban” van a kapcsolatuk.
Már a világgazdaság növekedési motorjáról is levették a keresztvizet
A Világbank egy nemrégiben kiadott jelentésében a következő évekre vonatkozó dél-ázsiai gazdasági növekedési előrejelzéseit lefelé...
Fontos győzelmet aratott a Tesla
Egy kaliforniai szövetségi bíró arról döntött, hogy a Teslát az autopilot funkció miatt csoportos keresetben perelők egyéni bírósági...
Önkéntes kamatplafont kér a bankszövetségtől a kormány, már a jövő heti szerződéseket is érintheti
Nagy Mártonék alkut ajánlottak a bankszövetségnek: ha ők megadják a kamatplafont, akkor támogatják a pénzügyi digitalizációra...
Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét
Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.
Csúnyán összebalhézott Amerika két fontos szövetségese - Ez már tényleg kezd eldurvulni
India közölte Kanadával, hogy október 10-ig vissza kell hívnia hozzá akkreditált 41 diplomatáját - jelentette kedden a Financial Times...
Édesapjuk élete ihlette az álmot: a Gesztesi fivérek rendkívüli helyet teremtenek
Éppen volt másfél hónap szabadideje: Gesztesi Máté csatlakozott testvére, Gesztesi Dávid vállalkozásához, együtt virágoztatják fel...
Összeverte ismerősét, mert nem ivott vele
Az ügyészség súlyosabban minősülő testi sértés bűntettének kísérletével vádolja azt a férfit, aki az utcán ütötte meg idős és...
Rohant a TEK a 15. kerületbe: ismét robbantással fenyegetőztek
A rendőrök elfogtak egy férfit Budapesten, aki robbantással fenyegetőzött.
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól
A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.
Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját
Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.
Megműtötték Karácsony Gergelyt
Pár nap home office, írja a főpolgármester.
blogmorzsák
Az amerikai elnökválasztások 1948- 1972 között
Negyed század "a politika boszorkánykonyhájában".
Pátyi gyöngyszem - mediterrán otthon tökéletes lokációval
A mediterrán stílusú ingatlan egyedülálló lehetőséget kínál a kényelmes otthonra és nyugodt környezetre vágyóknak.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap