Ezt olvasta már?

Hadisírból kerültek elő második világháborús kézigránátok, gyalogsági lőszerek

Második világháborúban elhunyt, tömegsírban nyugvó katonák exhumálása közben kerültek elő kézigránátok, gyalogsági lőszerek - közölte a Magyar Honvédség t...

0

A világ legősibb ismert háborús emlékművét találhatták meg Szíriában

A világ legősibb ismert háborús emlékművét találhatták meg Szíriában: a Tal Banat mellett álló magas halmot, a Fehér emlékművet a Kr. e. 3. évezredben elhunyt háborús áldozatoknak emelhették.

A The Guardian brit napilap szerint a régészeti helyszínt korábban tömegsírnak gondolták, ahol az ellenség csatában elesett harcosai nyugodtak. Az Antiquity folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azonban úgy vélik, hogy az emlékhelyet inkább a közösség háborúban elesett tagjainak emelték.

A szerzők szerint a halottak következetes elhelyezése arra utal, hogy a sírhalom valószínűleg a harci szekereket használó állami hadsereg áldozatainak emlékműve volt. De felvetődött annak a lehetősége is, hogy az eltemetettek között az ellenség halottai is lehettek. Szíria északi részén számos hasonló lelőhely található, és egyesekről úgy gondolják, hogy győztes csaták emlékművei, ahol a legyőzött sereg elesett áldozatait véletlenszerűen tömegsírokba temették. Sok ilyen temetkezési helyen mezopotámiai feliratokat találtak, amelyek a győzelmet ünnepelték.

A Tal Banat-i lelőhely azonban különbözik ezektől mind a testek elrendezésében, mind magának a halomnak az összetételében: gondos megtervezése arra utal, hogy azt inkább a háborús halottak tiszteletére emelték.

"Akkoriban is lerótták tiszteletüket a csatában elesettek előtt, akárcsak mi" - hangoztatta Anne Porter, a Torontói Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

Hozzátette: azt nem tudják, hogy az emlékhelyre a győztes vagy a vesztes sereg áldozatait temették. "Azt tudjuk, hogy a halottak holttestét valamilyen más helyről, talán jóval az esemény után vitték oda, és egy hatalmas halomban temették el őket, amely kilométerekről látható volt".

A tanulmány szerint lehet, hogy az emlékművel üzenni akartak a környékbeli közösségeknek. De azt is felvetették a szerzők, hogy a felfedezés fényében érdemes lenne a Szíria északi és középső területein feltárt régészeti helyszínek jelentőségét is tovább kutatni.

 







0
0

hírek innen, onnan

Griner visszatért az Egyesült Államokba

Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok kosárlabdázó tíz hónap után újra az Egyesült Államokban van azt követően, hogy...

Az MTVA elé vonulnak a diákok

December 9-re az Egységes Diákfront és a Pala Mozgalom vonulásos tüntetést hirdetett az MTVA székháza elé, mivel egy hónapja ultimátumot...

Nem változott az Európai Bizottság értékelése: továbbra is 7,5 milliárd euró befagyasztását javasolják

Úgy ítélik meg, hogy továbbra is veszélyben van az uniós pénzek felhasználása Magyarországon. A dokumentumot hétfőn este a tagállamok...

Melyik emblematikus hollywoodi színész látható a képen? Az emberek 90%-a sosem találja ki

Vajon neked sikerülni fog? Készülj fel, ez tényleg rázós menet lesz!

Brazília már biztosan nem lesz világbajnok Katarban

Brazília kiesett, Horvátország pedig a Hollandia–Argentína párharc győztesével játssza az elődöntőt.

Mi lesz a magyarokkal a benzinárstop vége után? Megszólalt a szakértő, szerinte ez következik most

Pletser Tamás, az Este gáz- és olajipari elemzője volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

Újra gyengülés: majd' 420 forintot kell adni egy euróért

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

TikTok-videó buktatta le a kegyetlen gyilkost: fiatal albérlőit végezte ki a 64 éves férfi

Bűnösnek talált a seattle-i bíróság egy 64 éves férfit, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg két fiatal albérlőjét. A tette...

Ez fájni fog a dohányzóknak: jön a háromezer forintos cigi

Nem fognak örülni a dohányzók, rengeteg változás jön a dohányboltokban a jövő évben.

Meghalt egy két hónapos kislány egy gyermekvédelmi központban

A tragédia körülményei egyelőre ismeretlenek.

Hal a tortán: Nagy Alekosz Bíró Icánál is képtelen volt viselkedni

A többiek kérlelték, hogy ne legyen tiszteletlen, de hatástalan volt.

Sport

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

A Lyon támadója megrúgta az év legröhejesebb tizenegyesét

Az Arsenal egy egy bizarr felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Ligue 1-ben szereplő Lyont. Aztán jött a hosszabbítás és a büntetőpárbaj. Cherki nagy bánatára.

Elszabadultak az indulatok – balhé miatt utazott haza a vb-ről az angol játékos

Az angol válogatott védője, Ben White múlt héten repült vissza Katarból Londonba. A döntése azután született meg, hogy állítólag összeveszett Steve Holland segédedzővel – számolt be róla a Daily Star.

Átlátszó fehérneműben mérlegelt a szexi bokszvilágbajnok – videóval

Ismét kitett magáért az ausztrál Ebanie Bridges. Az IBF harmatsúlyú bajnoka rendre tangabugyiban jár mérlegelni, és a Shannon O'Connell elleni, szombati meccsét megelőző eseményen sem fogta vissza magát.

A Veszprém szenzációs győzelme a kézilabda-BL-ben

A magyar csapat már a félidőben nyolc góllal vezetett a lengyel Plock ellen.

Ennél nagyképűbb tizenegyest ritkán látni - videó

Kicsit túl magabiztos volt a francia focista.

Magyarországra toloncolták át a vérszomjas szerb huligánokat – videóval

Krems egy csöndes osztrák kisváros. Ha épp nincs kézilabda Európa-kupa-mérkőzés, mint legutóbb szombaton volt. Ott viszont olyan történt, ami miatt az osztrák csapat bejelentette: nem hajlandó elutazni a Vojvodina el

Az óriásmellű horvát szépség készen áll a brazilok legyőzésére - galéria

Ivana Knöll a Neymarék elleni negyeddöntőn is teljes mellszélességgel áll Modricék mellett.

A PSG elnöke Cristiano Ronaldo leigazolásáról beszélt

Nasser Al Khelaïfi, a PSG elnöke interjút adott a Sky Sportsnak, amelyben a vb-n szereplő Cristiano Ronaldóról is szót ejtett.

Megalázta Messiéket a legendás holland focista

Elmondta, mit vár a holland-argentin negyeddöntőtől.

Bulvár

A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata

A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.

Több tízmilliós luxuskocsik, arany, készpénz,... - Lecsapott a TEK a nyíregyházi R családra - Fotók

A rendőrök szerdán, egyszerre két helyszínen csaptak le a család tagjaira, négy személyt vettek őrizetbe. Nem mindennapi képeket küldtek, mi mindent foglaltak le...

Döbbenetes összefüggésre jöttek rá magyar orvosok a koronavírussal kapcsolatban

Magyarország évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni - hangzott el egy szakmai konferen

Váratlanul érte a kacsákat a havazás: imádja az Internet a reakciójukról készült felvételt

Odavan az Internet a hóesésbe kisétáló kacsákról készült videóért.

Ő a legkeresettebb magyar női sztár 2022-ben: meglepődsz a nevén

A 2022-es év összesített magyar Google-listájának top 10-es csoportjában két magyar női sztár szerepel.

Félresikerült botox? Mi történt Katalin hercegné arcával?

Furcsa videó került elő a hercegnéről.

Valami készül: nyakig felfegyverkezik Európa

Nem sajnálják a pénzt fegyverre.

Tele vannak emberi székletből származó kórokozókkal az önkiszolgáló pénztárak egy friss kutatás szerint

A pénztárak akkor is szennyezettek lehetnek, ha nem látszanak koszosnak.

Az 53 éves Catherine Zeta-Jones nem a férjével karöltve érkezett új sorozatának bemutatójára

A csodálatos színésznő, Catherine Zeta-Jones a Nemzet Aranya Disney+-os széria eseményén egy csinos, fiatal férfival jelent meg.

blogmorzsák

Mi várható 2023-ban a családi házak terén?

A tél megteszi a hatását: a 3-4 milliós éves gázszámlák sokak fejében tesznek majd rendet.

Tökéletes ajándék introvertáltaknak: kifogáskereső dobókocka

Ha nem tudod eldönteni, milyen kifogással maradj távol egy nem kívánt rendezvénytől: dobj!

0