Ezt olvasta már?

Tíz kategóriában adták át a közmédia díjait

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgál...

0

Búzaösszeöntő ünnepet tartottak Hajdúnánáson

A Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségét pénteken tartották a hajdúnánási Kendereskertben.

A Kárpát-medencei magyar gazdák egyik legjelentősebb karitatív kezdeményezésévé vált mozgalom résztvevőit levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök.

A Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos által felolvasott levélben Orbán Viktor utal rá, hogy az elmúlt hónapok súlyos kihívások elé állították a magyar gazdatársadalmat és az egész magyarságot.

Az utóbbi évek legnagyobb aszályával kell megküzdeni, miközben a szomszédunkban dúló háború is nehezíti életünket, amelynek a hatására "az egekbe szöktek az árak - írta a miniszterelnök, hozzátéve: történelmünk számtalan példával szolgált már arra, hogy "a magyar vidék ereje éppen akkor mutatkozik meg a legjobban, amikor csőstül jön az országra a baj".

A kormányfő elismerését fejezte ki, hogy a gazdák, csakúgy, mint 1956-ban ma is mindent megtesznek azért, hogy kenyér kerüljön a magyar családok asztalára.

"Ennek szimbóluma a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program, amely több mint egy évtizede gyűjti össze a magyar gazdák adományait az egész Kárpát-medencéből, és aminek köszönhetően évente közel százezer nehéz sorú magyar gyermeknek és családnak jut kenyér" - írta Orbán Viktor, aki egyidejűleg köszönetet mondott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ), a Magyarok Kenyere Alapítványnak és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK), hogy az idén is megszervezték a jeles eseményt.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, az újkenyér havában a búzaösszeöntés a családok ünnepe is. A magyar ember különleges képességének nevezte a válságállóságot, amely mindig megtartotta közösségeit határon innen és túl.

A legfrissebb adatokat ismertetve jelezte: már 850 ezer hektárt érint az aszálykár az országban, az előrejelzések szerint az idén az őszi búza termésátlaga nem éri hektáronként a négy tonnát, de a korábbi éveknél alacsonyabb lesz az őszi árpa, a rozs, vagy a tritikálé termésátlaga is.

Farkas Sándor kitért rá, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel a kormány fontosnak tartotta az azonnali cselekvést a magyar gazdatársadalom veszteségeinek mérséklése érdekében, hogy "testreszabott intézkedésekkel segítsenek". Megemlítette, hogy az aszály vészhelyzeti operatív törzs kezdeményezésére a már meghirdetett öt pontban gyors intézkedéseket hoztak egyebek mellett a gazdák hitelmoratóriumáról, hárommilliádos keretet biztosítanak az állattartóknak takarmányszállításra, többlettámogatást adnak öntözéshez és rövidebb lesz az aszálykárok elbírálása a biztosítóknál is.

"A magyar gazda ma sok, nehéz terhet cipel, aminek hordozásához erőre és állhatatosságra van szükség határon innen és túl" - mondta az államtitkár, aki az összetartás megtartására és megújítására hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt mondta, a Magyarok kenyere program a Kárpát-medencei magyar gazdatársadalom meghatározó eseményévé vált.

Tavaly 8000 Kárpát-medencei gazda 1100 tonna kenyérgabonát adott össze, amiből 100 ezer rászoruló családnak biztosítottak kenyeret - mondta, hozzátéve: "mindannyian egy kenyéren vagyunk".

Papp Zsolt György, a vidékfejlesztési program végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár szerint a Magyarok kenyere program fő üzenete, hogy mindenki számíthat egymásra: a gazdák a kormányra, a fogyasztók a gazdálkodókra, a városok a vidékre, a határon túli magyar családok az anyaországra.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke azt mondta, a Magyarok kenyere programmal 12 éve hitet tettek a Trianon által szétszabdalt ország lelki egyesítése mellett.

A 15 millió búzaszem program több mint adományok gyűjtése: erősíti a köteléket, ami a nemzeti összetartozás alapja - hangoztatta.

Az ünnepségen a hazai és a határon túli gazdák képviselői nagyméretű dézsába öntötték a kis zsákokban magukkal hozott búzaszemeket, majd a tetejére helyezték a kenyérkészítés elengedhetetlen adalékait: a Felvidékről érkezett kovászt, a Parajdról hozott sót, és a kárpátaljai vizet. Mindezt megáldották a történelmi egyházak képviselői.







0
0

hírek innen, onnan

Az MTVA előtt tüntetett az Egységes Diákfront

Az oktatásügyért tartottak demonstrációt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt péntek...

Meghalt egy kéthónapos kislány a veszprémi gyermekvédelmi központban

Meghalt egy két hónapos csecsemő Veszprémben, a Tüzér utcai gyermekvédelmi központban december 7-én, szerdán – értesült a veol.hu....

Radikális változás következett be az Apple életében

Hamarosan valóra válhat Steve Jobs álma.

Több mint 260 milliárd forint árbevételt ér el idén a Videoton

Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot - jelentette be a székesfehérvári...

Elhunyt Szabados Péter, Kaposvár egykori polgármestere

Kaposvár saját halottjának tekinti az egykori városvezetőt.

A Bdpst Group megveszi a Gellért Szállót

A több mint 100 éve megnyitott, már egy éve zárva tartó hotel védett épületét a műemléki értékek megóvásával fejleszti a Bdpst...

Az emberi jogok „kirívó megsértése” miatt Kanada szankciókkal sújtja Iránt, Mianmart és Oroszországot

Kanada pénteken büntetőintézkedésekkel sújtott 67 személyt és 9 vállalatot Iránban, Mianmarban és Oroszországban az emberi jogok...

Illegális fegyvereket találtak egyházi intézményekben

Gyanús személyeket, illegálisan tartott fegyvert talált az SZBU a Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi létesítményekben.

Az Egyesült Arab Emírségek 2050-re ígéri a karbonsemlegességet

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 28. éves ülésének (Cop28), amelyet jövőre az Egyesült Arab Emírségekben tartanak (Cop28), a...

Megvan a Gellért Szálló vevője

A tájékoztatás szerint a tranzakció még nem zárult le, ezért ennél részletesebb információt egyelőre nem adhatnak az ügyletről.

Sport

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

Átlátszó fehérneműben mérlegelt a szexi bokszvilágbajnok – videóval

Ismét kitett magáért az ausztrál Ebanie Bridges. Az IBF harmatsúlyú bajnoka rendre tangabugyiban jár mérlegelni, és a Shannon O'Connell elleni, szombati meccsét megelőző eseményen sem fogta vissza magát.

A Lyon támadója megrúgta az év legröhejesebb tizenegyesét

Az Arsenal egy egy bizarr felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Ligue 1-ben szereplő Lyont. Aztán jött a hosszabbítás és a büntetőpárbaj. Cherki nagy bánatára.

Elszabadultak az indulatok – balhé miatt utazott haza a vb-ről az angol játékos

Az angol válogatott védője, Ben White múlt héten repült vissza Katarból Londonba. A döntése azután született meg, hogy állítólag összeveszett Steve Holland segédedzővel – számolt be róla a Daily Star.

A brazilokon röhög a fél világ - itt vannak a legjobb mémek

A horvátok elleni negyeddöntőben tizenegyespárbajban buktak el Neymárék.

Ennél nagyképűbb tizenegyest ritkán látni - videó

Kicsit túl magabiztos volt a francia focista.

Magyarországra toloncolták át a vérszomjas szerb huligánokat – videóval

Krems egy csöndes osztrák kisváros. Ha épp nincs kézilabda Európa-kupa-mérkőzés, mint legutóbb szombaton volt. Ott viszont olyan történt, ami miatt az osztrák csapat bejelentette: nem hajlandó elutazni a Vojvodina el

Az óriásmellű horvát szépség készen áll a brazilok legyőzésére - galéria

Ivana Knöll a Neymarék elleni negyeddöntőn is teljes mellszélességgel áll Modricék mellett.

Itt egy döbbenetes videó a brazilok kieséséről

Amikor sok száz ember drukkol az ötszörös világbajnok ellen

Mezey György: Ideje lenne pofán verni a brazilokat

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának teljesült a kívánsága, az agyontetovált, festett hajú brazilok mennek haza.

Bulvár

A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata

A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.

Több tízmilliós luxuskocsik, arany, készpénz,... - Lecsapott a TEK a nyíregyházi R családra - Fotók

A rendőrök szerdán, egyszerre két helyszínen csaptak le a család tagjaira, négy személyt vettek őrizetbe. Nem mindennapi képeket küldtek, mi mindent foglaltak le...

Döbbenetes összefüggésre jöttek rá magyar orvosok a koronavírussal kapcsolatban

Magyarország évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni - hangzott el egy szakmai konferen

Váratlanul érte a kacsákat a havazás: imádja az Internet a reakciójukról készült felvételt

Odavan az Internet a hóesésbe kisétáló kacsákról készült videóért.

Félresikerült botox? Mi történt Katalin hercegné arcával?

Furcsa videó került elő a hercegnéről.

Ő a legkeresettebb magyar női sztár 2022-ben: meglepődsz a nevén

A 2022-es év összesített magyar Google-listájának top 10-es csoportjában két magyar női sztár szerepel.

Valami készül: nyakig felfegyverkezik Európa

Nem sajnálják a pénzt fegyverre.

Tele vannak emberi székletből származó kórokozókkal az önkiszolgáló pénztárak egy friss kutatás szerint

A pénztárak akkor is szennyezettek lehetnek, ha nem látszanak koszosnak.

Egy gyógyszerész erre a trükkre esküszik: vegyél be egy-egy szemet ebből a három vitaminból, és azonnal elmúli...

A szakember szerint a kórházakban is ezt adják a másnaposságtól szenvedő pácienseknek.

blogmorzsák

Mi várható 2023-ban a családi házak terén?

A tél megteszi a hatását: a 3-4 milliós éves gázszámlák sokak fejében tesznek majd rendet.

Tökéletes ajándék introvertáltaknak: kifogáskereső dobókocka

Ha nem tudod eldönteni, milyen kifogással maradj távol egy nem kívánt rendezvénytől: dobj!

0