Ezt olvasta már?

0

Egyre több pénzintézet kínál hiteltermékeket energetikai korszerűsítésre

A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére.

A pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus elejétől vezetett be ilyen terméket.

A K&H új zöld hitelének célja a bank tájékoztatása szerint az, hogy csökkenjen az adott lakás energiafelhasználása, az ingatlan legalább BB energetikai besorolási osztályba kerüljön, energiafogyasztási értéke évente legfeljebb 80 kilowattóra legyen négyzetméterenként.

Megjegyezték: a hitel egyaránt igénybe vehető már meglévő ingatlan modernizációjára, felújítására vagy olyan új ingatlan vásárlására, amely megfelel a magasabb energetikai elvárásoknak. A K&H lehetőséget teremt arra, hogy egy szerződésben kapjon hitelt az ügyfél az ingatlan vásárlására és annak felújítására.

A pénzintézet zöld lakáshitel kamata jelenleg megegyezik a mindenkori jelzáloghitel kamatokkal, de a K&H a kölcsönösszeg 1 százalékát, legfeljebb 120 ezer forintot visszatérít a hitelfelvevőnek, és legfeljebb 40 ezer forint erejéig egy energetikai tanúsítvány díját is állja - tájékoztattak.

A hitelprogram összhangban van az MNB által meghirdetett lakáscélú Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Program feltételeivel - jelezték.

A piacon jelen lévő pénzintézetek közül az OTP Bank az Évnyerő lakáshitel termékén keresztül felújításra és energetikai korszerűsítésre is nyújt fedezetet. A hitelkonstrukciónál az ügyfelek a futamidő első évében, amikor hitelből történik a lakás energiahatékony felújítása, alacsonyabb törlesztőrészletet, csak kamatot fizetnek. A felújítási munka elvégzése után, amikor már az energetikai korszerűsítés hatása érvényesülhet, akkor kell csak elkezdeni a hitel tőketörlesztését.

Az UniCredit Bank több olyan hitelterméket is kínál, amelyeket kifejezetten lakások energetikai megújításához dolgozott ki. Kiemelték a Green kedvezményes kamatozású személyi kölcsönt napelem-telepítésre. Ennél a terméknél figyelembe vették, hogy a napelemek iránti erősödő kereslet miatt a kivitelezések elhúzódhatnak, ezért ügyfeleiknek a hitelszerződés megkötésétől számított hat hónap áll a rendelkezésükre a hitelösszeg lehívására és a törlesztés megkezdésére.

A bank továbbá kínál felújítási személyi kölcsönt hosszú, akár 10 éves futamidővel lakásfelújítási, köztük energetikai korszerűsítési célokra is. A piaci kamatozású felújítási jelzáloghitelüknél amennyiben a felújítás célja a rezsiköltség csökkentése, akkor a bank 0,5 százalékos öko kamatkedvezményt nyújthat.

A bank jelezte, hogy sok pénzintézet mellett náluk is elérhető a gyerekeseknek segítséget nyújtó Kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön: a kormányrendeletben szereplő felhasználási célok között több is van, amelynek megvalósításával a lakás energetikai feltételei javíthatók.

Az Erste Bank dolgozik egy zöld termék kialakításán, a CIB Bank pedig azt közölte, hogy vizsgálja a lehetőségét olyan hiteltermékek bevezetésének, amely kifejezetten a lakások energiakiadásainak csökkentését célozza meg. Jelenleg a pénzintézetek meglévő finanszírozási termékei energetikai korszerűsítésre, felújításra vagy energetikailag korszerű ingatlan vásárlására, építésére is felhasználhatók - hívták fel a figyelmet.

Az MNB pénteken közölte, hogy megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre, egyebek mellett dolgozzanak ki környezeti szempontból is fenntartható hitelezési politikát.







0
0

hírek innen, onnan

Időjárás: Kettészakad az ország, akár 10 fokos különbségek is lehetnek

Hullámzó frondrendszer alakítja a következő 3 nap időjárását.

Mi lesz a rezsi miatt bezáró intézmények dolgozóival?

Akár elbocsátások is lehetnek az önkormányzati intézményeknél a magas energiaárak miatt. Bár a legtöbb település csak terveket tett...

Állami versenytársat kaptak a szálláskereső portálok, sőt

NTAK Iránytű a neve, a Magyar Turisztikai Ügynökség a gazdája, és tudni fog néhány speciális dolgot is.

Új fejezet kezdődik Shane Tusup életében. Itt a nagy bejelentés, ezt már sokan várták

Hatalmas a boldogság a sztáredzőnél, amit nem fél kimutatni sem.

Elrejtett hieroglifák utalnak arra, hogy Tutanhamon sírkamrájában van egy ajtó Nefertiti sírjához

Hosszú évek óta keresik a szakértők az egyiptomi királyné sírját, egészen eddig eredménytelenül: elrejtett és most felfedezett...

Ez a gyönyörű nő volt Károly király első szerelme: Kamilla és Diana előtt ismerte meg

A trónörökös első szerelméről ma már szinte soha nem hallani, pedig gyönyörű nő volt fiatalon.

Elszabadult indulatok: egy 22 éves nő felháborító halála miatt lángolnak az utcák Iránban

A régóta gyülekező indulatok elszabadulni látszanak Iránban, ahol egy 22 éves nő halála tüntetéssorozatot váltott ki – a kurd...

Ez a kis sziget több bombatámadást élt át a II. világháborúban, mint London

A II. világháborúban Málta rendkívül fontossá vált mindkét fél számára: az apró szigetország több bombatámadást szenvedett, mint...

Egy tóhoz hasonlóan hullámzik a galaxisunk

A Tejútrendszer az évmilliárdok során legalább kétszer találkozhatott a Sagittarius elliptikus törpegalaxissal.

Csúnyán megsérült a TV2 egykori híradósa, így van most

Eseménydúsan telik a 2022-es év Takács Bence számára.

Csősz Boglárka elárulta, milyen volt az exférjével való kapcsolata

Már gyerekként is tudatos volt, felnőttként pedig ez csak fokozódott Csősz Bogi esetében, aki a Palikék Világa by Manna Három igazság...

Állandó fizikai fenyegetettség, túlmunka éhbérért, veszélyes munkakörnyezetben – Így készülnek a ruhák, amiket viselünk

Ami a csillogó kirakatok mögött van: még mindig százezrek dolgoznak embertelen és veszélyes körülmények között azért, hogy nekünk...

Sport

Szalaiék az egyik belvárosi kocsmában ittak a szurkolókkal: Szoboszlai sört is csapolt - videó

Schäfer András és a korábbi csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs is ott volt a buliban az olasz meccs után.

Orbán Viktor csalódott az olasz-magyar meccs után: "nem volt szerencsénk"

Orbán Viktor megszólalt a hétfő esti magyar vereség után.

Dzsudzsák Balázs meglepte Szalai Ádámot a meccs után: tíz év közös út ért véget

A DVSC játékosa még megkapja az őt megillető elismerést a görögök ellen.

Agyeldobós meccsen búcsúztak az angolok a Nemzetek Ligája A-ligájából

Kétgólos hátrányból állt fel Anglia, de a meccset nem tudta megnyerni, így győzelem nélkül búcsúzik a Nemzetek Ligája A-ligájától.

Szalai Ádám: Óriási lehetőséget szalasztottunk el, iszonyatosan csalódott vagyok

A magyar válogatottól búcsúzó Szalai Ádám köszönetet mondott a szurkolóknak és az edzői stábnak, de azt sem titkolta, csalódott az utolsó válogatott meccsén született eredmény miatt.

Hülyét csináltak a spanyolok a portugál válogatottból

A meccs előtt a teljes spanyol sajtó Luis Enrique szövetségi kapitányt szidta, utána már nem fogja.

Szalai Ádám legyőzte Mbappét az UEFA szavazásán

A sarkazós gól mindenkit elkápráztatott.

Marco Rossi csodálatos hírt osztott meg a jövőjével kapcsolatban

Schäfer megköszönte Szalainak, Lang és a hibák.

Óriási bombagóllal sokkolta a németek sztárfocistája az angolokat - videó

A Chelsea játékosa ellenállhatatlanul futballozott a Wembley-ben.

Szalai Ádám köszöntése közben locsolták le Csányi Sándort - videó

A legrosszabbkor léptek működésbe a locsolók a Puskás Arénában.

Bulvár

„A szextől a szobában várakozó feleség sem tartja vissza a férfit” - Magyar idegenvezetők meséltek a vendégek ...

A magyar vendégek sem szemérmeskednek, és gyakran az idegenvezetőket is beavatják a titkaikba.

Döbbenetes dolgot találtak Egyiptomban, rejtett ajtónyílások vezetnek a föld alá a piramisok földjén

Az év egyik legfontosabb felfedezése lehet a mostani Egyiptomban, igazi világszenzáció.

Szemtől szemben látta az UFO-kat egy nő: hátborzongató fotót posztolt a találkozásról

Az angliai Cottinghamben történt a furcsa eset, a helyiek még mindig nem tértek napirendre a felkavaró események felett.

Viszlát kardigánok és egyszerű pulóverek: ezt fogjuk viselni helyettük

Kijelenthetjük, hogy megérkezett a pulcsiszezon most, hogy hivatalosan is beköszöntött az ősz.

Népszámlálás 2022: mire kíváncsi a KSH?

Saját honlapján és a népszámlálás internetes oldalán is közzétette az idei cenzus kérdőívének mintáját a Központi Statisztikai Hivatal. A népszámlálási kérdőívet bárki kitöltheti önállóan online, októ

Veszélyben az idei nyugdíjprémium, jövőre már nem is lesz

Egyáltalán nem biztos, hogy idén novemberben érkezhet pluszpénz a nyugdíjasokhoz.

Sok a sérült és áldozata is van a hatalmas, reggeli Békés megyei ütközésnek

Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek, amikor kedden kora reggel, Körösladány közelében három autó ütközött - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu oldalon azt írták, két mikrobusz és eg

Az MSZP reméli, hogy csak vicc Orbán Viktor elképzelése

Az MSZP szerint alávaló a Fidesz-kormány, ha nem az embereket segíti, hanem a Vodafone-ra és az olasz focira költ milliárdokat.

Újabb botrány a családban: Indulatok az új király és a herceg között

Úgy tűnik, hogy II. Erzsébet királynő halálával sem enyhülnek a családi viszályok.

II. Erzsébet halála után hozták nyilvánosságra ezt a képet, aminek igazán vicces története van

El tudjuk képzelni, ahogyan II. Erzsébet komoly arccal helyre teszi a fotóst.

A nyelvvizsga kötelezettség eltörlésének fő oka a diplomamentés, de óriási károkat okoz 

A diplomához a nyelvvizga kötelezettség eltörlését ez a rossz mutató motiválta és a HR szempont is. A kormánynak az a döntése, hogy visszamenőleg is kiadta a diplomákat, szerintem egy elhibázott döntés volt, ami a

blogmorzsák

A kanári konyha ízei a napsütésben

Avagy hol egyél, ha Morro Jable városában jársz?

A Kormányhivatalok nem birkóznak a büfékkel

Az állami célkitűzés ebben megbukott.

Bevonulás ellen börtön vagy…

Mindig a szemünk előtt lebeg, de nagyon nem szeretnénk: A háború!

0