Ezt olvasta már?

Hadisírból kerültek elő második világháborús kézigránátok, gyalogsági lőszerek

Második világháborúban elhunyt, tömegsírban nyugvó katonák exhumálása közben kerültek elő kézigránátok, gyalogsági lőszerek - közölte a Magyar Honvédség t...

0

Elektrostimulációs eszköz segítségével megélheti vágyait!

Manapság már sokak által ismert, közkedvelt és igencsak elterjedt eszköznek számít az úgynevezett E-stim. Ahogyan arra a nevéből is következtethet, elektrostimulációs eszközről van szó, amely elektromos jelek alapján stimulálja a test különböző pontjait.

Maga a készlet egy kicsi és könnyen kezelhető, egy kézben is kényelmesen elférő jeladó készülékből és általában 4 db tapadófelülettel ellátott elektródából áll.

Ezen eszköz kivételes öröm okozására képes, azonban használata nagyobb körültekintést és gyakorlatot igényel, így kizárólag 18 év felettieknek ajánlott használata, és gyermekek elől gondosan elzárandó.

 

Hogyan épül fel az elektrostimulációs készülék?

Az elektródák a test bármely pontján elhelyezhetők, használat során arra kell azonban figyelnie, hogy az elektródapárok kellő közelségben helyezkedjenek el egymáshoz. A jeladó nem csak a be- és kikapcsolásra hivatott, hanem segítségével egyszerűen szabályozni tudja az impulzusok sűrűségét és erősségét egyaránt. Az utóbbiért egy tekerős-potméteres szabályozó felel. A szett ezenfelül kettős funkcióval rendelkezik, mivel van rajta még egy kapcsoló, amely “in” vagy “out” felirattal rendelkezik.

Ezen kapcsoló “in” állásban történő használata során a jeladó készüléken lévő fémérintkezőre kerül küldésre a jel, így a jeladót lehet stimulálásra alkalmazni. “Out” esetében az impulzusokat a csatlakoztatott feltétre küldi.

Maga a készülék nem okoz fájdalmat, mivel alacsony feszültséggel működik, de a használójának minden esetben figyelembe kell vennie az alábbi szabályokat.

Mely tényezőkre szükséges figyelmet fordítania?

Abban az esetben, ha állapotos, ha szívritmus-szabályozót visel, vagy ha sérül az adott bőrfelület, akkor ne használja a készüléket. Mindemellett tilos szemhéjakon és vízben használni, mivel nagyobb sérüléseket okozhat. Abban az esetben pedig, ha bőrirritációt vagy egyéb kellemetlenséget észlel, azonnal hagyja abba a műveletet, és ne használja a készüléket közvetlenül a csontoknál lévő bőrfelületen.

Mindemellett érdemes a teljesítményt is fokozatosan növelni, kipróbálni határait és megismerkedni a gép által nyújtott lehetőségekkel.

Amennyiben Ön is szeretné partnerével átélni ezt a felejthetetlen élményt, vagy csak saját maga rendhagyó szórakoztatására vágyik, akkor nézzen körül a Szeresdmagad.hu-nál kapható E-stim eszközök között, ahol beszerezheti az Ön számára legideálisabb készüléket, és izgalmasabbá teheti az együttlétet.

Az E-stim alapszetten kívül számos kiegészítő beszerezhető, amivel még egyedibbé teheti az élményt. Felszerelheti bimbócsipesszel, péniszpánttal vagy egyéb masszírozó fejekkel egyaránt.

(x)







0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Putyin az olajár-plafonról: ostobaság

Oroszország csökkentheti az olajkitermelést, és megtagadja az olaj eladását minden olyan országnak, amely a Nyugat "ostoba" árplafonját az...

110 millió eurós hitelt vesz fel egy magyar banktól a boszniai Szerb Köztársaság

A boszniai Szerb Köztársaság 110 millió eurós hitelt vesz fel a magyar Exim Banktól - jelentette pénteken a boszniai média a Reuters...

Meghalt Kaposvár "rendszerváltó" polgármestere

Életének 77. évében elhunyt Szabados Péter, Kaposvár rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármestere – tájékoztatta a...

„Elérkezett ez a generáció Magyarországra és folytatni fogjuk” – hidegben és esőben tiltakoztak a diákok a közmédia előtt

A tiltakozók szétvertek egy tévét a színpadon, ami a szerintük hazugsággyárként működő köztévét szimbolizálta. Folytatni a fogják...

Curtis még mindig neheztel Majkára - erről és drogfüggőségéről beszélt a rapper

A Celeb vagyok, ment ki innen! győztesére új kihívások várnak.

A hónapokkal ezelőtt meghalt Putyin leesett a lépcsőn és besz*rt, majd felpuffadt az arca

Ahogy korábban megírtuk, Putyin vagy beteg, vagy haldoklik, esetleg már meg is halt, aminek a legfőbb ideje volt, hiszen a brit hírszerzés...

Durva razzia volt Budapesten: 400 autósnak repült a gigacsekk

Négyszáz autósnak volt meglehetősen rossz napja, miután beleszaladtak a rendőrségi ellenőrzésekbe

A legtöbb, amit tehetsz, ha a legjobb barátnőd férjét hűtlenségen kapod

Régen megfogadtuk a legjobb barátnőmmel, hogy bármi is történjék, mindig őszinték leszünk egymással még a legrázósabb témákban is....

Fizessenek a gazdagok – A Felix étteremnél akciózott a Szikra Mozgalom

A Jámbor András-féle szervezet a NER kedvenc éttermének bejáratát próbálta elállni.

Anglia a legrosszabbra készül: Mi lesz most Harry herceggel és Meghan Markellel? Vajon vége van?

Megjelent a Netflixen a "Harry & Meghan" című dokumentumfilm-sorozat. Január 10-én pedig Harry herceg kiadja memoárjait "Spare" címmel....

Szellemkilátó jelent meg a Mecsekben

A ritka légköroptikai jelenséget meg is örökítették.

Sport

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

A Lyon támadója megrúgta az év legröhejesebb tizenegyesét

Az Arsenal egy egy bizarr felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Ligue 1-ben szereplő Lyont. Aztán jött a hosszabbítás és a büntetőpárbaj. Cherki nagy bánatára.

Átlátszó fehérneműben mérlegelt a szexi bokszvilágbajnok – videóval

Ismét kitett magáért az ausztrál Ebanie Bridges. Az IBF harmatsúlyú bajnoka rendre tangabugyiban jár mérlegelni, és a Shannon O'Connell elleni, szombati meccsét megelőző eseményen sem fogta vissza magát.

Elszabadultak az indulatok – balhé miatt utazott haza a vb-ről az angol játékos

Az angol válogatott védője, Ben White múlt héten repült vissza Katarból Londonba. A döntése azután született meg, hogy állítólag összeveszett Steve Holland segédedzővel – számolt be róla a Daily Star.

Ennél nagyképűbb tizenegyest ritkán látni - videó

Kicsit túl magabiztos volt a francia focista.

A Veszprém szenzációs győzelme a kézilabda-BL-ben

A magyar csapat már a félidőben nyolc góllal vezetett a lengyel Plock ellen.

Magyarországra toloncolták át a vérszomjas szerb huligánokat – videóval

Krems egy csöndes osztrák kisváros. Ha épp nincs kézilabda Európa-kupa-mérkőzés, mint legutóbb szombaton volt. Ott viszont olyan történt, ami miatt az osztrák csapat bejelentette: nem hajlandó elutazni a Vojvodina el

Az óriásmellű horvát szépség készen áll a brazilok legyőzésére - galéria

Ivana Knöll a Neymarék elleni negyeddöntőn is teljes mellszélességgel áll Modricék mellett.

Itt egy döbbenetes videó a brazilok kieséséről

Amikor sok száz ember drukkol az ötszörös világbajnok ellen

Mezey György: Ideje lenne pofán verni a brazilokat

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának teljesült a kívánsága, az agyontetovált, festett hajú brazilok mennek haza.

Bulvár

A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata

A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.

Több tízmilliós luxuskocsik, arany, készpénz,... - Lecsapott a TEK a nyíregyházi R családra - Fotók

A rendőrök szerdán, egyszerre két helyszínen csaptak le a család tagjaira, négy személyt vettek őrizetbe. Nem mindennapi képeket küldtek, mi mindent foglaltak le...

Döbbenetes összefüggésre jöttek rá magyar orvosok a koronavírussal kapcsolatban

Magyarország évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni - hangzott el egy szakmai konferen

Váratlanul érte a kacsákat a havazás: imádja az Internet a reakciójukról készült felvételt

Odavan az Internet a hóesésbe kisétáló kacsákról készült videóért.

Ő a legkeresettebb magyar női sztár 2022-ben: meglepődsz a nevén

A 2022-es év összesített magyar Google-listájának top 10-es csoportjában két magyar női sztár szerepel.

Félresikerült botox? Mi történt Katalin hercegné arcával?

Furcsa videó került elő a hercegnéről.

Valami készül: nyakig felfegyverkezik Európa

Nem sajnálják a pénzt fegyverre.

Tele vannak emberi székletből származó kórokozókkal az önkiszolgáló pénztárak egy friss kutatás szerint

A pénztárak akkor is szennyezettek lehetnek, ha nem látszanak koszosnak.

Egy gyógyszerész erre a trükkre esküszik: vegyél be egy-egy szemet ebből a három vitaminból, és azonnal elmúli...

A szakember szerint a kórházakban is ezt adják a másnaposságtól szenvedő pácienseknek.

blogmorzsák

Mi várható 2023-ban a családi házak terén?

A tél megteszi a hatását: a 3-4 milliós éves gázszámlák sokak fejében tesznek majd rendet.

Tökéletes ajándék introvertáltaknak: kifogáskereső dobókocka

Ha nem tudod eldönteni, milyen kifogással maradj távol egy nem kívánt rendezvénytől: dobj!

0