Ezt olvasta már?

Tíz kategóriában adták át a közmédia díjait

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgál...

0

Gulyás Gergely: Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója

Tokaj a magyar bortermelés egyik legkiemelkedőbb régiója - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy világörökségi szakmai konferencián a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán hétfőn.

Gulyás Gergely a Mailloth-kastélyban tartott beszédében utalt arra, Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke 2002 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, ezzel a címmel pedig a világ hivatalosan elismerte, hogy számára is nagy jelentősége van a tokaji borvidék és az itt élő borászközösség örökségének.

Szavai szerint a tokaji márkanévvel sokan kötötték össze és kötik össze jelenleg is Magyarországot, vagyis a bor határozta meg ennek a térségnek a jövőjét. Emlékeztetett, a szocializmus bukását követően az első Orbán-kormány igyekezett méltó helyére visszahelyezni a tokaji bort; ezt a fontos kísérletet követi most a kiteljesedés időszaka, amikor egy komplex fejlesztési program az előrelépés lehetőségét biztosítja a régió és a térség számára hazai és nemzetközi viszonylatban.

A világörökségi cím mutatja, hogy az egész táj megújulása szükséges, és most az épített örökség megújulásával ennek jeleit látjuk - hangoztatta Gulyás Gergely. Megjegyezte, a tokaji borrégió a szőlők állapotától és műveltségétől a birtokszerkezet megváltozásán át az utak és üzemek fejlesztéséig olyan átalakuláson megy keresztül, amely mindenképpen üdvözlendő.

A miniszter hangsúlyozta, a múlt és a hagyományok őrzése, illetve a gazdaság fejlesztése ugyan az egyik legfontosabb állami feladat, de az állam csak a kereteket adhatja meg, mindenkinek saját magának kell felépítenie üzletét és az adott közösséget.

Demeter Ervin kormánymegbízott a megyei kormányhivatal által szervezett eseményen felidézte, tizennyolc évvel ezelőtt az UNESCO Tállyán tartott konferenciáján nyilvánította a tokaji borvidéket a világörökség részévé.

Akkor őrizzük igazán ezt az örökséget, ha képesek vagyunk fejleszteni az adottságait, modern funkciót adva neki egyfajta "élő mechanizmussá" tenni - tette hozzá a kormánymegbízott. Demeter Ervin szerint éppen a borvidék erősségét hivatott bemutatni az a kiállítás is, amelyet a 2019-es év legjobb Tokaj-hegyaljai épületek terveiből és megvalósított fejlesztéseiből készítettek.

Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a világörökségi területen jelenleg négy nagy beruházás zajlik, ezek között a központi világörökségi helyszínek fejlesztése, gasztronómiai és látogatóközpont, illetve élménypontok kialakítása, és Bodrogkeresztúr központjának turisztikai rehabilitációja szerepel.

Az esemény végén Gulyás Gergely, Demeter Ervin és Kiser László állami főépítész átadták az év legjobb Tokaj-hegyaljai terve építészeti alkotói díját, amelyet többek között a tállyai Gencsy-kúria felújításának, illetve új apartmanházak és borászat építésének terveiért vehették át a tervezők.

 







0
0

hírek innen, onnan

Megvan a Gellért Szálló vevője

A tájékoztatás szerint a tranzakció még nem zárult le, ezért ennél részletesebb információt egyelőre nem adhatnak az ügyletről.

Visváder Tamás a komoly sérülése után feladta Farm VIP versenyét – videó

Visváder Tamás távozott a Farm VIP versenyéből, Cooky könnyes szemmel búcsúztatta.

Halálra gázoltak egy nőt Nógrád megyében

Gázolás történt Nógrád megyében péntek délután.

Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit

Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit az érintett néhány tízezer, nem...

Brüsszel továbbra is megállítaná azt a 7,5 milliárdot

Az Európai Bizottság költségvetési biztosa szerint amit a magyar kormány teljesített, nem elég.

Szőrös óriások: a legokosabb nagytestű kutyafajták

Általában az emberek többsége megretten egy hatalmas kutya láttán, pedig leggyakrabban a méretüknél csak a szívük nagyobb.

Rendkívüli bejelentést tett Nádai Anikó, mindenkit meglepett a döntésével

Az RTL nem sokkal a Való Világ ma esti adása előtt jelentette be a szomorú hírt.

Ellopták halott főnökük szerszámait és az autóját, majd ezekkel dolgoztak tovább

Csalással gyanúsítják a három hódmezővásárhelyi férfit.

Létrejön Magyarország második legnagyobb bankja

Az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése pénteken elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését, ennek...

Hamarosan indul az új szuperbank: így áll most az egyesülés, kijöttek a részletek

December 9-én az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését.

Karambol után két nőt is az ágyába vitt Varga Viktor

Miért éppen a karácsonyi hangulatot ne fogná meg kissé kitekerve az extravagáns énekes?

Sport

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

Átlátszó fehérneműben mérlegelt a szexi bokszvilágbajnok – videóval

Ismét kitett magáért az ausztrál Ebanie Bridges. Az IBF harmatsúlyú bajnoka rendre tangabugyiban jár mérlegelni, és a Shannon O'Connell elleni, szombati meccsét megelőző eseményen sem fogta vissza magát.

A Lyon támadója megrúgta az év legröhejesebb tizenegyesét

Az Arsenal egy egy bizarr felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Ligue 1-ben szereplő Lyont. Aztán jött a hosszabbítás és a büntetőpárbaj. Cherki nagy bánatára.

Elszabadultak az indulatok – balhé miatt utazott haza a vb-ről az angol játékos

Az angol válogatott védője, Ben White múlt héten repült vissza Katarból Londonba. A döntése azután született meg, hogy állítólag összeveszett Steve Holland segédedzővel – számolt be róla a Daily Star.

Ennél nagyképűbb tizenegyest ritkán látni - videó

Kicsit túl magabiztos volt a francia focista.

Magyarországra toloncolták át a vérszomjas szerb huligánokat – videóval

Krems egy csöndes osztrák kisváros. Ha épp nincs kézilabda Európa-kupa-mérkőzés, mint legutóbb szombaton volt. Ott viszont olyan történt, ami miatt az osztrák csapat bejelentette: nem hajlandó elutazni a Vojvodina el

Az óriásmellű horvát szépség készen áll a brazilok legyőzésére - galéria

Ivana Knöll a Neymarék elleni negyeddöntőn is teljes mellszélességgel áll Modricék mellett.

Itt egy döbbenetes videó a brazilok kieséséről

Amikor sok száz ember drukkol az ötszörös világbajnok ellen

A brazilokon röhög a fél világ - itt vannak a legjobb mémek

A horvátok elleni negyeddöntőben tizenegyespárbajban buktak el Neymárék.

Mezey György: Ideje lenne pofán verni a brazilokat

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának teljesült a kívánsága, az agyontetovált, festett hajú brazilok mennek haza.

Bulvár

A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata

A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.

Több tízmilliós luxuskocsik, arany, készpénz,... - Lecsapott a TEK a nyíregyházi R családra - Fotók

A rendőrök szerdán, egyszerre két helyszínen csaptak le a család tagjaira, négy személyt vettek őrizetbe. Nem mindennapi képeket küldtek, mi mindent foglaltak le...

Döbbenetes összefüggésre jöttek rá magyar orvosok a koronavírussal kapcsolatban

Magyarország évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni - hangzott el egy szakmai konferen

Váratlanul érte a kacsákat a havazás: imádja az Internet a reakciójukról készült felvételt

Odavan az Internet a hóesésbe kisétáló kacsákról készült videóért.

Félresikerült botox? Mi történt Katalin hercegné arcával?

Furcsa videó került elő a hercegnéről.

Ő a legkeresettebb magyar női sztár 2022-ben: meglepődsz a nevén

A 2022-es év összesített magyar Google-listájának top 10-es csoportjában két magyar női sztár szerepel.

Valami készül: nyakig felfegyverkezik Európa

Nem sajnálják a pénzt fegyverre.

Tele vannak emberi székletből származó kórokozókkal az önkiszolgáló pénztárak egy friss kutatás szerint

A pénztárak akkor is szennyezettek lehetnek, ha nem látszanak koszosnak.

Egy gyógyszerész erre a trükkre esküszik: vegyél be egy-egy szemet ebből a három vitaminból, és azonnal elmúli...

A szakember szerint a kórházakban is ezt adják a másnaposságtól szenvedő pácienseknek.

blogmorzsák

Mi várható 2023-ban a családi házak terén?

A tél megteszi a hatását: a 3-4 milliós éves gázszámlák sokak fejében tesznek majd rendet.

Tökéletes ajándék introvertáltaknak: kifogáskereső dobókocka

Ha nem tudod eldönteni, milyen kifogással maradj távol egy nem kívánt rendezvénytől: dobj!

0