Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén
Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.
A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.
A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.
A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.
A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.
Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.
A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást.
A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.
Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepelt.
hírek innen, onnan
Három hónapra árat fagyaszt a SPAR
Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az Interspar hipermarketekben több mint 1 000 akciós ajánlattal...
Gyászolnak a mentők, lesújtó hírt közöltek
Sajnos hiába bíztak a felépülésben.
Itt nézhetjük a tévében a Bajnokok Ligája keddi és szerdai meccseit
Jobbnál jobb mérkőzések várnak ránk a Bajnokok Ligájában kedden és szerdán, amiket élőben közvetítenek a sportcsatornák.
Voksán Virág hatalmas vallomása: „Túlélő fázisban van a kapcsolatunk”
A rendkívül csinos és vonzó édesanya a Nyerő Párosban árulta el, hogy valójában „túlélő fázisban” van a kapcsolatuk.
Már a világgazdaság növekedési motorjáról is levették a keresztvizet
A Világbank egy nemrégiben kiadott jelentésében a következő évekre vonatkozó dél-ázsiai gazdasági növekedési előrejelzéseit lefelé...
Fontos győzelmet aratott a Tesla
Egy kaliforniai szövetségi bíró arról döntött, hogy a Teslát az autopilot funkció miatt csoportos keresetben perelők egyéni bírósági...
Önkéntes kamatplafont kér a bankszövetségtől a kormány, már a jövő heti szerződéseket is érintheti
Nagy Mártonék alkut ajánlottak a bankszövetségnek: ha ők megadják a kamatplafont, akkor támogatják a pénzügyi digitalizációra...
Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét
Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.
Csúnyán összebalhézott Amerika két fontos szövetségese - Ez már tényleg kezd eldurvulni
India közölte Kanadával, hogy október 10-ig vissza kell hívnia hozzá akkreditált 41 diplomatáját - jelentette kedden a Financial Times...
Édesapjuk élete ihlette az álmot: a Gesztesi fivérek rendkívüli helyet teremtenek
Éppen volt másfél hónap szabadideje: Gesztesi Máté csatlakozott testvére, Gesztesi Dávid vállalkozásához, együtt virágoztatják fel...
Összeverte ismerősét, mert nem ivott vele
Az ügyészség súlyosabban minősülő testi sértés bűntettének kísérletével vádolja azt a férfit, aki az utcán ütötte meg idős és...
Rohant a TEK a 15. kerületbe: ismét robbantással fenyegetőztek
A rendőrök elfogtak egy férfit Budapesten, aki robbantással fenyegetőzött.
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól
A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.
Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját
Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.
Megműtötték Karácsony Gergelyt
Pár nap home office, írja a főpolgármester.
blogmorzsák
Az amerikai elnökválasztások 1948- 1972 között
Negyed század "a politika boszorkánykonyhájában".
Pátyi gyöngyszem - mediterrán otthon tökéletes lokációval
A mediterrán stílusú ingatlan egyedülálló lehetőséget kínál a kényelmes otthonra és nyugodt környezetre vágyóknak.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap