Ezt olvasta már?

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi károkkal járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi kárral járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján John Bel Edwards louisi...

0

Jogerősen börtönbüntetésre ítélték a megvesztegetett volt határrendészt

Jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélte és több mint 52 millió forint vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azt a volt határrendészt, aki beismerte, hogy több alkalommal megvesztegették - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre tudatta: a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján az előkészítő ülésen a bíróság elfogadta a volt határrendész beismerését, akit 4 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltottak.

A határrendésznek még 2016-ban egy ismeretlen szerb állampolgár útlevelenként 100 eurót ajánlott, hogy az okmányokban levő adatokat rögzítse a nyilvántartásban, és belépést igazoló bélyegzővel lássa el azokat anélkül, hogy a tulajdonosok jelen lettek volna. Ezzel az volt a célja, hogy harmadik országbeli állampolgárok schengeni övezeten belüli tartózkodását jogellenesen legalizálja. A határrendész 2017 januárjától 2017. október 11-ig 1735 útlevelet adott át a határrendésznek.

Az útlevélkezelő - akinek szolgálati jogviszonya azóta megszűnt - 1724 olyan ember adatait rögzítette valótlanul, aki unión kívüli ország állampolgára. A volt rendőrt - útlevéladatok rögzítése közben - 2017. október 11-én tetten érték.

A vádlott összesen 170.600 eurónak megfelelő összeget vett át jogtalan előnyként.

A nyomozó ügyészség a volt határrendész ellen 1735 rendbeli, hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és 1724 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat 2020. március 31-én.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Listeria baktériummal szennyezett sonkát von ki a forgalomból az Aldi

A Listeria gyomor/emésztőrendszeri megbetegedéseket és influenzához hasonló tüneteket okozhat.

Több kocsival járnak a vonatok a hétvégén a forgalmasabb vonalakon

A vasúttársaság a forgalmasabb vonalakon több kocsival indítja az InterCity vonatokat a kegyeleti ünnepeken és az őszi szünet utolsó...

Digitális üzemeltetést lehetővé tévő alkalmazást indít buszaihoz az MAN

Még az idén elindítja a digitális üzemeltetési platformját az MAN, melynek neve eManager. Az alkalmazás segítségével az elektromos...

Az erkélyén nevelgette a vadkendert egy salgótarjáni férfi

De a rendőrök még a betakarítás előtt rátaláltak a palántákra.

Támadás készül Amerika katonai vezetői ellen

Támadás készül a Pentagon szenior vezetői ellen állítja az NBC News öt bennfentes forrásra hivatkozva.

Listeriával szennyezett sonkát hívott vissza az Aldi

A Hola Serrano sonkával legyen mindenki elővigyázatos, főleg a várandós nők és a gyerekek, mert egyes termékek baktériummal fertőzöttek...

Szívfacsaró vallomás: szexuálisan zaklatták gyerekkorában Cicciolinát

"...arra lettem figyelmes, hogy a combom között van"

Megérkezett a szerkivonás eredménye: 5-ször több fogyott a rovarölőből

Egyértelműen érzékelhető az inputanyagok forgalmán a koronavírus és az európai hatóanyagkivonás. Az olcsó műtrágya nagyon keresett...

Csökken a hőmérséklet, de folytatódik a fagymentes idő

Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és...

KSH: 391 ezer forintra nőtt az átlagkereset

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában...

A világ 10 leghátborzongatóbb vidámparkja, köztük egy magyarországi

Egy vidámpark tele van élettel, nevetéssel és szórakozással, ezért is különösen felkavaró elhagyatva látni egy ilyen helyet. Az alábbi...

Sport

A Barcelona egyik elnökjelöltje érdekes tervvel állt elő

Josep Maria Bartomeu elnök még kedden mondott le a tisztségéről.

11 éves a kézilabda történetének legnagyobb sportszerűtlensége - videó

A mai napig nem értjük, mi szükség volt erre a megmozdulásra.

Két világbajnok kézilabdázójától is megvált a Siófok KC

Nerea Penával együtt összesen négy játékosát küldte el az NB I első helyén álló csapata.

Miért omlottak össze a sztárcsapatok Angliában?

Angliában az Everton a listavezető, míg a Manchester City csak a 13. helyen áll. Hat forduló után már nincs veretlen csapat.

Terhes szerelme siratja a szívrohamban meghalt sportolót

A 37 éves német bobversenyző hamarosan apa lett volna.

Játszik-e a Fradi ellen? Egyre nagyobb a botrány a koronavírusos Cristiano Ronaldo körül

Egyelőre nem lehet tudni, hogy november 4-én pályára léphet-e Budapesten.

Elképesztő gólt szerzett a kapus egy holland kupameccsen - videó

A 94. percben talált be, így a meccs hőse lett.

Mi lesz itt? Három játékos távozott Siófokról

A klub vezetője cáfolja a híreszteléseket, miszerint anyagi problémák miatt hagyták el a csapatot a kézilabdázók.

Visszavonult az Európa-bajnok magyar vízilabdázó

Profi pályafutását befejezte, de nem szakad el a spotágtól.

Az 52 éves Tony Hawk még mindig úgy nyomja, hogy nem hiszünk a szemünknek

Ha ma elkezdenénk gyakorolni, egyszer talán nekünk is ilyen lazán menne a trükközés, ha előbb nem öregednénk meg.

MLSZ: A szurkolók nagyon szeretnének segíteni a magyar válogatottnak

A Magyar Labdarúgó Szövetség nagy érdeklődésre számít a novemberi mérkőzéseken.

Bulvár

Új magyar felfedezés: ez a gyógynövény jó a koronavírus ellen is

A CMC Déli Klinika kutatói a világon elsőként igazolták, hogy a mediterrán bodorrózsa kivonat gátolja az új koronavírus szaporodását szövettenyészeteken, valamint pozitív irányban befolyásolja a vírusfertőzés által okozott kóros i...

Gyönyörű, őszi esküvőn nősült a TV2 sztárja: két gyermek után vette el párját

Suhajda Dániel, a Jóban Rosszban sorozat színésze feleségül vette két kislánya édesanyját.

Lidl - Hasmenést okozhat az egyik sajt

Toxintermelő E. coli baktérium szennyeződés miatt a Lidl Magyarország kivonja a forgalomból, egyúttal visszahívja a fogyasztóktól a Milbona francia lágy sajt egyik 100 grammos tételét - közölte a Nébih.

A gazdag nyugati országok a szegényebb országokba exportálják a borzalmasan környezetszennyező, veszélyes kocs...

A legócskább tragacsokat Afrikába küldik a tehetősebb országok. Ezek nem csak erőteljesen szennyezik a környezetet, de drágább az üzemeltetésük és veszélyesebbek is.

Gyanús tünetek: reflux, vagy mégsem reflux?

A reflux tipikus tünetei mellett olykor másfélékkel is jelentkezhet, ilyen lehet például a tartós köhögés.

Újabb terrortámadás Franciaországban

A tegnapi nap nagyon megrázó eseményeket hozott a francia nemzet és mondhatjuk, hogy az egész világ számára. Három embert öltek meg egy késes támadásban Nizza városában egy templomban. A város polgármestere a támadás után azonnal ...

Újabb nők vádolják erőszakkal a veterán pornóst

A Sündisznó szénája nem áll túl jól.

El nem hiszed, milyen hülye nevekhez kapnak riasztást a mentők

Egy Adeodátra már fel sem kapják a fejüket.

Tatár Csilla pluszkilókkal is gyönyörű - A Reggeli műsorvezetői elhalmozták bókokkal

Tatár Csilla számára most kislánya anyatejes táplálása a fontos, nem a súlyfelesleg leadása.

Cékla, a téli tápanyagbomba

A cékla a téli hónapok egyik legértékesebb tápanyagtartalommal bíró zöldsége. Sokan viszont csak savanyúságként, ecetesen fogyasztják. Velem sem volt ez másként egészen addig, amíg el nem kezdtem komolyabban foglalkozni egyrészt a...

Micsoda marketingfogás: Kamilla egyre stílusosabb

73 éves hercegné csak úgy ragyog!

blogmorzsák

Tegyük tisztába: mi az a Halloween?

Sokan amerikai hóbortnak tartják és nem tudják, hogy több, mint kétezer éves múltja van.

Kaméleon, a nyomtatott elektromos autó

A fejlesztők tömegtermelés helyett tömeges egyedire szabásban, tömeges specializálásban gondolkoznak.

Cameron Diaz új otthona mesés!

A világsztár és férje 14,7 millió dollárt fizettek az ingatlanért. A ház legalább annyira otthonos, mint amennyire tágas.

Portugália 8 év után: család és egy szertefoszlott álom

A munkakereséssel azért Portugáliában is akadnak néha gondok.

Palvin Barbi bugyiban fogat mos

A fehérneműs angyalok megint levetkőztek.

Állati rekordok: így nézett ki a világ legizmosabb kutyája

Nem a szteroidok és az edzések tették drabálissá Wendyt, a whippetet. Egy ritka genetikai rendellenességgel született.

Jövőre újra pöröghet a lakáspiac

Állami intézkedések lendítenék fel a piacot, kis visszaesés után már drágulás is tapasztalható.

Judás, Adolf, Elvis? Névtilalmak a világban

Az Egyesült Államokban a szülők bármely nevet adhatnak a gyerekeiknek. De hogy van ez más országokban?

6500 Ft-ért vála­szol Gárdony önkormány­zata egy kérdésre

A Járó­kelőre érkező kérdésekre csak költségtérítés fejében, közérdekűadat-igénylésként válaszol.

A teleszülős Kövér ősforrásnak tekinthető-e?

"A botrányt keltő kijelentést megelőzte egy félmondat, amely utalás a szállóige előzményeire."

Nagy pácolt, füstölt sonka teszt

12 szeletelt sonka vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig.

Karcag is felkerült az ország street food térképére

Kinek kell birkapörkölt, ha ilyen szaftos Angus hamburgerek és füstös barbecue fogások is kérhetőek?

0