Ezt olvasta már?

0

Kevesebb csapadék várható a jövő héten és lehűlés kezdődik

A hét elején még az ország délnyugati részén várható eső, máshol megszűnik a csapadék és felszakadozik a felhőzet. Szerdán lehűlés kezdődik, helyenként havazással, hózáporral, a hét második felében napközben csak 0 és 4 fok várható, miközben visszatérnek az éjszakai fagyok.

Hétfőn az Alpokalján, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön borult ég várható, míg északkelet felé haladva egyre vékonyabb lesz a felhőzet. A Dél-Dunántúlon többfelé eshet eső, havas eső, majd napközben az Alpokalján és a Dél-Alföldön is. A szél többfelé megélénkül, olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre általában 7 és 12, a Dunántúlon 3 és 6 fok között valószínű.

Kedden az ország délnyugati felén borult idő várható több helyen esővel, de a nap második felében vékonyodik a felhőzet. Másutt változóan felhős idő valószínű, északkeleten lehet a legtöbb napsütés. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. A hajnali mínusz 4, plusz 5 fokról 3 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten valószínű az enyhébb idő.

Szerdán hajnalban főleg az északnyugati és déli részeken köd, pára képződik, ott tartósan borult maradhat az idő. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül a szél. Hajnalban általában mínusz 5, plusz 2, kora délután 1, 5 fok várható.

Csütörtökön napközben nagyrészt borult lesz az ég, elszórtan valószínű gyenge havazás, hószállingózás. Éjjel pára-, ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a maximum 1 és 5 fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős idő valószínű, a keleti részeken van esély napsütésre. Szórványosan valószínű havazás, hózápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután általában 0 és plusz 4 fok között alakul.

Szombaton felhős időre van kilátás, továbbra is a keleti részeken van esély napos időszakokra. Helyenként előfordulhat hószállingózás. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 4 és mínusz 2, kora délután 0 és plusz 3 fok közötti hőmérséklet várható.

Vasárnap erősen felhős idő lesz és továbbra is helyenként fordulhat elő havazás, hószállingózás. A nyugatira, északnyugatira forduló szelet elsősorban az északnyugati részeken erős, esetleg viharos lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 6 és mínusz 3, kora délután 0 és plusz 3 fok között alakul a hőmérséklet.

 







0
0

hírek innen, onnan

Nagy Márton: Csupa pozitív meglepést hoz 2023

Sőt, a gazdaságfejlesztési miniszter szerint jövőre egyenesen repülőrajtot vehet a magyar gazdaság.

Egy éve ilyenkor: egy rokkantnyugdíjas állba vágta Márki-Zay Pétert

Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte olvasóinkat leginkább egy éve ilyenkor.

A Kárpátok Maradonája, CR, Neymar – micsoda nap ez a mai?!

Február ötödikén lehet valami a futballvilág levegőjében.

Rejtélyes eltűnés Zalában: Halottá fogják nyilvánítani az édesanyámat, pedig tudom, hogy él

Máriát tavaly óta hatalmas erőkkel keresi a családja és a rendőrség.

Futballháború a pályán és a lelátón, avagy a legbotrányosabb Fradi-Újpest meccsek

Mutatjuk az elmúlt 118 év bizonyos szempontból legérdekesebb rangadóit.

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az...

Zseniális képrejtvény, amit csak a legokosabbak tudnak megoldani: te megtalálod a három macskát a pingvinek között?

Karácsony és Valentin-nap között sem lazsál az internet világhírű magyar művésze.

4 divatszabály, amit kötelező megszegni 2023-ban

Az elmúlt hónapokban tanúi lehettünk a Barbiecore felemelkedésének és az Y2K reneszánszának, valamint az iskoláslánynak való...

Változókorban ezért gyakoribb a felfázás

Egyes élethelyzetek idején hajlamosabbak vagyunk a felfázásra. Az egyik legfontosabb rizikófaktor a változókor, ezért a menopauzához...

Sport

Élő adásban szidta saját focistáját a Puskás Akadémia edzője

Hornyák Zsolt nem fogta vissza magát a Vasas elleni pontvesztés után.

Elképesztő harcot kellett vívni a viharos széllel Pakson egy szöglet elvégzéséért - videó

A játékokos életét alaposan megkeseríti a nem mindennapi időjárás.

A Fradi visszavágott a történelmi BL-vereségért a német bajnoknak

A zöld-fehérek ezúttal éppen a kiváló védekezésüknek köszönhették a magabiztos győzelmet.

Öt góllal mutatkozott be a PSG-ben a sérüléséből felépült magyar klasszis

Máthé Dominik 2022 nyarán igazolt a francia fővárosba.

Messi a tizenhatoson kívülről lőtt gólt, fordított a PSG

A nagy sztárjai nélkül is nyerni tudott a párizsi csapat.

Betelt a pohár Guardiolánál – ezért engedte el a Man. City az egyik legjobbját

Az Athletic cikke nyomán utánajártunk, mi vezetett ahhoz, hogy a Manchester City a téli átigazolási időszakban zokszó nélkül lemondjon a posztján a világ egyik legjobbjának számító játékosáról, a védelem mindk

Sokba került a magyar válogatott kapus bakija Kispesten

A Kisvárda a hajrá kezdetén mentett pontot. A Paks és a Kecskemét találkozója nem hozott gólt.

Ancelotti ezért nem használja többet Rodrygót

A szakember elárulta, mi áll döntése hátterében.

Bulvár

Tápai Szabina lebukott, megcsalta Kucsera Gábort, és most ártatlan áldozatnak állítja be magát?

Úgy tűnik, Tápai Szabina pont annyira volt hűtlen, mint Kucsera Gábor.

Jóni tojás, a női örömszerzés Szent Grálja – Nemcsak medencefenék-izmaink erősödnek, hanem nőiességünk is felé...

Alapvető igazság, hogy az elfeledett, ősi módszerek sokszor hatékonyabbnak bizonyulnak egy-egy makacs probléma kezelésében, mint a modern kutatások irányelvei. Különösen igaz ez akkor, ha például a szülés követke

Férfi nemi szervet találtak egy benzinkútnál, ahol a közelben egy tragikus motorbaleset történt Alabamában

A hatóság közlése szerint a fiatal amerikai férfit több jármű is elütötte.

Jóéjtpuszit adott a gyermekeinek, majd a Dunánál találták meg a kineziológusnő holttestét

A két gyerek árván maradt, mert apjuk három éve halt meg súlyos betegség után.

Fejbe lőtték az orosz zsoldosvezért, aki egy ukrán katona koponyájával a kezében szónokolt tavaly

Orosz sajtóhírek szerint fejbe lőtték Igor Mangusevet, aki tavaly augusztusban azzal került a hírekben, hogy a kezében egy olyan koponyát tartva szónokolt, amelyről azt állította, hogy az Azov-ezred egyik elesett tagj

„Egészségtelen, népbutító” - beleállt Schobert Norbiba az ország egyik legnagyobb édességgyárosa

Emberére akadt Schobert Norbi, hazánk egyik legismertebb édességgyárosa most fel vele a padlót.

Erős üzenetet küldött Kína az USA-nak: Oroszországgal vannak

Tovább mélyült a kölcsönös politikai bizalom Oroszországgal azt követően, hogy Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes a héten az országba látogatott és találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel

Ezekkel a csillagjegyekkel öröm beszélgetni

Megvannak azok az emberek, akik beszélgetés közben csupán a szavaikkal képesek elrepíteni egy másik időbe és térbe? Akik lenyűgözően mesélnek, aktívan hallgatnak és öröm velük minden csevegés? Nos, a csillagjeg

Brutális adatok jöttek: ettől kezdhet rettegni a Fidesz

A Medián közvélemény kutatása szerint 40 alatt übergáz a Fiatal Demokraták Szövetségére szavazni.

Most adták ki a meteorológusok, fordulatot vesz az időjárás

Egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.

Ha nem tudod a választ erre a 3 kérdésre, nem lenne szabad szexelned

Országonként változik, hogy mikortól hozhatják meg a fiatalok törvényes keretek között is a döntést, hogy nemi életet kezdenek élni.

blogmorzsák

Új csapatok a láthatáron

A Formula-1 közösségét hónapok óta egy téma tartja lázban: az új csapatok érkezése.

3 fő ok, amitől ferdék lehetnek lábujjaid

Az okok és egy zseni trükk a görbe ujjak ellen.

0