Ezt olvasta már?

Hadisírból kerültek elő második világháborús kézigránátok, gyalogsági lőszerek

Második világháborúban elhunyt, tömegsírban nyugvó katonák exhumálása közben kerültek elő kézigránátok, gyalogsági lőszerek - közölte a Magyar Honvédség t...

0

Letették a békéscsabai Munkácsy-negyed alapkövét

Békéscsabán letették a Munkácsy-negyed alapkövét szerdán. A több mint két hektáron, tíz helyszínen megvalósuló fejlesztés csaknem hárommilliárd forintból valósul meg a Modern városok program (MVP) részeként.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa az alapkőletételen úgy fogalmazott, hogy Békéscsaba lesz a MVP egyik nyertese, hiszen ez a város volt a rendszerváltás egyik legnagyobb vesztese.

Emlékeztetett, Békéscsaba MVP-s programja között szerepel egyebek mellett az M44-es gyorsforgalmi út, a Fürjesi elkerülő út megépítése, 30 hektárnyi ipari park kialakítása, nyomdaipari képző központ és röplabda akadémia létrehozása, új sportcsarnok és sportuszoda építése.

A kormánybiztos elmondta, az első MVP-s szerződést Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben Sopronban, az utolsót 2017-ben Hódmezővásárhelyen írta alá. Az MVP teljes forrásigénye négyezermilliárd forint, amiből 1800 milliárdot már kifizettek.

A Munkácsy-negyedről szólva úgy fogalmazott, arra minden magyar büszke lesz.

A békéscsabai Munkácsy-negyed központja a legtöbb eredeti Munkácsy-festménnyel rendelkező Munkácsy-múzeum lesz, amelynek megújítják az állandó kiállítását; felújítják a Munkácsy Emlékházat és az Ursziny-Beliczey-kúriát, ahol új bábszínház épül; fejlesztések lesznek a megyei könyvtár udvarán, és mások mellett megújul három híd is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, húsz megyeszékhely közül 10 kulturális beruházást álmodott meg az MVP-ben. A békéscsabai Munkácsy-negyed ékköve lesz a városnak. Békéscsaba nemcsak a kolbász és a röplabda fellegvára lesz, hanem a dél-alföldi régió kulturális központja is - húzta alá.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, 2016 elején egy műhelykonferenciát szerveztek a Munkácsy-negyedről, amelyre akkor sokan csak legyintettek, "naiv ábrándnak" nevezték, hogy Békéscsabának lehet egy a pécsi Zsolnay-negyedhez hasonló kulturális központja. Az alapkőletétel és mellette számos egyéb, jelenleg is folyó beruházás bizonyítja, hogy a város fejlődik - húzta alá.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester kifejtette, a megyeszékhely MVP-s programjait három szempont köré szervezték: javítsa a közlekedést, a város megközelíthetőségét (ide tartozik az M44, a Fürjesi úti elkerülő és a reptérrel kapcsolatos tervek); fejlessze a helyi ipart (iparterületek és nyomdaipari képző központ kialakítása); továbbá javítsa az életminőséget (Wenckheim-turisztikai kerékpárút, sportcsarnok felújítása). Utóbbiba tartozik a Munkácsy-negyed kialakítása is.

Hangsúlyozta, a következő 1,5-2 évben zajló beruházás nemcsak infrastrukturális fejlesztést jelent, kihelyeznek a köztérre számos Munkácsy-alkotást ábrázoló művet, tervezik az Ásító inas, a Köpülő asszony és a Rőzsehordó nő festmények térbeli megjelenítését; emellett szeretnék, ha a negyedben civil szervezetek képzőművészeti eseményeket szerveznének, élettel töltve meg ezáltal a területet.

Szarvas Péter elárulta, terveik között szerepel, hogy a Munkácsy Múzeum gyűjteményét további eredeti alkotásokkal is gyarapítsák a közeljövőben.

Az MTI kérdésére válaszolva a rendezvény utáni sajtótájékoztatón a városvezető elmondta, a beruházásra szánt hárommilliárd forint hazai forrást jelent, de a területet a belváros rehabilitáció harmadik ütemének részeként egymilliárd forintnyi uniós, TOP-forrásból is fejlesztették. Herczeg Tamás hozzátette, további egymilliárd forintos igényt jeleztek a kormányzat felé, meglátják, azt megkapják-e.

Gyopáros Alpár az alapkőletétel utáni sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva elmondta, kormányzati döntés még nincs, de szándék van, hogy 5,5 milliárd forintból külterületi utakat és járdákat építsenek, illetve újítsanak fel Békéscsabán.

Herczeg Tamás hozzátette, a program hároméves lenne, első részletben jövőre 500 millió forintot kaphat a város a célra. Hangsúlyozta, ez az új programelem jól jelzi, hogy az MVP élő program, aktualizálható, az útfelújítási projekt lépett a magánforrást is igénylő mezőgazdasági feldolgozóipari fejlesztés helyébe, amivel - mint fogalmazott - nem igazán haladnak.







0
0

hírek innen, onnan

Magyarország az elektromos autóipari átállás világbajnokává válhat

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán arról számolt...

Ötvenéves magyar országimázs: Ikarus 200-as

Marketingképzés nélkül is tudták a régi szakik, hogy mi kell a fogyasztói elégedettséghez. Így volt ezzel az 1895. márciusában...

Az 54 éves Celine Dionnál gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséget diagnosztizáltak

A világhírű díva, Celine Dion olyan kórral küzd, ami egy millió emberből egyet érint, és most kénytelen volt lemondani európai...

Mikulás-ünnepség alatt zuhant ki egy diák az egri iskola emeletéről

A 13 éves fiút mentővel szállították kórházba, súlyos az állapota. 

Ismerd meg a 3 szobanövényt, amelyik egész télen gyönyörű.

Ha télen is virágokra vágyunk, az amarillisz, a mikulásvirág és a ciklámen is jó választás lehet.

Megártott a sok izgalom az egészségének: szívrohamot kapott a lottónyertes

A férfi átszámítva több mint 20 millió forintot nyert a lottón.

Nagy lesz a baj, ha a benzinkutakon nem kezdenek lefele pörögni a számok

Nem volt még ekkora hatalom az olajtársaságok kezében.

Mentők rohantak a mikulás bulira: kizuhant egy 13 éves diák az egri iskola ablakán

Szeptember óta ez volt a harmadik eset, hogy egy diák kizuhan az iskola ablakán.

Súlyos betegséggel diagnosztizálták a Farm VIP sztárját

„Mindenki attól rettegett, hogy le fogok bénulni”

Búcsúzik a nézőktől Nádai Anikó: „Nem állok készen még a visszatérésre”

Nádai Anikó négy hónappal a szülés után visszatér a képernyőre, de alig egy hónappal később be kellet látnia, hogy ez túl korai volt.

3 fűszeres meleg turmix a téli vitamindózisodhoz

Egy gőzölgő forró csoki mindig finom, azonban cukortartalma miatt nem olyan italról van szó, amit minden nap ajánlott lenne fogyasztanunk....

Undorító vagy szexi? 8 őszinte vallomás az ejakulációról

Az ejakuláció változatos érzelmeket vált ki az emberekből. Van, aki vágyja, van, aki fél tőle. Az volt biztos, hogy nagyon kedvelt téma...

Sport

Meg akarták dönteni a kormányt, letartóztatták a Real Madrid-játékos terrorista apósát

Egy szélsőjobboldali terrorista szervezet képviselőivel találkozott többször is a 62 éves sztárséf.

A Lyon támadója megrúgta az év legröhejesebb tizenegyesét

Az Arsenal egy egy bizarr felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Ligue 1-ben szereplő Lyont. Aztán jött a hosszabbítás és a büntetőpárbaj. Cherki nagy bánatára.

Átlátszó fehérneműben mérlegelt a szexi bokszvilágbajnok – videóval

Ismét kitett magáért az ausztrál Ebanie Bridges. Az IBF harmatsúlyú bajnoka rendre tangabugyiban jár mérlegelni, és a Shannon O'Connell elleni, szombati meccsét megelőző eseményen sem fogta vissza magát.

Elszabadultak az indulatok – balhé miatt utazott haza a vb-ről az angol játékos

Az angol válogatott védője, Ben White múlt héten repült vissza Katarból Londonba. A döntése azután született meg, hogy állítólag összeveszett Steve Holland segédedzővel – számolt be róla a Daily Star.

A Veszprém szenzációs győzelme a kézilabda-BL-ben

A magyar csapat már a félidőben nyolc góllal vezetett a lengyel Plock ellen.

Ennél nagyképűbb tizenegyest ritkán látni - videó

Kicsit túl magabiztos volt a francia focista.

Magyarországra toloncolták át a vérszomjas szerb huligánokat – videóval

Krems egy csöndes osztrák kisváros. Ha épp nincs kézilabda Európa-kupa-mérkőzés, mint legutóbb szombaton volt. Ott viszont olyan történt, ami miatt az osztrák csapat bejelentette: nem hajlandó elutazni a Vojvodina el

Az óriásmellű horvát szépség készen áll a brazilok legyőzésére - galéria

Ivana Knöll a Neymarék elleni negyeddöntőn is teljes mellszélességgel áll Modricék mellett.

A PSG elnöke Cristiano Ronaldo leigazolásáról beszélt

Nasser Al Khelaïfi, a PSG elnöke interjút adott a Sky Sportsnak, amelyben a vb-n szereplő Cristiano Ronaldóról is szót ejtett.

Megalázta Messiéket a legendás holland focista

Elmondta, mit vár a holland-argentin negyeddöntőtől.

Bulvár

A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata

A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.

Több tízmilliós luxuskocsik, arany, készpénz,... - Lecsapott a TEK a nyíregyházi R családra - Fotók

A rendőrök szerdán, egyszerre két helyszínen csaptak le a család tagjaira, négy személyt vettek őrizetbe. Nem mindennapi képeket küldtek, mi mindent foglaltak le...

Döbbenetes összefüggésre jöttek rá magyar orvosok a koronavírussal kapcsolatban

Magyarország évente közel ezermilliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, és ha ez az ütem tartható, akkor 2030-ra az első tíz k+f innovációval bíró országok közé fog kerülni - hangzott el egy szakmai konferen

Váratlanul érte a kacsákat a havazás: imádja az Internet a reakciójukról készült felvételt

Odavan az Internet a hóesésbe kisétáló kacsákról készült videóért.

Ő a legkeresettebb magyar női sztár 2022-ben: meglepődsz a nevén

A 2022-es év összesített magyar Google-listájának top 10-es csoportjában két magyar női sztár szerepel.

Félresikerült botox? Mi történt Katalin hercegné arcával?

Furcsa videó került elő a hercegnéről.

Valami készül: nyakig felfegyverkezik Európa

Nem sajnálják a pénzt fegyverre.

Tele vannak emberi székletből származó kórokozókkal az önkiszolgáló pénztárak egy friss kutatás szerint

A pénztárak akkor is szennyezettek lehetnek, ha nem látszanak koszosnak.

Egy gyógyszerész erre a trükkre esküszik: vegyél be egy-egy szemet ebből a három vitaminból, és azonnal elmúli...

A szakember szerint a kórházakban is ezt adják a másnaposságtól szenvedő pácienseknek.

blogmorzsák

Mi várható 2023-ban a családi házak terén?

A tél megteszi a hatását: a 3-4 milliós éves gázszámlák sokak fejében tesznek majd rendet.

Tökéletes ajándék introvertáltaknak: kifogáskereső dobókocka

Ha nem tudod eldönteni, milyen kifogással maradj távol egy nem kívánt rendezvénytől: dobj!

0