Ezt olvasta már?

0

Meggyanúsították Siófok polgármesterének munkatársát, akit júliusban fegyveres kommandósok vittek el hajnalban

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere július végén arról számolt be, hogy egy volt beosztottját, Ressinka Imrét – aki az önkormányzat megbízásából a Petőfi sétány biztonsági vezetője – fegyveres kommandósok vitték el.

 

A police.hu most azt írja, hogy a Somogy megyei rendőrök előzetes bűnügyi információ alapján – eseti szakértő bevonásával – július 29-én egy balatonszabadi családi házban házkutatást tartottak. Az ingatlanból több mint 300 gramm kábítószergyanús anyagot, 4-5 kg régészetilelet-gyanús ékszert és érmét, illetve átalakított légpuskákat foglaltak le, és a ház udvarán egy kialakított lőteret is találtak.

 

A rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően a TEK munkatársainak bevonásával a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra.

 

A nyomozók az 51 éves balatonszabadi férfit most „lőfegyver készítésének módszerével elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett” és kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a lefoglalt régészeti leletek eredetét a Magyar Nemzeti Múzeum szakértőinek bevonásával vizsgálja, és eljárás folyik, hogy kiderüljön, a gyanúsított háza mögött található lőtér veszélyezteti-e a környéken lévők biztonságát.

(police.hu)

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Egy kulcsemberét elveszítette, de megszerezte a három pontot a Juve

Dybala kidőlt, de megvan a bajnoki győzelem a Zebráknak.

A Covid nem hozta meg a várva várt csodát: nem szeretjük jobban egymást, és megint megy az étel a kukába

Nem örülök, hogy megint több kaja megy a kukába, és akkor is beugrom ide-oda, ha nincs ott semmi dolgom.

Jakab: a Fideszt lábbal lehet megverni

Az előválasztás első fordulója befordul lassan a célegyenesbe. Az ellenzéki politikusok az utolsó pillanatig a szavazás mellett...

Elhunyt a legendás zenekar alapítója, te is dúdolni fogod ezt az ismerős dalt – Videó.

72 éves korában elhunyt Alan Lancaster, a Status Quo alapítója és basszusgitáros-énekese. Halálát közeli barátja, Craig Bennett jelentette.

Ki mondta, hogy uszoda nem lehet egy parkolóház tetején?

Senki. Pontosabban Amerikában senki. Ezért lesz Miamiban egy ilyen építkezés.

A Juventus legyőzte a Sampdoriát, de elveszítette egyik kulcsjátékosát

Paulo Dybala az első félidőben sírva hagyta el a pályát.

Karácsony és Vadai összehajtott egy DK-s jelölt miatt

A Fejér megyei 1-es választókerületben induló Ráczné Földi Judit múltja a vita tárgya.

"Nem szabad a Final Fourban lejátszott mérkőzésből kiindulnunk"

A Győr és a Cszka Moszkva együttese negyedszer találkoznak egymással.

Szomorú hír érkezett: elhunyt a világhírű zenész

A világhírű rockzenekar alapítója és gitárosa 72 éves korában hunyt el. A szomorú hírt egy közeli jóbarátja osztotta meg a...

Exit poll: Svájcban a nép kétharmada megszavazza a melegházasságot

Vasárnap népszavazást tartanak Svájcban arról, hogy engedélyezze a svájci állam a melegházasságot és megadja-e ugyanazokat a jogokat a...

Karácsony: valódi változást, nem visszavágót akarunk

Orbán alkotmányát nem cserélhetjük le Dobrev-, vagy Márki-Zay-, és főleg nem Karácsony-alkotmányra, csakis Magyarország alkotmányára -...

Sport

Ronaldo eltűnt - Hihetetlen drámát hozott a Manchester United meccse

Az Old Traffordon szenvedett kínos vereséget a Manchester United a Premier League hatodik fordulójában.

Dárdainak üzentek a játékosai a súlyos vereség után

A lipcsei kudarc után is egységes maradt a berlini csapat öltözője.

Új világbajnoka van a nehézsúlyú boksznak, legyőzték Joshuát

A WBA, WBO, IBF és IBO nehézsúlyú világbajnoki öveit tette kockára Anthony Joshua Oleszandr Uszik ellen. Az év egyik legjobb meccsét láthattuk, új bajnoka van a nehézsúlynak.

Hihetetlen blama - A tökutolsó ellen nullázott a címvédő

Borult a papírforma: Baszkföldön szenvedett kínos vereséget az Atlético Madrid. Nagy esély előtt a Real Madrid.

Rengeteg gól a Gyirmót-Honvéd meccsen

Horváth Ferenc csapata már az első félidőben két góllal vezetett, majd a második félidőben végleg eldöntötte a találkozó sorsát.

Forma-1-es Orosz Nagydíj: meglepetés Szocsiban, mutatjuk, ki indulhat az élről vasárnap

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Mbappé nagyon kiakadt Neymarra a szombati győzelem után

A Paris Saint-Germain két sztárja között kezd egyre feszültebb lenni a viszony.

Fantasztikus győzelmet aratott a Fradi a női kézilabda Bajnokok Ligájában - videó

Elek Gábor csapata megtöte az orosz sztárcsapat elleni átkát a legrangosabb európai kupában.

Halálos balesetet szenvedett a 15 éves motorversenyző

A jelentések szerint többen is áthajtottak rajta a sűrű mezőnyben.

A Fradi elleni vereséggel újra katasztrofális helyzetbe kerülhet az Újpest

Az NB I-ből még soha ki nem eső csapat idén még nem nyert és kieső helyről várja az Üllői úti rangadót.

Uszik visszaadta Joshuának a világbajnoki öveket - videó

Az ukrán azt szeretné, ha Kijevben lenne a szombati összecsapás visszavágója.

Bulvár

Ronaldo eltűnt - Hihetetlen drámát hozott a Manchester United meccse

Az Old Traffordon szenvedett kínos vereséget a Manchester United a Premier League hatodik fordulójában.

Ezek az ötöslottó mai nyerőszámai: 1 milliárd 100 millió forintért lehetett játszani

Ezek voltak a 2021. szeptember 25-i ötöslottó-sorsolás nyerőszámai.

Orbán Viktor elkezdett úgy beszélni, mint Lázár János

Már a miniszterelnök is a vidék fókuszba helyezésével készíti elő az új kormányzati stratégiát.

Meglepte a vatikáni tudósítókat Budapest, mást láttak, mint amire számítottak

Nem „folklorisztikus, vidéki Európát” találtak a fővárosban, ahogy azt korábban gondolták, hanem „fiatalos légkört, urbánus érzelemvilágot.”

Kasza Tibi felesége a gála szépe volt: Manker hófehérben ragyogott a Just Clear Awardon

Kasza Tibi is díjat nyert a szerda esti Just Clear Awardon. A gálán sugárzóan szép felségével jelent meg.

Igaz történet: kirabolták a házunkat. Hatalmas tanulságot vontam le magamnak

Borzasztó érzés, amikor hazatérve a lakás bejárati ajtaját nyitva találod, az értékeid pedig eltűntek. Minden ember abban bízik, hogy ezt a helyzetet sosem kell átélnie, de sajnos ezt nem mindenki mondhatja el magár

Napi szex: kézzel kényeztetnéd? 5 tipp, hogy jól csináld.

Az érintésnek, a tapintásnak igazán kitüntetett szerepe van a szexben, mégis kézzel kényeztetni a párunkat valahogy kissé alulértékelt dolog.

Időjárás: visszatér a nyár.

Vasárnapi előrejelzés.

A józan paraszti ész is ezt mondta, most bebizonyították

A mikrobákkal és gombákkal feltöltődött talajban jobban fejlődik a kukorica.

blogmorzsák

A nő, aki Hitler felesége lett

Milyen ember lehetett Eva Braun, aki hozzáment a történelem egyik legkegyetlenebb diktátorához? Vajon mi motiválta?

Titokzatos szobor Budapesten

A Bitcoin alapítójának (mellszobrát a napokban adták át a Graphisoft-parkban.

Új gasztronómiai gyöngyszem Budán

Gianni Annoni és Haraszti Zsolt új éttermet nyitott a Naphegyen.

Világ körüli turnéra indul 2022-ben a Red Hot Chili Peppers

A pontos dátumokat még nem hozták le, de van egy zseniális kisfilmjük!

Szíriai migránsok dönthetik el a német választásokat

Kiélezett küzdelem esetén döntő szavuk lehet.

Január herceg, te csak fuss tovább!

A Planéta nyugosztalja Baksa-Soós Jánost, avagy Január Herceg Továt, aki a kortárs magyar kultúra hatalmas egyénisége volt.

Németország választ - LIVE!

Élőben követjük az eseményeket.

Hapták, a magyar Hacsikó: nem tágított a katona sírja mellől

Hapták gazdáját, a honvéd századost halálos sérülés érte a harcmezőn. A kutya pedig egy évig nem mozdult sírja mellől.

Sült szilva tápióka pudinggal

Látványos isteni finomság, szezonális gyümölcsből.

A mosonmagyaróvári pad

A történet, ami nem rázza meg alapjaiban a Kárpát-medencét, de nagyon, nagyon elkeserítő.

Újabb 15 tévhit a szexről

Folytatjuk kalandunkat a szexuális tévhitek bugyraiban.

Mi lett és mi lesz a két Michelin-csillagos éttermünkkel, és miért?

Egy kis magyarázat az elmúlt hetek Budapesttel kapcsolatos legfontosabb gasztrohíréhez.

0