Ezt olvasta már?

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi károkkal járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi kárral járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján John Bel Edwards louisi...

0

Mintegy 400 milliós csalásért ítéltek el egy fesztiválszervezőt és társait

A Székesfehérvári Törvényszék a váddal egyezően megállapította hét ember bűnösségét, aki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban szervezetten működött közre, és ezzel mintegy 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Fejér Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyik vádlott, mint az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között - hat társának közreműködésével - nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját.

A meg nem fizetett áfát tartalmazó összegekkel - azért, hogy ezeket eltitkolja - a vádlott társai segítségével pénzügyi műveleteket végzett, azokat készpénzben felvette, illetve ismerőseivel felvetette, valamint ingatlant vásárolt.

Az adóhatóság a nyomozás során mintegy 317 millió forintot foglalt le, míg a hiányzó, mintegy 74 millió forintot az egyik vádlott megfizette, így a teljes vagyoni hátrány megtérült.

Az előkészítő ülésen a terheltek beismerő vallomást tettek és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészség és három vádlott között létrejött egyezséget jóváhagyta, és az egyezség szerinti büntetést szabta ki.

A törvényszék öt vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el - áll a közleményben.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

?Nem antiszemiták a magyarok? ? Orbán Viktornak is válaszol Heisler András

Ilyen még nem volt: a magyar miniszterelnök a hazai zsidóság világi vezetőjének nyakába varrja, hogy az ellenzék antiszemita...

Régi, falusi otthonok: ilyen volt a nagy becsben tartott tisztaszoba, a ház büszkesége

A tisztaszobát csak különleges alkalmakkor használták, viszont mindig rend uralkodott benne.

Koronavírus: rémisztő számok érkeztek, 3286 új fertőzött, 65 halott Magyarországon

Péntekre 3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), elhunyt 65 többségében idős, krónikus...

Friss adatok - Nincs megállás, dupla negatív rekord itthon a koronavírus-adatokban

Ötvenezer fölött az aktív betegek száma, vagyis ennyien jelenleg is fertőzöttek - és ez csak a hivatalos adat, a valóságban közel...

Kollár László miniszteri főtanácsadó reméli, hogy november közepétől stagnál a fertőzések száma

Szerinte a téli belföldi kirándulásokat meg lehet tartani, nincs az átlagnál nagyobb kockázatuk, csak ügyelni kell a maszkviselésre és a...

Koronavírus: 3286 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést - A pénteki megyei adatok

Elhunyt 65 beteg - Koronavírus-fertőzöttek száma megyénként.

65: még nem haltak meg ennyien egy nap alatt

A 3286 új fertőzött-szám is új rekord. 3753 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen,...

Elraktározta a NASA az űrben begyűjtött mintákat

A minták 2023-ban érkezhetnek meg a Földre.

Rekordszámú halálesetet jelentettek, egyetlen nap alatt 556-an kerültek kórházba

Rettenetes rossz adatok szerepelnek az operatív törzs napi jelentésében.

Sport

A Barcelona egyik elnökjelöltje érdekes tervvel állt elő

Josep Maria Bartomeu elnök még kedden mondott le a tisztségéről.

11 éves a kézilabda történetének legnagyobb sportszerűtlensége - videó

A mai napig nem értjük, mi szükség volt erre a megmozdulásra.

Két világbajnok kézilabdázójától is megvált a Siófok KC

Nerea Penával együtt összesen négy játékosát küldte el az NB I első helyén álló csapata.

Elképesztő gólt szerzett a kapus egy holland kupameccsen - videó

A 94. percben talált be, így a meccs hőse lett.

Miért omlottak össze a sztárcsapatok Angliában?

Angliában az Everton a listavezető, míg a Manchester City csak a 13. helyen áll. Hat forduló után már nincs veretlen csapat.

Játszik-e a Fradi ellen? Egyre nagyobb a botrány a koronavírusos Cristiano Ronaldo körül

Egyelőre nem lehet tudni, hogy november 4-én pályára léphet-e Budapesten.

Terhes szerelme siratja a szívrohamban meghalt sportolót

A 37 éves német bobversenyző hamarosan apa lett volna.

Mi lesz itt? Három játékos távozott Siófokról

A klub vezetője cáfolja a híreszteléseket, miszerint anyagi problémák miatt hagyták el a csapatot a kézilabdázók.

Visszavonult az Európa-bajnok magyar vízilabdázó

Profi pályafutását befejezte, de nem szakad el a spotágtól.

Az 52 éves Tony Hawk még mindig úgy nyomja, hogy nem hiszünk a szemünknek

Ha ma elkezdenénk gyakorolni, egyszer talán nekünk is ilyen lazán menne a trükközés, ha előbb nem öregednénk meg.

BL: kikészült a Dinamo Kijev edzője az igazságtól

Rebrov mosolya mindent elárult az egyébként zseniális szakemberről.

Bulvár

Új magyar felfedezés: ez a gyógynövény jó a koronavírus ellen is

A CMC Déli Klinika kutatói a világon elsőként igazolták, hogy a mediterrán bodorrózsa kivonat gátolja az új koronavírus szaporodását szövettenyészeteken, valamint pozitív irányban befolyásolja a vírusfertőzés által okozott kóros i...

Gyönyörű, őszi esküvőn nősült a TV2 sztárja: két gyermek után vette el párját

Suhajda Dániel, a Jóban Rosszban sorozat színésze feleségül vette két kislánya édesanyját.

Lidl - Hasmenést okozhat az egyik sajt

Toxintermelő E. coli baktérium szennyeződés miatt a Lidl Magyarország kivonja a forgalomból, egyúttal visszahívja a fogyasztóktól a Milbona francia lágy sajt egyik 100 grammos tételét - közölte a Nébih.

A gazdag nyugati országok a szegényebb országokba exportálják a borzalmasan környezetszennyező, veszélyes kocs...

A legócskább tragacsokat Afrikába küldik a tehetősebb országok. Ezek nem csak erőteljesen szennyezik a környezetet, de drágább az üzemeltetésük és veszélyesebbek is.

Gyanús tünetek: reflux, vagy mégsem reflux?

A reflux tipikus tünetei mellett olykor másfélékkel is jelentkezhet, ilyen lehet például a tartós köhögés.

Újabb nők vádolják erőszakkal a veterán pornóst

A Sündisznó szénája nem áll túl jól.

Újabb terrortámadás Franciaországban

A tegnapi nap nagyon megrázó eseményeket hozott a francia nemzet és mondhatjuk, hogy az egész világ számára. Három embert öltek meg egy késes támadásban Nizza városában egy templomban. A város polgármestere a támadás után azonnal ...

El nem hiszed, milyen hülye nevekhez kapnak riasztást a mentők

Egy Adeodátra már fel sem kapják a fejüket.

Tatár Csilla pluszkilókkal is gyönyörű - A Reggeli műsorvezetői elhalmozták bókokkal

Tatár Csilla számára most kislánya anyatejes táplálása a fontos, nem a súlyfelesleg leadása.

Micsoda marketingfogás: Kamilla egyre stílusosabb

73 éves hercegné csak úgy ragyog!

Cékla, a téli tápanyagbomba

A cékla a téli hónapok egyik legértékesebb tápanyagtartalommal bíró zöldsége. Sokan viszont csak savanyúságként, ecetesen fogyasztják. Velem sem volt ez másként egészen addig, amíg el nem kezdtem komolyabban foglalkozni egyrészt a...

blogmorzsák

Tegyük tisztába: mi az a Halloween?

Sokan amerikai hóbortnak tartják és nem tudják, hogy több, mint kétezer éves múltja van.

Cameron Diaz új otthona mesés!

A világsztár és férje 14,7 millió dollárt fizettek az ingatlanért. A ház legalább annyira otthonos, mint amennyire tágas.

Portugália 8 év után: család és egy szertefoszlott álom

A munkakereséssel azért Portugáliában is akadnak néha gondok.

A Lánchíd pesti hídfőjének gyalogos alagútja

Rövid, félköríves alagút a pesti hídfő alatt, retró üvegmozaik burkolattal.

Palvin Barbi bugyiban fogat mos

A fehérneműs angyalok megint levetkőztek.

Elvárja, hogy tiszteljem. De miért?

A férfi a sok munkáért cserébe tiszteletet vár, a nő meg félresikerültnek érzi magát.

Jövőre újra pöröghet a lakáspiac

Állami intézkedések lendítenék fel a piacot, kis visszaesés után már drágulás is tapasztalható.

Állati rekordok: így nézett ki a világ legizmosabb kutyája

Nem a szteroidok és az edzések tették drabálissá Wendyt, a whippetet. Egy ritka genetikai rendellenességgel született.

6500 Ft-ért válaszol Gárdony önkormányzata

A Járó­kelőre érkező kérdésekre csak költségtérítés fejében, közérde­kűadat-igénylésként válaszol.

A teleszülős Kövér ősforrásnak tekinthető-e?

"A botrányt keltő kijelentést megelőzte egy félmondat, amely utalás a szállóige előzményeire."

A szólás­szabadságról röviden

Mi köze van egy francia tanárgyilkosságnak Dúró Dóra könyvdarálásához?

Nagy pácolt, füstölt sonka teszt

12 szeletelt sonka vaktesztje a legolcsóbbtól a legfinomabbig.

0