Ezt olvasta már?

0

Nagyon megverte a Pécs a Siófokot

Az első félidő döntetlennel zárult, a másodikban hengereltek a pécsiek.

Két perc alatt tönkretette a BFC Siófok, azt, amit ötvenhárom perc alatt felépített; döntetlennél előbb egy Futó hosszú bedobás utáni Bartha által jobbról középre visszakanalazott labdát bólintott két méterről a kapuba Geiger (1-2), majd Tajthy aludt el a kapu előterében, aki elől Geiger becsúszva Grabant elé pöckölte a labdát, az utóbbi pedig ajtó-ablak helyzetbe a hálóba lőtt (1-3).

A hab a tortán Horváth Péter kihagyott büntetője volt, még a Helesfayról kipattanót is az égbe rúgta. A folytatásban Adamcsek megmutatta, hogy is kell büntetőt rúgni, magabiztosan értékesítette a Deutsch vele szemben elkövetett szabálytansága után megítélt tizenegyest (1-4).

 

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Mihalecz edző által a szünetben végrehajtott változtatások nem sikerültek, ahogy az általa megválasztott ötvédős harcmodor sem „ült”, hisz így is négy gólt kaptak attól a piros-fekete klubtól, mely az elmúlt négy fordulóban egyetlen találtra volt képes! Nehéz megmondani, mivel töltötték a háromhetes szünetet a kék-sárgák… Tökéletesen igaza volt Vass Lászlónak, tanítványai ugyanis valóban szervezettebben, bátrabban játszottak és még udvariasan is fogalmazott.

 

A pécsiek szereztek előnyt Geiger révén, aki nem biztos, hogy szabályosan nyert meg egy fejpárbajt Jagodiccsal szemben! Utóbbi a fölön is maradt, ám az akciót ennek ellenére tovább engedte Derdák játékvezető, így tudta gólra váltani Adamcsek átadását – Tömösvári és Horváth Milán szemlélődése mellett – a pécsi támadó. A balatoniak Horváth Péter elfutásaival válaszoltak, melyből három is akadt az nyitó játékrészben! Az elsőből kapufa, a másodikból egy Helesfay bravúr, a harmadikból pedig már gól született. Igaz, azt Katona szerezte, aki a saját kapuját vette be, ám ha nem teszi, akkor Gaál gólra váltja Horváth Péter átadását. A fordulás után viszont – a Szakály kapufája utáni Balogh elleni szabálytanságért befújt – a büntetőn kívül szinte semmi veszélyt nem jelentettek a balatoniak Helesfay kapujára.

 

Vass László (PMFC): – Az első félidőben nem voltam igazán megelégedve, pontatlanul, sok hibával játszottunk. Viszont a másodikban a minden áron való győzni akarás átlendített bennünket a nehézségeken és mivel szervezettebben és bátrabban futballoztunk megérdemelten szereztük meg a három pontot.

 

Mihalecz István (BFC Siófok) – Az első játékrészben akár a meccset is eldönthettük volna, de a másodikban sajnos kisfiúk fociztak férfiak ellen és az adódó hibáinkat könyörtelenül kihasználták.

 

Merkantil Bank Liga NB II – 30. forduló

 

BFC Siófok – Pécsi MFC 1–4 (1–1)

Siófok, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Derdák Marcell (Kis Zoltán, Kulman Tamás).

 

BFC Siófok: Hutvágner (Szmola, 46.p.) – Tömösvári (Nikházi, 46.p.), Horváth M., Jagodics B., Deutsch B. (Lapos, 70.p.), Kiss B. – Gaál B., Szakály A., Tajthy T. – Horváth P. (Elek B., 70.p.), Balogh B. (György N., 75.p.). Szakmai igazgató: Mihalecz István.

 

Pécsi MFC: Helesfay – Króner, Gajág, Rácz L., Katona – Bartha (Tölgyesi, 65.p.), Futó – Grabant (Németh M., 74.p.), Geiger (Keresztes, 82.p.), Hegedűs (Kónya, 65.p.) – Adamcsek (Tihanyi, 74.p.). Vezetőedző: Vas László.

 

Gólszerzők: Katona (30.p. – öngól), illetve Geiger (16.p., 53.p.), Grabant (55.p.), Adamcsek (69.p. – 11-esből)







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Több adókedvezményt kaphatnak a vállalkozók

Gazdaságfejlesztési javaslatokat készített elő a kormány számára a Nemzeti Versenyképességi Tanács.

Elkerülhetetlennek látszik az űrszemét eltakarítása

Egyre nagyobb üzlet lehet az űrhulladék kezelése, de a jövőbeni űrmissziók sikeréért szükség is van rá.

Nem kíméli őket sem a fertőzés: koronavírusos vidrákat azonosítottak ebben az állatkertben

Egy amerikai állatkert vidrái pozitív koronavírus-tesztet produkáltak.

A tervezettnél enyhébbek lehetnek az új járványügyi szabályok Németországban

A szövetségi kormány javaslatainál kevésbé szigorú előírásokkal egészíthetik ki Németországban az új típusú koronavírus...

Rákot okoz? Íme, a legnagyobb tévhitek a klimax kezeléséről

A menopauza hormonkezelésétől máig sokan tartanak, mivel félnek az esetleges mellékhatásoktól, amelyekkel kapcsolatban több tévhit is él...

Szélsőjobboldali szervezetekkel ült egy frakcióba a Fidesz Strasbourgban

A Fidesz európa tanácsi delegációja csatlakozott az európai konzervatívokhoz.

Orosz-ukrán konfliktus: fokozódik a feszültség

A feszültség egyre fokozódik az ukrán-orosz határon, jelenleg 150 ezer orosz katona van a térségben - hangoztatta Josep Borrell, az Európai...

Törőcsik Mari szobrot kap és utcát neveznek el róla

Velem lakói különösen büszkék arra, hogy a színésznő a községükben élt, úgy döntöttek, a maguk módján róják le a tiszteletüket...

Kazah hátterű cég fektet be a Dunaferrbe

Előszerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt. és a Bécsben bejegyzett, nehézipari cégekkel, kazah háttérrel rendelkező, tőkeerős Safin...

Tubát fotóztak Kiskunfélegyházán

Hétfő délelőtt alakult ki a felhőtölcsér a város határában.

Látványos csillaghullásra készülhetünk a következő két hétben

Április 16. és 30. között figyelhető meg a Lyridák meteorraj, melynek maximuma április 22-re esik. Ezen a napon óránként akár 7-8 meteor...

Sport

Szétverheti a focivébét, a Bajnokok Ligája megszűnéséhez vezethet a pillanatok alatt kirobbant új európai futb...

A Real, a Barcelona, a Liverpool, a Juventus és még néhány sztárcsapat új szuperligája alapjaiban rengeti meg a sportágat. A botrány máris hatalmas.

Újabb pofon - Bajban a zöld-fehérek

Egyre nehezebb helyzetben az újonc.

Az új frizurájával rá sem lehet ismerni Hosszú Katinkára - kép

A világklasszis úszót Olivia Newton-Johnhoz hasonlították a rajongók.

Megszűnhet a Bajnokok Ligája, a Real, a Barcelona és még néhány nagy klub egy új szuperligát szervez

Legalább tucatnyi csapat titkos tárgyalásokon rögzítette a részleteket, amellyel véget vethetnek a Bajnokok Ligájának.

Mindenkit elvarázsol a szépségével az angyalarcú finn műkorcsolyázónő - képek

A 21 éves tehetséges sportolót imádják a rajongók.

Két magyar válogatott focistát ajánlott Marco Rossi az olasz élvonalbeli csapatnak

A szövetségi kapitány korábbi klubja biztosan jól járna velük.

Szürreális okok miatt menesztette Mourinhót a Tottenham

A klub is megerősítette, hogy a portugál menedzsert és stábját felmentették a munkavégzés alól.

José Mourinhót kirúgták a Tottenhamtől

A londoni sztárcsapat jelenleg csak a hetedik helyen áll a Premier League-ben.

Itt az európai Szuperliga pontos menetrendje

15 állandó résztvevővel indulna az új sorozat.

Helycserés támadás - Óriási a harc Spanyolországban

Minden kérdés nyitott még a La Ligában. Rég volt ennyire izgalmas a bajnokság.

Kirúgták José Mourinhót

Több megbízható forrás szerint menesztette a Tottenham José Mourinhót.

?Undorodom a Manchester Unitedtől és a Liverpooltól?

A Manchester United korábbi védője, jelenleg tévés szakértőként dolgozó Gary Neville kiborult az európai Szuperliga ötletének hallatán.

Bulvár

Ütött az óra: Az orvos döntött Kocsis Lilkó sorsáról

Mindenki izgatottan várja a fejleményeket.

Szegedi Fecsó: Két lány bedrogozott és felvették az édeshármast videóra

A felvételt elküldték az akkori párkának, Vasvári Viviennek.

Orbánék ráküldték a titkosszolgálatot Czeglédyre?

A politkus szerint igen, és elég sok gyanús dolgot észlelt. Orbánék már ennyire félnek az ellenzéktől?

Jöhet 7 könnyű leves a jövő hét minden napjára?

Tavaszias leveseket gyűjtöttünk egy csokorba

Nem kaptunk jó híreket a Balatonról: nagyon úgy tűnik, hogy idén még nagyobb árakra számíthatunk

Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készítettek egy felmérést a magyarországi lakosok nyaralási terveiről.

Dundika bikinis fotója tarol az Instán: ezért lájkolják rengetegen

Majka egy régebbi családi fotót tett ki, amin fiaival és Dundikával látható a tengerparton.

Röviden, tömören foglalta össze Gyurcsány Ferenc Orbán legnagyobb bűneit

Orbán a járvány alatt sem segített a munkanélkülieknek, miközben egyre drágább az élet. Mindezt pedig béna gyurcsányozással próbálják leplezni a fideszesek.

blogmorzsák

Így utazhatunk idén nyáron

Hova, hogyan és mennyiért? Védettségi útlevéllel bárhova mehetünk? Tippek és tanácsok egy hivatásos világutazótól.

F1: Káoszfutamon tört meg Verstappen olaszországi átka

Max Verstappen nyerte az esős pályán induló, majd száradó körülmények között folytatódó F1-es Emilia-romagnai GP-t.

Harctéri vakság

Politikai demonstráció céljával a szobrokat általában döntik, néha azonban állítják.

Pazar házat vett Dwayne Johnson

A 28 millió dolláros Beverly Park-i ház mellett olyan világsztárok laknak, mint Denzel Washington, Sylvester Stallone.

11 jel, ami arra utal, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz

Nem könnyű észre venni, ha az a személy bánt minket, akit szeretünk. A bántalmazást nem kell eltűrni! Van segítség!

Zavar a horkolás? Itt a módszer a lárma ellen!

Hatékony megoldás, hogy helyesen vedd a levegőt éjszaka.

Bukott spanyol sorozat a világsiker csúcsán

A nagy pénzrablás az elmúlt évek legsikeresebb sorozata. A kanapéhoz ragasztó bomba siker, egy óriási bukással kezdődött.

Szpáhi lovasok Svájcban!

Lenin Svédországban, amerikai hadi­foglyok Észak-Koreában és az első közös kép Erzsébetről és Fülöpről.

Buborékos érvek

A nyilvánosság kormánypárti fórumain újra meg újra vissza­térnek a Facebook-jelenségre.

Újjászületés – 2022

1944-ben nem handabandáztak rendszerváltás ígéretével a demokratikus pártok.

„A kijárós cica boldog - én is így gondoltam“

Miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára?

Donald Trumpból még nem veszett ki az üzletember

A volt amerikai elnöknek feltűnt, a szokottnál is több gazdag nyugdíjas költözik Floridába, gyorsan lépett is.

0