Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket
Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket. Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.
A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé - olvasható a közleményben.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány a történelmi léptékű aszály következményeinek kezelésére létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs által elfogadott intézkedési csomag keretében a gazdálkodók részére 2023. december 31-ig hitel visszafizetési moratóriumban való részvétel lehetőségét biztosítja. A moratóriumban való részvétel mindazon gazdálkodók számára segítséget jelenthet, akik már rendelkeznek hitellel és a jelenlegi rendkívüli helyzetben a gazdálkodási tevékenységük fenntartását és folytatását hitelfizetési kötelezettségeik átmeneti szüneteltetésével látják csak biztosíthatónak - áll a közleményben.
A miniszter kifejtette, az érintetteknek maguknak kell mérlegelniük, hogy a törlesztőrészletek fizetésének folytatását választják, vagy a hitellel belépnek a moratóriumba.
A gazdáknak 2022. szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk személyesen bankfiókban vagy online formában arról, hogy élni kívánnak-e a lehetőséggel. A fizetési haladék a 2022. augusztus 31. napján fennálló hitel- és kölcsönszerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés alapján már folyósított kölcsönök tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Az adós a szerződésből eredő teljesítésre 2022. szeptember 1-jétől kap fizetési haladékot, egészen 2023. december 31-ig - húzta alá Nagy István a közlemény szerint.
A miniszter hangsúlyozta, az aszály az agrárium minden ágazatában súlyos nehézségeket okoz, így a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodók, és halgazdálkodók számára is elérhetővé válik az intézkedés. A részletes jogosultsági feltételeket a vonatkozó kormányrendeleti szabályozás tartalmazza. Azon mezőgazdasági termelők számára pedig, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, az Agrárminisztérium kamattámogatásával működő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánlják - írták.
E hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, hiszen az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket. A kormányzati intézkedések célja mindkét esetben a mezőgazdasági munkák finanszírozásának biztosítása és ezzel a hazai élelmezésbiztonság fenntartása - emelte ki a tárcavezető a közlemény szerint.
A miniszter kitért arra is, hogy az operatív törzs a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött, a kárelőleg eszközének alkalmazásával. Az ennek érdekében megszületett új, aszály veszélyhelyzeti szabályozásnak köszönhetően a kormány felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a biztosítói kártérítési folyamatot, ezzel segítve a gazdálkodók finanszírozási helyzetét. Az aszálykárra kiterjedő növénybiztosítási szerződéssel rendelkező és kárt szenvedett gazdálkodók számára ugyanis lehetőség nyílik a biztosítói kárrendezés folyamatának lezárulta előtt a kártérítési előleg igénylésére. Erre az előlegre azok a kukorica vagy napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók jogosultak, akiknél az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80 százalékos kárátlagot, és erről a kárbejelentésében felelősen nyilatkoznak. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítótársaság felé - hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, a biztosítónak az előleget a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetnie, melynek összege a megállapítható kártérítés mértékének legalább a fele. Fontos, hogy a kártérítési előleg kifizetése nem jelenti azt, hogy a biztosító ne vizsgálná az aszálykár tényleges bekövetkeztét és annak mértékét. A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak.
Nagy István felhívta az érintett gazdálkodók figyelmét arra, hogy az előlegfizetés igénybevétele során a lehető legnagyobb körültekintéssel járjanak el, csatoljanak minden szükséges dokumentumot, és a biztosítói megkeresések esetén álljanak rendelkezésre, hiszen csak így garantálható a gyors kárrendezés. A kárelőleg részletszabályairól a biztosítótársaságoknak részletes tájékoztatást kell nyújtaniuk az érintettek számára.
Az agrártárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az aszálykárral sújtott gazdákat támogassa. A biztonságos élelmiszer-ellátás ugyanis hazánk stratégiai érdeke - húzta alá a miniszter az AM közleménye szerint.
hírek innen, onnan
Magánklinikája miatt vizsgálja a kórházi főigazgatóság az orosházi kórház vezetőjét
A magánklinikán az orvosok egy része az állami kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is.
Az orvosnál mindig magasabb a vérnyomása? Sokkal pontosabb lesz így a diagnózis
Rendszeresen előfordul, hogy az orvosi rendelőben magasabb vérnyomást mér az orvos, mint amennyit otthon megszokott? Ez az oka!
Ezermilliárdos veszteséget halmozott fel a jegybank
Bár az MNB elvileg nem nyereségorientált cég, ugyanakkor ilyen brutális féléves mínuszban még soha nem volt.
Rögtön bajt okoztak Houstonban a robottaxik
Már az első nap megzavarodtak és lecövekeltek egy kereszteződésben.
A feláldozhatók – Egyedülálló beszámolókban tárul fel a titokzatos orosz Storm-Z osztagok kegyetlen valósága
A Reuters az orosz haderő büntetőzászlóaljairól, a Storm-Z osztagokról közölt exkluzív háttéranyagot. A hírügynökség összesen 13...
Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet
Ingyenesen utazhatják körbe Európát azok a 18. születésnapjukat ünneplő fiatalok, akik nyernek a pályázaton.
A "tiltott" nyugati fegyverekkel lőttek egy orosz falut a helyi kormányzó szerint
Az oroszországi Brjanszk régió kormányzója szerint az ukrán tüzérség hajnalban kazettás lőszerekkel lőtt egy határ menti orosz falut -...
Még a héten kiderül, hány tanár hagyja el a pályát
Budapesten kérhette a legtöbb pedagógus a felmentését.
Ha véget ér a nyár…akkor is támadnak a kullancsok
A nyár végével a kullancsszezon nem ér véget, a kullancsok akár egész évben aktívak lehetnek, de késő őszig mindenképpen...
Illegális baromfitelepet számoltak fel
Egy Bács-Kiskun vármegyei állattartó telepen illegális állattartás gyanúja miatt tartott ellenőrzést az illetékes kormányhivatal. Az...
Még az is lehet, hogy Schumacher talál magának egy F1-es ülést jövőre
Egyetlen kiadó hely van a következő szezonra, azt csípheti meg a legendás Michael Schumacher fia.
Sport
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Iker Casillas kiakadt egy sör miatt
Meglepte „Madrid lelke”.
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Bántalmazta a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg az alkalmasságiját
Felfüggesztettet kértek a szécsényi férfire.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem
Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap