Ezt olvasta már?

0

Többszázezer forintot is kaphat, ha felismeri valamelyik keresett személyt

A police.hu rendőrségi oldal rendszeresen bemutatja azoknak a személyeknek a fotóit, akiket valamilyen bűn elkövetése miatt keresnek. Amennyiben valaki információt ad a hatóságnak, pénzjutalmat is kaphat.

A képen látható személyeket a Magyar Rendőrség a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi. Amennyiben valamelyiküket felismeri, vagy információval rendelkezik hollétéről, kérjük, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Itt bővebben







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Új gazdaságélénkító javaslatokat jelentett be Varga Mihály: a Szép-kártyákat is érinti

Fokozatosan újranyit az ország, ezért ülésezett a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amely új javaslatokat fogalmazott meg.

Bemutatták a Maserati első hibrid városi terepjáró modelljét - fotó

A Maserati egyszerre mutatta be fizikailag és a virtuális térben is a Levante Hybridet. A modell egyrészt a Shanghai Auto Show közönsége...

Gyopáros Alpár: felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indul

Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint...

Szédületes új frizura. Kire hasonlít Hosszú Katinka?

Hosszú Katinka új fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán, és a hozzászólok a frizurája miatt találgatnak.

Gyengén nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexcsökkenéssel korrigálták lefelé az előző záráskor elért rekordjaikat a hétfői kereskedés kezdetén az amerikai értékpapírpiacok.

Új elektromos töltők várják a MOM Park látogatóit

Nyolc új töltőpontot telepített az E.ON. A teljes anyag Új elektromos töltők várják a MOM Park látogatóit címen a Villanyautósok...

Bemutatták azt a Fordot, ami a Mondeo utódja lehet majd

Evos néven mutatott be egy középkategóriás crossovert a Ford, ami számunkra azért is érdekes, mert ez a modell lehet a jövőre...

Népszava: Fegyelmit kapnak a répcelaki tanárok, akik nem mentek be hétfőn dolgozni

Egyetlen kivétellel senki nem ment be dolgozni, és nem értik, miért kapnak fegyelmit, mikor az óráikat online megtartották.

Meghalt a legidősebb amerikai ? Senki nem tudja biztosan, hány éves volt

Hester Ford gyerekkorában gyapotot szedett, majd 14 évesen férjhez ment, és ezután még egy teljes évszázadot megélt. Többszáz...

Enyhébb járványügyi szabályok jöhetnek Németországban

Nem 21 órai, hanem 22 órai kezdettel kell elrendelni kijárási korlátozást, és az egészségügyi sétát, kocogást éjfélig engedélyezni...

Sport

Szétverheti a focivébét, a Bajnokok Ligája megszűnéséhez vezethet a pillanatok alatt kirobbant új európai futb...

A Real, a Barcelona, a Liverpool, a Juventus és még néhány sztárcsapat új szuperligája alapjaiban rengeti meg a sportágat. A botrány máris hatalmas.

Újabb pofon - Bajban a zöld-fehérek

Egyre nehezebb helyzetben az újonc.

Az új frizurájával rá sem lehet ismerni Hosszú Katinkára - kép

A világklasszis úszót Olivia Newton-Johnhoz hasonlították a rajongók.

Megszűnhet a Bajnokok Ligája, a Real, a Barcelona és még néhány nagy klub egy új szuperligát szervez

Legalább tucatnyi csapat titkos tárgyalásokon rögzítette a részleteket, amellyel véget vethetnek a Bajnokok Ligájának.

Mindenkit elvarázsol a szépségével az angyalarcú finn műkorcsolyázónő - képek

A 21 éves tehetséges sportolót imádják a rajongók.

Két magyar válogatott focistát ajánlott Marco Rossi az olasz élvonalbeli csapatnak

A szövetségi kapitány korábbi klubja biztosan jól járna velük.

Hordágyon vitték el a bokszolót a botrányos meccs végén - videó

Érthetetlen, hogy az ukrán ökölvívónak mi volt a terve a műsorával.

Szürreális okok miatt menesztette Mourinhót a Tottenham

A klub is megerősítette, hogy a portugál menedzsert és stábját felmentették a munkavégzés alól.

José Mourinhót kirúgták a Tottenhamtől

A londoni sztárcsapat jelenleg csak a hetedik helyen áll a Premier League-ben.

Megvan a Bayern München szűkített listája a lehetséges edzőkről

A Bild tette közzé a shortlistet, amelyen nem szerepel a korábban esélyesnek tartott Allegri.

Bejelentkezett a spanyol bajnoki címért a Sevilla

Akár még Julen Loptegui csapata is beleszólhat a nagyok dolgába.

Felment a kapus is a szöglethez, így egyenlített a 97. percben az Arsenal

Sima hazai győzelemre számított mindenki a londoni derbin, ám a Fulham meglepte az Arsenalt.

Bulvár

Ütött az óra: Az orvos döntött Kocsis Lilkó sorsáról

Mindenki izgatottan várja a fejleményeket.

Szegedi Fecsó: Két lány bedrogozott és felvették az édeshármast videóra

A felvételt elküldték az akkori párkának, Vasvári Viviennek.

Heti horoszkóp április 19-től 25-ig: a Halak örömhírt, a Kos ezernyi bókot kap

A napokban nemcsak az idő, de az események is derűsebbé válnak.

Jöhet 7 könnyű leves a jövő hét minden napjára?

Tavaszias leveseket gyűjtöttünk egy csokorba

Orbánék ráküldték a titkosszolgálatot Czeglédyre?

A politkus szerint igen, és elég sok gyanús dolgot észlelt. Orbánék már ennyire félnek az ellenzéktől?

Nem kaptunk jó híreket a Balatonról: nagyon úgy tűnik, hogy idén még nagyobb árakra számíthatunk

Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készítettek egy felmérést a magyarországi lakosok nyaralási terveiről.

Dundika bikinis fotója tarol az Instán: ezért lájkolják rengetegen

Majka egy régebbi családi fotót tett ki, amin fiaival és Dundikával látható a tengerparton.

blogmorzsák

Így utazhatunk idén nyáron

Hova, hogyan és mennyiért? Védettségi útlevéllel bárhova mehetünk? Tippek és tanácsok egy hivatásos világutazótól.

Pazar házat vett Dwayne Johnson

A 28 millió dolláros Beverly Park-i ház mellett olyan világsztárok laknak, mint Denzel Washington, Sylvester Stallone.

11 jel, ami arra utal, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz

Nem könnyű észre venni, ha az a személy bánt minket, akit szeretünk. A bántalmazást nem kell eltűrni! Van segítség!

Száll egy pofon a szélben

Akik John Wick hiányban szenvednek, azoknak befutott a Nobody, amiben a Better Call Saul sztárja ver laposra mindenkit.

Zavar a horkolás? Itt a módszer a lárma ellen!

Hatékony megoldás, hogy helyesen vedd a levegőt éjszaka.

Bukott spanyol sorozat a világsiker csúcsán

A nagy pénzrablás az elmúlt évek legsikeresebb sorozata. A kanapéhoz ragasztó bomba siker, egy óriási bukással kezdődött.

Szpáhi lovasok Svájcban!

Lenin Svédországban, amerikai hadi­foglyok Észak-Koreában és az első közös kép Erzsébetről és Fülöpről.

Buborékos érvek

A nyilvánosság kormánypárti fórumain újra meg újra vissza­térnek a Facebook-jelenségre.

Újjászületés – 2022

1944-ben nem handabandáztak rendszerváltás ígéretével a demokratikus pártok.

„A kijárós cica boldog - én is így gondoltam“

Miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára?

Donald Trumpból még nem veszett ki az üzletember

A volt amerikai elnöknek feltűnt, a szokottnál is több gazdag nyugdíjas költözik Floridába, gyorsan lépett is.

Rovarirtó kutyák: tudtad, hogy a poloskát is kiszagolják?

Ezek a különleges kutyák képesek az ágyi poloska petéit is kiszagolni, egyikőjük pedig egy múzeum bogárfelelőse.

0