Ezt olvasta már?

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Csaknem ötezer főre becsülték a résztvevők számát a Mi Hazánk kötelező oltás elleni tüntetésén.

0

Január 1-től változik a szelektív hulladékgyűjtés rendje Budapesten

Egyes tejtermékek, gyümölcslevek dobozait ezentúl nem a papírral a kék fedelű, hanem a sárga fedelű tartályban, a kevert csomagolási hulladékokkal együtt kell gyűjteni.

Január 1-jétől az FKF valamennyi begyűjtési rendszerében (házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, gyűjtőszigetek, lakossági hulladékudvarok) az italos kartondoboz, mint a Tetrapak átkerül a kevert csomagolási hulladékok közé, a sárga fedelű tartályokba, a kék fedelű tartályokban ezen túl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

 

A jövő év elejétől tehát a szelektív gyűjtési rendszerben tisztán papír, illetve kevert csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtésére lesz lehetőség - emelte ki az FKF.

 

Közölték azt is, az új csoportosítási rendszer a különböző anyagok rétegeiből álló italoskartonok gyűjtését érinti:

egyes tejtermékek, gyümölcslevek dobozait ezentúl nem a papírral a kék fedelű, hanem a sárga fedelű tartályban, a kevert csomagolási hulladékokkal együtt kell gyűjteni.

 

Ezt a változtatást annak érdekében vezeti be a társaság, hogy a kék fedelű tartályokba kizárólag tisztán papírhulladék kerüljön, így - várhatóan - annak további válogatására a jövőben már nem lesz szükség - tették hozzá.

Az FKF azt kéri, hogy január 1-jétől a kék fedelű tartályokba kizárólag tiszta papírhulladékot (például újságot, hullámpapírt, csomagolópapírt vagy összelapított kartondobozt) helyezzenek. A sárga fedelű tartályokba pedig kevert csomagolási hulladékot (például műanyag és fém csomagolási hulladékot, összelapított italos kartondobozt, PET-palackot és fém italosdobozt vagy műanyagzacskót) helyezzenek.

 

Fontosnak nevezték, hogy a sárga fedelű tartályban kizárólag csomagolási anyag gyűjthető, tehát ne helyezzenek bele egyéb műanyagot és fém használati tárgyakat.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A Mercedes ezzel a poszttal erősítette meg Hamilton maradását?

A Mercedes legújabb posztja Lewis Hamilton maradásáról tanúskodhat. Az szezonzáró óta hallgat a hétszeres világbajnok, amit Toto Wolff...

Az argentin sztárfocista gyönyörű gólja nyerte a Puskás-díjat - videó

Erik Lamela a Tottenham játékosaként lőtt szenzációs gólt az Arsenalnak.

Boldog jegesmedvék élnek az elhagyott házakban – képek

Egy fotós, aki végre jóllakott medvéket fotózhatott.

Megvan, ki árulta el Anna Frankot és a családját a náciknak

Egy új nyomozás azonosította a gyanúsítottat, aki elárulta a nácik elől menekülő Anne Frankot és családját.

Ki tud róla: ezt a komáromi lányt keresi nagy erőkkel a rendőrség

A Komáromi Rendőrkapitányság a fiatal lány eltűnése kapcsán a lakosság segítségét kéri. A Komáromi Rendőrkapitányság...

Újfajta vakcinán dolgozik a Moderna – Ha ez bejön, évente csak egyszer kell oltakozni

Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója abban bízik, hogy a társaság 2023-ra elkészül egy, a koronavírusra és az influenzára is...

Súlyos betegséggel küzd a Titanic betétdalának énekesnője

Reméljük, hogy minél előbb rendbe jön!

Napról napra nagyobb a szerelem Dér Heni és a kisfia között: cuki babafotóval nosztalgiázott

Dér Heni kisfia tutira kiakasztja a cukiságmérőt. Bendegúz rengeteget változott az elmúlt hónapok során.

Hodász András: A fiatalságot fenyegető veszélyek között nem a meleglobbi a legnagyobb

Hiába érjük el, hogy a gyerekek megmaradjanak a születési nemükben, ha felvágják az ereiket, vagy felakasztják magukat vagy egész...

Készülhet a bőrrák elleni mRNS-vakcina

A kutatók úgy vélik, hogy a bőrrák fokozott kockázatának kitett embereket elég lenne évente egyszer beoltani.

Sport

Djokovicot kiűzték az édenkertjéből: a szerb teniszsztárt bírálja a nemzetközi sajtó

A lapok szerint egyöntetű véleménye szerint igazságos döntés született.

Lékai Máté elárulta, hogyan élte meg a hihetetlen izgalmas utolsó fél percet a pályán

A magyar válogatott irányítója volt az, aki előkészítette a mindent eldöntő gólt Máthé Dominiknek.

Kínos meglepetés: Fucsovics Márton máris kiesett Melbourne-ben

Szerb ellenfele ötjátszmás drámai meccsen győzte le a magyart.

Menesztette BL-győztes edzőjét a liverpooli együttes

A Norwich elleni 2-1-es vereséget követően, mindössze hat és fél hónap után menesztette Rafael Benítezt az Everton. Már jelöltek is vannak a spanyol helyére.

Luxusedző. 6.5 milliós órában dolgozik a Fradi új trénere

Budapest – Nagyon gazdag embert szerződtetett tavaly karácsony előtt vezetőedzőnek a Ferencváros labdarúgócsapata. Sztanyiszlav Csercseszov öt évig volt orosz szövetségi kapitány, s Moszkvában állítólag 150 ezer

A Hertha sportigazgatója még mindig Dárdai hibáiról beszél

Tisztelettel váltak el, de azért még mindig a hibákon rugóznak.

Ezzel a góllal nyert a magyar kézilabda-válogatott Portugália ellen - videó

Máthé Dominik az utolsó másodpercekben lőtt győztes gólt.

Az ismert magyar gyerekorvos keményen elmondta a véleményét a Djokovics ügy kapcsán

Novák Hunor egy kemény bejegyzésben mondta el véleményét Novak Djokovics esetéről.

Hogyan juthat tovább a magyar kéziválogatott, és eddig miért nem?

Sokkal többet vártunk a magyar válogatottól, de alighanem indokolatlanul. De ettől még persze a középdöntőbe várjuk Lékaiékat.

Második meccsét is megnyerte a magyar válogatott következő ellenfele az Eb-n

Még mindig él a remény, hogy két pontot vigyünk magunkkal a középdöntőbe, ha továbbjutunk.

Djokovic három éven belül is visszatérhet Ausztráliába, délben landol Szerbiában

Az ausztrál miniszterelnök szólalt meg újra a botrány kapcsán.

Bulvár

Figyelmeztet a Katasztrófavédelem: ablakokat zárjunk, készüljünk fel az áramszünetre

Már a 70 kilométeres szél is okozhat emberre, állatra veszélyes viharkárokat, ma pedig aár kilencven kilométeres szél is lehet.

Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltjével rúgta be a kampányát a Mi Hazánk

Dolgok, amiket biztosan nem szeretnének: Covid-diktatúra, vakcinaterror, Orbán, ellenzék.

Nyugdíj: nem kaphatja meg a 13. havit a 65 évesek nagy része 2022-ben

Az Adó.hu-n Molnárné Balogh Márta tb-szakértő részletezte a kormányrendeletet, és elárulta, hogy érdemes figyelembe venni a 13. havi ellátást a nyugdíjba vonulásnál.

Zenésztársukért imádkoznak a Magna Cum Laude tagjai

Magda Lajos hetek óta mélyaltatásban van.

Idegméreg van a kávéban, rákkeltő lehet

Egy magyar laboratóriumi kutatás az akrilamid mértékét mérte a kávéban.

Márki-Zay Péter vitázni hívta Orbán Viktort, már meg is kapta a választ: Gyurcsány

Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, mostanra a jelek szerint meggondolta magát.

Szakértők kimondták: ezek a vakcinák gerincvelő-gyulladást okozhatnak

Az Európai Gyógyszerügynökség figyelmeztetést adott ki két vakcina miatt, amelyek gerincvelő-gyulladást okozhatnak.

3 egyszerű szokás, amivel 10 ezreket spórolhatsz havonta

Az év kezdetén sokan fogadják meg, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a pénzügyeiknek, anyagilag tudatosabbak lesznek. Nemrég a Reader’s Digest újságírója, Emily Cappiello is így tett, és állítja: néhány mindenki

Covid-19: ezért jutnak intenzívre egyes egészséges emberek

A Covid-19 egyik megoldatlan rejtélye, hogy a hasonló korú és egészségi állapotú emberek közül az egyik miért vészeli át könnyedén a fertőzést, míg más akár intenzív terápiára is szorulhat.

blogmorzsák

Ilyen volt a világ 1984 októberében

Az IRA merényletet kísérelt meg Thatcher brit miniszterelnök ellen, Kádár János Franciaország vendége volt.

A munkanélküli segély nem a munkanélküliek túléléséről szól

Ez csak egy népi tévedés. Igazából az aktív dolgozókat segíti.

Ikea Spanyolországban

Külföldre költözésünk utáni első ikeás tapasztalataim arról, miben más az ottani Ikea, mint Magyarországon.

5+1 tévhit a jógáról

A jóga egyre népszerűbb, de még mindig sok tévhit terjed róla.

Autóvásárlás félmillió forint alatt?

2022 az autók drágulásának éve. Ha vennél idén autót, vedd meg most!

Miért válik szexmentessé egy kapcsolat?

A vágy állapotába másként jut el a férfi, és másként a nő.

Le kell menni kutyába

A legtöbben csak viccpártként említik, mégis egyre többen vannak, akiket érdekel a tevékenységük.

23 éves, de 39 millió fontot keresett egy év alatt a Youtube-on

2021-ben MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – keresett a legjobban.

Népszavazások zsákutcájában

A Fidesz-népszavazási játszmája az uszítást szolgálja, az ellenzéké erőtlen és terméketlen.

Romantikus báj és szexi csipke

Melyiket látnád legszívesebben Valentin-napon?

Így próbálnak befolyásolni bennünket - az STR technika

Reklámok, értékesítés, politikai választások.

Ennyi szót ismer egy átlagos kutya: többet, mint gondolnád!

A kutatók sok kivételes képességű kutya szótanulását vizsgálták már. De mi a helyzet egy átlagos kedvenccel?

0