Lemondott a szegedi Fidesz elnöke
Lemondott a Fidesz Csongrád-Csanád vármegyei 1-es országgyűlési választókerületi elnöki posztjáról Bartók Csaba, ezt Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta, írja közleményében a szegedi Fidesz. A poszt betöltéséről a szövetség elnöke a későbbiekben dönt.
Azt is írják, hogy Bartók egy másik posztjától is búcsúzik: a Fidesz szegedi alapszervezetének elnöki posztjáról is lemond, utódjáról a Fidesz szegedi alapszervezete soron következő tisztújító közgyűlésén határoz.
Bartók Csaba országos politikai pályafutása még 2018-ban kezdődött, ekkor lett először a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Csongrád megye 1-es országgyűlési egyéni választókerületében. 2022-ben újrázott, de mint négy évvel korábban, ekkor is alulmaradt az MSZP-s Szabó Sándor ellenében.
A szegedi Fidesz elnöki tisztségét 2018 óta töltötte be, de a Modern Városok Program szegedi koordinátoraként is tevékenykedett egykoron, az éppen készülő Pick Arénáról 2021 legelején azt mondta, azt XXII. századi megoldásokkal építik. Jelenleg többek között a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság alelnöki posztját tölti be szegedi önkormányzati képviselőként.
hírek innen, onnan
Jön a fizetős Facebook és Instagram
A Meta azt tervezi, hogy az Európai Unióban bevezeti az Instagram és a Facebook hirdetésmentes és fizetős változatát - jelentette helyi...
Kirepült a társasház ablakán a robbanás után a dombóvári férfi, magának köszönheti
Szándékosan felrobbantotta saját lakását egy férfi Dombóváron vasárnap. Akkora volt a detonáció, hogy a robbantó kirepült az ablakon....
Undorító bogarak miatt kellett kiüríteni a Szent Margit Kórház egyik osztályát: mit lépnek a hatóságok?
Tiszta ágyneműt és pizsamát is kaptak a betegek az OKF szerint, a rovarirtás már folyamatban van.
Gigantikus pert bukott el az AstraZeneca: hatalmas kártérítést fizetnek ki
425 millió dollárt (majdnem 157 milliárd forint) fizet ki az AstraZeneca azért, mert két gyógyszerüknél nem várt mellékhatásokat...
Ez a 20 éves lány is harcba száll A Nagy Ő-ben az 54 éves Jákob Zoltán szívéért: elárulta, mi fogta meg a milliárdosban – videó
Jákob Zoltán személye annyi féle nőnek volt megnyerő, hogy egy 20 éves lány is jelentkezett miatta A Nagy Ő műsorába. Natália elmondta,...
Úszó-vk - Tizenkilenc magyar ugrik medencébe a berlini rajton
Tíz magyar férfi és kilenc női úszó ugrik majd medencébe a német fővárosban.
7 magas vérnyomást csökkentő módszer, amikre még az orvos is rábólint
Van, amikor már gyógyszerre van szükség, máskor elég az életmódbeli változás a magas vérnyomás ellen.
Megemelte a hiánycélt a kormány
A jövőre nézve Magyarország kilátásai ugyanakkor szerintük kedvezők.
Dengue-láz: egyre több a halott Bangladesben
Minden korábbi rekordot megdöntve ezer fölé emelkedett a dengue-láz halálos áldozatainak száma Bangladesben.
Szobor a Madárkapitányoknak
A Felső-Kiskunságban, Ürbő-pusztán gyűltek össze a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai hazánk tíz nemzeti parkjából. Az esemény...
Több mint 100 delfin holttestére bukkantak - hihetetlen, mi okozta a vesztüket
Több mint 100 delfin pusztult el az elmúlt héten Brazília Amazonas esőerdőjében, mivel a régiót súlyos aszály sújtja, és hamarosan...
Az MNB ezermilliárdos hiányt halmozott fel, ez terheli a költségvetést
A Magyar Nemzeti Bank unortodox lépései soha nem látott mínuszba navigálták a szervezetet. Az első félévben 999,2 milliárd forintos...
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Iker Casillas kiakadt egy sör miatt
Meglepte „Madrid lelke”.
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.
Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját
Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.
Megműtötték Karácsony Gergelyt
Pár nap home office, írja a főpolgármester.
blogmorzsák
Az amerikai elnökválasztások 1948- 1972 között
Negyed század "a politika boszorkánykonyhájában".
Pátyi gyöngyszem - mediterrán otthon tökéletes lokációval
A mediterrán stílusú ingatlan egyedülálló lehetőséget kínál a kényelmes otthonra és nyugodt környezetre vágyóknak.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap