idén is díjazzák a felelős munkáltatókat
Az idén is díjazzák a felelős munkáltatókat; immár hetedik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat - jelentette be Kutnyánszky Zsolt.
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM)iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint hozzátette: a rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik.
A díjra idén hat kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén első alkalommal van lehetőség "LOW - Budget" különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik alacsony költségvetésből olyan megvalósított innovatív megoldásokkal, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokkal pályáznak, melyek munkavállalói visszajelzések alapján sikeresek, népszerűek a szervezetnél. Idén szintén első alkalommal van lehetőség "FiatalokÉRT" különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben a "A Főváros Felelős Foglalkoztatója" különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.
Kutnyánszky Zsolt a pályázattal kapcsolatban elmondta: "Hazánkban is egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét és az abban rejlő lehetőségeket. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliség szintje pedig a rendszerváltás óta az egyik legalacsonyabb. Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is biztosítsák a munkavállalóik hűségét, növeljék lojalitásukat."
A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/felelosfoglalkoztato oldalon érhető el - közölte a TIM.
hírek innen, onnan
Kegyetlenül megkínoztak egy iskolás fiút Borsodban, majdnem meghalt, meg kellett műteni
Lefogták, majd kavicsot és homokot tömtek a szájába, amit lenyelt. Súlyos bélelzáródással került kórházba, majdnem meghalt....
Egyszerűen borzalmas, ami a magyar határon történik, közleményt adtak ki a rendőrök
Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta országból hazánk területére.
Itt az óriási fordulat. Mi lett Lagzi Lajcsi mocsai luxusbirtokával?
Galambos Lajos mocsai birtokának hirdetése eltűnt. Lehetséges, hogy a család mégis megtartja azt?
Szembe mennek az árral: 6500 magyar diák kezdi meg a tanévet a kolozsvári egyetemen
Elképesztően népszerű a magyarok körében Romániában a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem.
Az állam kiválóan teljesít, ha önmaga finanszírozásáról van szó
Az első háromnegyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2023. évre vonatkozó szeptemberben módosított...
Itt a friss GDP-adat: ekkora hiányt kell betömnie a kormánynak, nem kis feladat lesz
A GDP-arányos kormányzati hiány 6,3 százalékos volt az I. félévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A gyönyörű 20 éves Natália is megküzd Jákob Zoli szerelméért: Egy pillantással csábítja el a férfiakat
Már csak egy hetet kell várniuk az igazi Nagy Ő rajongóknak és ismét nézhetik kedvenc realityjüket a TV2-n.
2296 milliárd forintos hiányt sikerült összehozni
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II....
Hatalmas tűzgömb festette narancssárgára az eget Oxfordnál
Villámcsapás okozott gázrobbanást.
Nagy a baj: 2296 milliárd forint a hiány
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II....
Meglepetés az európai autópiacon, erre nem sokan számítottak
Augusztusban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban, immár sorban a tizenharmadik hónapban. Az akkumulátoros...
Esőbiztos stílusos szettek – inspiráció a hűvös, borongós időre
Hamarosan készülhetünk a sötét, esős időre, ami rosszabb esetben egész télen is jellemző lesz. Ilyenkor nehéz stílusosan, de...
Sport
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Iker Casillas kiakadt egy sör miatt
Meglepte „Madrid lelke”.
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Bántalmazta a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg az alkalmasságiját
Felfüggesztettet kértek a szécsényi férfire.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem
Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap