Ezt olvasta már?

0

A svéd Per Johansson a győri kézilabdacsapat új vezetőedzője

A holland női kézilabda-válogatott svéd szövetségi kapitánya, Per Johansson veszi át a Győri Audi ETO KC irányítását - közölte hétfőn a Rába-parti klub.

A közlemény szerint az új vezetőedzővel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek, és a vasárnapi, Vác elleni hazai bajnokin ül le először a győri kispadra, addig Kun Attila vezeti a csapatot.

A szakember holland szövetségi kapitányi posztját is megtartja, emellett lesz péntektől az ETO trénere is.

"Köszönöm Kun Attilának minden játékos és az összes kollégám nevében is, hogy ismét elvállalta a keret irányítását a Magyar Kupa döntőt követően. Nem volt egyszerű a dolga, de a Budaörs elleni győzelem is megmutatta, hogy jól közelített a lányokhoz, akik jó teljesítménnyel hálálták meg a munkáját. Attila vezeti az Alba Fehérvár elleni meccsen is a keretet" - mondta Vanyus Attila, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

"Gyorsan kellett döntenünk és a lehető legjobbat kellett választanunk a kupadöntő után. Kollégáimmal számításba vettük a jelölteket, majd egy szűkebb kört határoztunk meg azon szakemberek közül, akik elérhetőek voltak, valamint képesek lehetnek a csapat vezetésére. Többekkel egyeztettünk és a legalkalmasabbnak Per Johansson bizonyult, aki nemcsak rendelkezik már ilyen helyzetben rutinnal, hanem hihetetlenül motivált is egyben" - közölte Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. másik ügyvezetője.

A sportvezető hozzátette: úgy vélik, rá van szüksége a csapatnak ahhoz, hogy elérje a Bajnokok Ligájában a szezon elején kitűzött célját, azaz a négyes döntős részvételt.

Az új vezetőedző azt emelte ki, hogy egy idény közbeni edzőváltás nem egyszerű, de pályafutása során volt már hasonló helyzetben, épp ezért hiszi, ez a rutin most segíti majd a feladatát.

"A csapatot jól ismerem, a világ egyik legerősebb kerete van Győrben, élmény lesz ezekkel a játékosokkal együtt dolgozni. Őszinte, egyenes megbeszélést folytattam a klub vezetésével, és egyetértettünk abban, hogy egyelőre csak ebben a szezonban gondolkodunk közös munkában. Be akarunk jutni a négyes döntőbe a Bajnokok Ligájában. Győr a női kézilabdázás fellegvára, itt bármikor megtiszteltetés dolgozni. Várom már a közös munkát a lányokkal" - nyilatkozta Per Johansson vezetőedző.

A svéd edző 2022 óta vezeti a holland női kézilabda-válogatottat, a 2023-as világbajnokságon ötödik helyet ért el a németalföldi csapattal. Korábban 2017 és 2020 között irányította Montenegró, valamint 2008 és 2012 között Svédország válogatottját, utóbbival 2010-ben ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon.

Klubedzőként svéd egyesületek mellett két alkalommal vezette a CSM Bucuresti csapatát (2017, 2018), amellyel mindkét szezonban BL-bronzérmet szerzett. 2020-tól az orosz Rosztov-Don gárdáját edzette, de a 2022 februárjában kitört orosz-ukrán konfliktus miatt el kellett hagynia csapatát.

A svéd tréner munkáját Holanek Zoltán edző és Kiss Éva kapusedző segíti Győrben.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Örül az NGM, Magyarország valamiben az élvonalban van

Magyarország a legjobban teljesítő országok között szerepel a Világbank Business Ready nevű új, az üzleti környezet minőségét mérő...

Mi folyik itt? Kim Dzsong Un is atombombával fenyegetőzik

Kim Dzsong Un fogadkozik: Észak-Korea beveti a nukleáris fegyvereket, ha támadás éri.

100 éve megjósolták, de csak most találták meg a különleges gyógyító sejteket

Azt már jóval korábban sejtették, hogy keringenek az emlősök vérében olyan őssejtek, amelyek hozzájárulnak szövetek...

Drámai fordulatok az Árulókban: durván megzsarolták az egyik játékost - videó

Herceg Erika, Erős Antónia és Lakatos László távozása után újabb gyilkost fogtak a kastélyban. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban...

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért...

Ezt az 5 fűszert iktasd be az étrendedbe, igazi csodát művel a testeddel

Unod már a megszokott diétás ételeket? Akkor eljött az ideje, hogy fűszerekkel frissítsd fel a menüt! Ezt az öt csodás összetevő...

Nem fogja elhinni, ki hívta fel Karácsony Gergelyt

Videóüzenetet tett közzé a főpolgármester a pénteki alakuló közgyűlés előtt, ahol egy meglepő esetről is beszámolt: kapott egy nem...

Luxusvilla dukál Dubajban Matolcsy György fiának

Mindezt természetesen saját üzleti érzékének köszönheti.

Tőzsdére megy a Shein - Potenciális befektetőkkel találkozik a cég

A Shein az elkövetkező hetekben informális befektetői találkozókat tart a tervezett londoni tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban, tudta meg a...

Időjárás: ma jön a Cassandra ciklon, besárgult az egész ország

Ma halad át felettünk a Cassandra ciklon központja, emiatt országszerte borongós, csapadékos idővel indul a nap, később dél, délnyugat...

0

Sport

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően

„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet […] A Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után bejegyzés előszö

A korábbi úszókapitány felszólította Orbán Viktort és Schmidt Ádámot

Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.

Megvan a garancia, jöhet az olimpia

A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés

Lisztes Krisztiánról nagyon rossz hír érkezett

A magyar szövetség és a Frankfurt egyeztetett a fiatal focistáról.

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Világbajnok lett a Veszprém!

A Veszprém hosszabbításban nyerte meg a kézilabda klubvilágbajnokság döntőjét.

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar […] A Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Z

0

Bulvár

Külföldön egyre többen veszik, a magyar kormány betiltotta hétfőn

Megjelent az ország legújabb településrendezési szabályzata, amelyben a kormány megtiltotta az erkélyre szerelhető napelemeket.

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Hajmeresztő fotó került elő Michael Schumacherről, így még nem láttad a nagybeteg legendát

"Szakállas", vagy inkább bajszos képre csodálkozhatunk rá.

Rendkívüli fotót osztottak meg Michael Schumacherről a szemfüles rajongók

Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Tele van az ország mérgező bugyikkal, minden harmadik magyar veszélyben van

Sokkoló eredményt hozott az alsóneműk laboratóriumi vizsgálata.

Lőtt sebekkel holtan találták Putyin volt miniszterét Moszkvában, ukrán forrás közölte a hírt

Az 50 éves férfi kiemelt helyen szerepelt az EU szankciós listáján is.

„Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt

Tegnap a német nagykövet szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségen. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Az eseménye

„A sugardaddy nem fizetett, ezért megverték” – Polgárőrök mesélnek

Minden kisvárosnak vannak meglepő titkai, ami egy éjjeli járőrözés során mindig kiderül.

blogmorzsák

A talált gyermek közel kétszáz éves rejtélye

Honnan jött a rejtélyes fiatalember, miért volt fontos kimozdítani őt Nürnbergből és vajon miért gyilkolták meg?

Dallas a Molban vagy Mol a Dallasban?

A Dallas Bobbyja MOL-reklámarc lett.

0