A tökéletes karácsonyi ajándék férfiaknak!
Nem, nem, nem zoknira gondoltunk, de még csak a nagy klasszikus, az illatszercsomag sem szerepel a gondolataink között. Ezek túl kommersz, túl snassz “ötletek”. Még csak nem is az elegáns karóra vagy a méregdrága laptoptáska lebeg a szemünk előtt. Mi valami olyasmit találtunk ki, amit még csak igen kevés férfi kapott idehaza.
Így ha hölgyként olvasod, azonnal csapj le az ötletre, ha férfiként, akkor pedig hagyd megnyitva ezt a cikket a közös asztali gépeteken, ha szerencséd van, rátalál majd álmaid hölgye, és érteni is fogja a célzást.
Karácsonyfából is lehet tökéletes a mű!
Minden bizonnyal te magad is láttál már műfenyőt, ami összességében éppúgy lenyűgözött, mint az eredeti. Nos, így lesz majd valahogy az ajándékozott is az Erotikashow.hu-nál vásárolt műpuncival is!
Ennek a szexuális játékszernek ugyanis olyan mértékű a kidolgozottsága, illetve anyaga is olyan kiváló, hogy ha egyszer kipróbálta a férfi, el sem lehet majd tőle venni. De hát ki is akarná elvenni az ajándékot?
Ráadásul azt is érdemes tudni, hogy nem pusztán egy szexuális játékszert ajándékozol, hanem egészséget, sőt közvetve még örömet is önmagadnak. Mutatjuk is, hogy mire gondoltunk!
A rendszeres használat előnyei
A legtöbb ember azt gondolná, hogy a műpunci használata csupán csak valamiféle értelmetlen, sőt, aberrált úri hóbort. Ezzel szemben a helyzet teljesen más, ugyanis a játékszer használata számtalan előnyt jelent a tulajdonosának:
- A kielégülés örömet okoz, boldoggá tesz, aki rendszeresen elélvez, jóval boldogabb, mint az ínséges időket élő társai.
- Ha rendszeresen ürítve van a kincseszacskó, az előnyt jelent a valódi, hagyományos értelemben vett szexuális aktus során, vagyis a szóban forgó férfi jóval tovább bírja majd az iramot, amikor élesedik a helyzet.
- Segít levezetni a feszültséget, valamint csökkenti a stresszt.
- Támogatja az egészséget: a rendszeres vérbőség miatt fokozódik a vérkeringés, javul a vérellátás, csökken a vérnyomás, ezzel együtt redukálódik a szív- és érrendszeri betegségek lehetősége.
Gondoltad volna, hogy egy egyszerű műpunci ilyen csodákra is képes?
Csináld, amikor jólesik!
Akár párban élsz, akár egyedül, a műpunci használatának mindkét esetben megvan a létjogosultsága.
- Egyrészt szingliként azt teszel, ami neked jólesik. Amíg nem bántasz vele másokat, addig tiéd a pálya. Felettébb unalmas lehet mindig a manuális változatra elélvezni, érdemes felszerelkezni néhány maszturbátorral, hogy az ínséges idők is izgalmasabbak legyenek.
- Másrészt nem egyedülállóként is használhatod, hiszen a párodtól nem elvárható az, hogy minden este haptákban álljon. Ilyenkor jön kapóra ez a csúcsmodell. Ezzel ugyanúgy megszerzed a betevő falatot, és közben a társadat sem csalod meg.
Nos, nincs más hátra, mint irány a webshop, ugye? Tudod már, hogy milyen műpuncit fogsz beszerezni?
hírek innen, onnan
Szörnyű baleset történt, Korda György lezuhant a színpadról. Ma már csak nevet rajta
Épphogy megúszta a történteket.
Megtanult beszélni a macska: így szívatja azóta a család kutyáját - Videó
Több mint 42 millióan látták máris a felvételt, amin egy macska utasításokat ad egy kutyának. Vagy másképp fogalmazva: szívatja.
Oh, baby, baby, most megmutathatod, mennyire ismered Britney dalait – fejezd be a pophercegnő dalszövegeit
Britney Spears ma lett 42 éves – mi pedig egy különleges kvízzel ünnepeljük őt. Rajongóknak kötelező!
Téved, aki azt hiszi, hogy mindegy, hogyan tárolja otthon régebbi mobiljait
Nem mindenki válik meg okostelefonjától csak azért, mert beruházott egy újabb modellre. Azonban nem mindegy, hogy milyen bánásmódot kap ez...
Ennél csak könnyebb jöhet, ütötték-vágták a magyar lányokat
Miután a skandináviai női kézilabda vb nyitó fordulójában a magyar válogatott 35-12-re kiütötte Paraguayt, a szombati folytatás előtt...
7 isteni finom, cukormentes keksz a hideg napokra - Segítik az emésztést, és hosszú időre eltelítenek
Nemcsak ízletesek, de egészségesek is!
Novák Katalin a dubaji klímacsúcson is a gyermekvállalást szorgalmazta
A magyar köztársasági elnök különösen mongol kollégájával értett egyet a családi értékek ügyében, be is léptette őt az elnöki...
Rengeteg pénze van a gázai terrorszervezetnek, Erdogan is támogatja őket
A Hamász pénzügyileg egyelőre golyóállónak tűnik.
Jevgenyij Koroljov zongoraművész estjével folytatódik az MVM koncertek sorozata
A művész Bach Goldberg-variációk című művét adja elő.
Elhunyt a 16-szoros magyar válogatott kézilabdázó
A gyászhírt a család közölte.
Megszűnt a Parászka Boróka vádjai alapján indult büntetőeljárás Kiss Dénes ellen
A meggyanúsított Kiss Dénes rágalmazási pert indít Parászka Boróka újságíró ellen.
4 jel, hogy a vonzás törvénye a te életedben is jelen van
A vonzás törvénye tulajdonképpen azt jelenti, hogy a gondolatodnak teremtő ereje van: amire gondolsz, az energiával bír, és hatással van...
Sport
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése
Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
Egészpályás gólt szerzett a kapus, mindenkinek látnia kell a történelmi pillanatot - videó
Mindössze a 14. kapus a ligában, akinek ez a bravúr sikerült.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata
A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.
A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat
Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.
Bulvár
Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...
Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.
Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól
A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya
A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.
Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé
Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki
Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg
Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.
Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet
Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes
Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.
Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!
Orbán Viktor bejelentést tett a nyugdíjakról
A miniszterelnök szerint megvédték a nyugdíjak értékét.
A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...
Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.
Tiltás a Sparnál: a boltlánc hallgatott a vásárlókra és leszámolt a sokat támadott édesítőszerrel Ausztriában
Az ausztriai Spar "kivette" saját márkás tejtermékeiből az aszpartám édesítőszert.
blogmorzsák
Szólóénekesek között vándorló dalok
Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Életerős fiatalemberként derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap