Ezt olvasta már?

Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás

A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajt...

0

Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.

 

MTI

 

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nagyszombaton este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában vezeti húsvét vigíliájának szertartását, amelyet élőben közvetít az Apostol TV, a főegyházmegye és a bazilika Facebook-oldala.

 

A bíboros húsvétvasárnap délelőtt fél tizenegykor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. A szertartást az esztergomi városi televízión keresztül (RTVE) és a főegyházmegye Facebook-oldalán követhetik a hívek.

 

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budapesti, Hold utcai református templomban tart ünnepi istentisztelet, amelyet húsvétvasárnap reggel 9 órától a Duna World műsorán láthatnak a hívek.

 

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap délelőtt 11 órakor hirdet igét a Budavári Evangélikus Gyülekezet Bécsi kapu téri templomában. A szintén zárt körű istentisztelet a gyülekezet honlapján (budavar.lutheran.hu), valamint YouTube-csatornáján élőben követhető.







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Meghalt Bette Nash, aki majdnem 67 évig dolgozott légiutas-kísérőként

A Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, még 1957-ben kezdte az ipart, és hivatalosan sosem ment nyugdíjba.

„Én is nagyon sok lábat vágtam le” - mondta Magyar Péter szolnoki nagygyűlésén Kulja András

A TikTokon népszerű influenszer, dr. Kulja András is ott volt a szolnoki eseményen, ahol arról is beszélt, hogy a legjobb ápolók és...

Kevés volt a külföldi ingatlanvásárlás eddig az évben

Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot, az utóbbi fél évben a vevők mindössze 2,5 százaléka volt külföldi állampolgár, akik...

Törökország felett visszafordult a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járata

Ugyanez a gép indult volna vissza 21 óra 20 perckor a magyar fővárosba, a járatot törölték. (Mozaik)

Rapport Richárd és Lékó Péter is visszatért a magyar válogatottba, mindketten ott lesznek a budapesti sakkolimpián

Rapport Richárd közölte, nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy el tud engedni egy keserédes érzést, és úgy gondolja, hogy ettől a...

Úgy tűnik, az Orbán-kormány lemondana az ország legdrágább autópálya-beruházásáról

Legalábbis ez derül ki Lázár János építési és közlekedési miniszter szavaiból. (Gazdaság)

Ronaldo gólrekordot döntött

A portugál támadó a Szaúdi-liga fennállásának leggólerősebb szezonját produkálta, miután a 34. játéknapon az Al-Ittihad ellen...

Bilincsben vittek el egy apát a rendőrök a Tömő utcai óvodából

Két gyerek vitája miatt az egyik szülő megfenyegetett egy másikat. (Bűnügy-baleset)

Kulcsár Edina ennyire talán még nem nyílt meg: sokszor titokban sír a ránehezedő teher miatt

G.w.M felesége nagyon jól tudja, hogy az anyaság nem könnyű. Kulcsár Edina szerint fontos, hogy a közösségi oldalakon ne csak a jó...

Megvédte bajnoki címét a Haladás

A Haladás megvédte címét a férfi futsal NB I-ben, miután a döntő negyedik mérkőzésén hétfőn 5-4-re győzött a kihívó Kecskemét...

Akár már idén elindulhat az űrbe az új magyar űrhajós, de előtte még amerikai kiképzés vár rá

A jelöltek eddigi kiképzéséről, Kapu Tibor kiválasztásáról és az űrben rá váró feladatokról Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős...

0

Sport

Futballiszonyat: a megye I-be zuhant le az egykori bajnokcsapat

A Dunaújváros, amely 2000-ben megnyerte a labdarúgó NB I-et, vasárnap kiesett a harmadosztályból. De nagy bajban a Pécs, a Haladás és a Siófok is.

Lelkésszel lépett félre a gólkirály felesége - kiderült, a gyerekek is a prédikátortól vannak

Áll a bál a korábbi osztrák gólkirály, négyszeres Nigéria válogatott Olarenwaju „Larry“ Kayode körül. A jelenleg a török Genclerbigligit erősítő hamincéves csatár ugyanis a világ elé tárta, hogy megtudta -

A kirúgott Xavi rögtön egy topcsapat edzője lesz?

Pörögnek az események az edzőpiacon.

Újabb hírek érkeztek Kozák Danuta verbális bántalmazásáról

A korábbi olimpiai bajnok Csipes Ferenc minősíthetetlenül viselkedett a hatszoros olimpiai bajnoknővel.

A német belügyminiszter bejelentette: június elsejétől „lezárják” a határokat

Rendkívüli ellenőrzésekre számíthatnak a szurkolók.

Eldőlt Mészöly Géza sorsa az Újpestnél - hivatalos

Az NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos oldalán tudatta, hogy nem hosszabbít szerződést Mészöly Gézával, így a következő idénytől nem ő irányítja a csapatot.

A Fradi játékosa elmondta őszinte véleményét Sztankovicsról

Edgar Szevikjan, a Ferencváros örmény válogatott támadója az orosz sajtónak beszélt volt edzőjéről, a Szpartak Moszkvához szerződő Dejan Sztankovicsról.

Felesége öngyilkosságáról beszélt a sztáredző: „Megsemmisítő volt”

Tavaly augusztusban vetett véget önkezűleg az életének a neves kosárlabdaedző, Stan Van Gundy felesége. A jelenleg az ESPN szakértőjeként dolgozó edzőlegenda először beszélt erről.

Busás összegért vinné a skót élcsapat az FTC válogatott támadóját – sajtóhír

Korábban már írtunk róla, hogy az FTC szélvész gyors támadója, Adama Traoré felkeltette több európai klub figyelmét. FTC: izraeli középpályás […] A Busás összegért vinné a skót élcsapat az FTC válogatott t

Dráma a Serie A-ban, a 93. percben szerzett gól döntött a bennmaradásról

Az Empoli csatára, M'Baye Niang a 93. percben szerzett győztes gólt a Roma ellen, és mivel az Udinese nyert a Frosinone otthonában, utóbbi együttes búcsúzott a Serie A-tól.

Pep Guardiola döntött: távozik a Manchester Citytől

Az FA Kupa-döntő elvesztése után derült ki.

A Liverpool helyett a Santost választotta a Real Madrid sztárja

A Bajnokok Ligája-döntős Real Madridot erősítő Rodrygo arról vallott, hogy 2017-ben a Liverpool FC is meg akarta őt szerezni, amikor még hazájában futballozott.

0

Bulvár

Kávé éhgyomorra? Meglepő mellékhatása lehet egy új tanulmány szerint

Te is ébredtél már úgy, hogy nem egy friss vajas pirítósra, zabkására vagy omlettre, hanem egyszerűen csak egy kávéra vágytál? Vagy úgy érezted, hogy amíg nem iszol meg belőle egy csészével, addig nem is indulha

Egyetlen dolog okozhatja a rákos megbetegedések közel felét: átfogó kutatást tettek közzé

Ez az egy dolog lehet felelős a rákos megbetegedések jelentős hányadáért.

Emiatt szárad ennyire a lábszár – és így lesz újra hidratált

Sokszor viszket, húzódik és elhalt hámsejtek tapadnak a nadrágodra? Nem vagy egyedül! De vajon mi váltja ki, és mit tehetünk ellene?

Épp a Puskás Aréna-koncert előtt kellett ezt meglépnie? Hihetetlen, mit tett Azahriah barátnője az énekes rajo...

Azahriah, azaz Baukó Attila jelenlegi szerelme, Luna Joanna rendesen felkavarta maga körül az állóvizet a 22 esztendős sztár történelmi jelentőségűként beharangozott koncertjei előtt.

Fiatalok csapódtak fának, hárman közülük meghaltak

A Hyundait egy 20 éves fiatal srác vezette, aki a kerületi rendőrség szerint tisztázatlan okokból letért az útról és nekihajtott egy fának. Az autóban két lány és egy fiú utazott vele, 21 és 18 év köztiek. A ba

Futballiszonyat: a megye I-be zuhant le az egykori bajnokcsapat

A Dunaújváros, amely 2000-ben megnyerte a labdarúgó NB I-et, vasárnap kiesett a harmadosztályból. De nagy bajban a Pécs, a Haladás és a Siófok is.

Államcsíny készülhet Magyarországon, állítja Donald Trump volt tanácsadója

„Globális Truman-show” zajlik a világban, a kormányok mögötti háborúpárti lobbi az ukrajnai konfliktus kiszélesítésre törekszik, ezért Budapesten „antiglobalista kiáltványt” készül közzétenni Jerome Cors

blogmorzsák

Bizarr gasztrokalandok kisgyerekkel a majomtól az iguánáig

Millió kulináris élményben volt részünk az elmúlt években az 5 éves fiunkkal. Most összegyűjtöttük a 15 legfurcsábbat!

Kire szavazzak az EP választáson?

A programok összehasonlításával segít a Voksmonitor!

0