Ezt olvasta már?

0

Élmény lesz Tüskésrétre járni - videó, képgaléria

A városvezetés részéről is megvan a hajlandóság, hogy a tervezett pécsi élményfürdő ne a Füzes-dűlőben, hanem Tüskésréten épüljön meg. Erről tartott sajtótájékoztatót Kővári János és Dévényi Sándor.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Páva Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy vizsgálja a város a lehetőségét, hogy Tüskésréten épüljön meg a Modern Városok Program keretében az élményfürdő, szerdán pedig Kővári János és Dévényi Sándor hívta össze ugyanebben a témában a sajtó munkatársait.

Kővári János, aki felvetette - és szakemberekkel háttéranyagot is készített erről -, hogy a Tüskésréten épüljön meg az élményfürdő elmondta, hogy a Füzes-dűlőben 25 milliárd forintot szántak volna a megvalósításra, Tüskésréten ez tízmilliárd forintból megvalósítható, hiszen egyrészt ez a terület teljes mértékben önkormányzati kézben van, tehát nem kell megvásárolni, másrészt ehhez közelebb van a mintegy 45 fokos termálvíz. (Ezzel egyben ki is igazította Páva Zsoltot, aki hétfőn hetvenfokos vízről beszélt.)

Dévényi Sándor építész, aki többek között a barcsi, marcali és tengelici fürdőket tervezte, egykor a Városfejlesztési Bizottság vezetője volt hozzátette, hogy a tüskésréti megvalósítás teljes mértékben illeszkedik a város építési szabályzatához. A 2004-ben elkészült barcsi fürdő akkor 1,8 milliárd forintba került, így szerinte most tízmilliárdból megvalósítható az elképzelés.

Kövári János optimistán úgy nyilatkozott, ha a közgyűlés szeptember 20-i ülésén elfogadják az új helyszínt, a szükséges eljárásokkal 2021-re elkészülhet az élményfürdő, Dévényi Sándor ennél kicsit pesszimistábban jósolt.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

BÉT: kisebb csökkenés várható nyitásban

Kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, mivel a nemzetközi befektetői hangulat is kissé...

Három év után kapusa visszatért a Békéscsabához

Kölcsönbe ugyan, de a következő idényben a lila-fehéreket erősíti Uram János, aki 2021 nyarán szerződött a Vasashoz.

Kiszámolták: ennyi esélye van továbbjutni a magyar válogatottnak az Európa-bajnokságon

A magyar labdarúgó-válogatott továbbjutási esélye a németországi Európa-bajnokság legjobb 16 csapata közé a számítások szerint,...

Dibusz és Botka így még nem örült újpesti gólnak – videó

A skótok elleni győzelmet követően Botka Endre, illetve Dibusz Dénes a Ferencvárosnak nyilatkozott. A két játékos közül Botka Endre a...

Kulcsár Edina megszólalt a hozzá hasonlított Miss World Hungary szépségkirálynőjéről: „nem csak a külső számít”

Bár Edina a zsűrinek is tagja volt, sarkos véleményt fogalmazott meg a kérdésről.

Súlyos milliókkal verte át áldozatait: kamerák előtt vallott tetteiről a tököli rab

A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tartják fogva azt a férfit, aki több száz embert vert át, milliókat kaszálva. A...

Ez a bőrtípus lesz a legkésőbb ráncos: mitől függ, mikor jelennek meg?

Attól függően, hogy zsíros, száraz vagy kombinált a bőröd, az öregedés jelei különbözőképp jelennek meg.

Varga Barnabás barátnője a stadionban nézte végig a történteket: „Az egész egy rémálom volt”

Varga Barnabás, a vasárnap agyrázkódást és többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett focista, túl van a műtéten. Barátnője a...

Most kaptuk az információt: itt fognak egész nap ellenőrizni a rendőrök

Egy európai akció keretében tart ellenőrzést a rendőrség csütörtök reggeltől péntek reggelig vonatokon és pályaudvarokon - közölte...

A szépségipar is hasznosítja a mesterséges intelligencia képességeit

Teljesen megváltozhat a termékek tesztelése a jövőben.

Részvényeket adtak el az OTP vezetői

Az OTP három vezetője összesen 23 951 részvényt adott el tegnap, miközben a kedvezményes részvényvásárlási program keretében...

0

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Tíz nap alatt összeomlott Németország

Az életéért küzdő Varga Barnabást távolról néző mentősök, eltévedő villamosok, focistát lerúgó biztonsági őr, dráma a pályaudvarokon. A németek képtelenek megrendezni az EB-t.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Szinte biztos, hogy kivel és mikor játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

Lényegében egyetlen lehetséges ellenfél maradt az egyre valószínűbbnek tűnő Eb-nyolcaddöntőre.

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

Elmondta a szakértő, miért nem rohantak oda azonnal Varga Barnabáshoz az orvosi csapat tagjai

Szerinte a futás megnehezíti, hogy az orvosok nyugodtak maradjanak az adott szituációban.

0

Bulvár

„Ismeretlen helyre távozott” a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Alig észrevehető tünetek jelzik - A krónikus vesebetegség felismerése

A krónikus vesebetegség Magyarországon becslések szerint 1,5 millió embert érint. Az, hogy miért csak becslésről beszélhetünk, annak tudható be, hogy az érintettek többsége nem tud arról, hogy veséje nem működik

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

A győztes gól után Csoboth Kevin gyűlölt magyar sztárral szelfizett, egy szóvicc is született a közös fotó miatt

Hazánk egyik megosztó hírességével fotózkodott a magyar-skót meccs után Csoboth Kevin.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

Eb: már csak ennek a csapatnak kell nyernie, és Magyarország biztosan továbbjutó

Elég sok feltételnek kellett teljesülnie, hogy Magyarország továbbjusson a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legfontosabb persze az volt, hogy nyerjünk Skócia ellen.

Török Gábor: Egymást figyelik a fideszes politikusok, hogy lesz-e dezertőr

A borogyinói csatához hasonlítja a Fidesz szemszögéből az EP-választást a politológus. Interjúnkban arról is beszél, hogy miért lenne érdeke Magyar Péternek egy fideszes politikust átvenni a Tisza Pártba, hogy mi

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Új hírek érkeztek Varga Barnabás horrorsérüléséről

Súlyos sérülést szenvedett a Skócia–Magyarország Európa-bajnoki csoportmeccsen Varga Barnabás. A labdarúgónak eltört az arccsontja, ezért valószínűleg hamarosan meg kell műteni.

blogmorzsák

Európai vakáció autóval? Ezekre figyelj!

Ingyenes kapus vagy matricás autópálya? Mennyivel lehet menni? Hol lehet keveset inni vezetés előtt? Infografika!

Igaz vagy hamis?

Te mit tudsz ezekről a tévhitekről?

A grillezés császára: így nem égetsz oda többé semmit

Pofátlanul jó trükk, hogy könnyebben és tisztábban süss - imádni fogod.

0