Ezt olvasta már?

0

Fülöp Attila: több pénz jut a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására

Több mint 2,2 milliárd forinttal több pénz jut jövőre a költségvetésből a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára szerdán a Vas megyei Iváncon.

Fülöp Attila a Vas Megyei Szakosított Otthonban az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyének átadásán elmondta: 2021-ben 45,6 milliárd forint jut a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására.

A támogatás növelése azért fontos - tette hozzá az államtitkár -, mert a megváltozott munkaképességű vagy a fogyatékossággal élő embereknek is természetes igényük, hogy dolgozzanak, és a munkájukért olyan fizetést kapjanak, amellyel otthonukban, vagy akár egy bentlakásos intézményben biztosíthatják a megélhetésüket.

Fülöp Attila azt mondta: Magyarországon jelenleg 1600 szociális bentlakásos intézmény működik, amelyekben idősek, fogyatékossággal élők, pszichiátriai vagy szenvedélybetegek élnek, számuk meghaladja a százezret.

Ezek az intézmények akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha valamiféle probléma adódik - jegyezte meg, hangsúlyozva: a mindennapjaikról, az intézmények segítő munkájáról, az ott dolgozók áldozatvállalásáról kevés szó esik.

Úgy fogalmazott: a szociális területen végzett munka a közösség érdekében vállalt munka, közösségi szolgálat, amely több figyelmet és elismerést érdemel.

Csizi Péter a FŐKEFE, a Kézmű és ERFO közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: cégeik 9500 embert foglalkoztatnak, dolgozóik 85 százaléka megváltozott munkaképességű ember.

Céljuk, hogy az országban mindenhol, ahol arra igény van, legyen telephelyük. Örömtelinek nevezte, hogy idén, a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére, ötszázzal növelni tudták az általuk kínált munkahelyek számát.

A Vas Megyei Szakosított Otthonban az új telephelyen fedeles iratfűzőket gyártanak, termékeiket az egyik legnagyobb papír-írószer kereskedelmi hálózaton keresztül értékesítik.







0
0

hírek innen, onnan

Sajátos sztrádaépítés: öt év alatt egy méter sem épült a szomszédban

Románia nem éppen a kiterjedt autópálya-hálózatáról ismert, de az Erdélyt és Moldvát összekötő sztráda megépítése az egész...

Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

A budapesti főpolgármester-helyettest Gurmai Zita és Harangozó Gábor követi a listán.

Nagyot kaszál az adócsökkentés kormánya a minimálbér-emelésen

A megemelt minimálbér és a garantált bérminimum után megnövekedett közterhek hatására 2024-es évben összesen 175 milliárd forinttal...

Még a bankba is bekísérte idős áldozatát a rabló Budapesten

A nő az asszony rokonának tette magát a pénzintézeten belül.

Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia teremelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ...

20 éves a Kontroll, 50 éves a rendezője – íme néhány érdekesség róluk

A Warpigs Szandál című klipje volt az előtanulmány az ellenőrös kultfilmhez, az pedig a belépő Hollywoodba és a Stranger Things stábjába.

Sürgősen meg kell oldani ezeket a problémákat a magyar nyugdíjrendszerben

A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála...

Honvédelmi programot mutatott be a DK árnyékkormánya

Gyöngyösön vázolta elképzeléseit Dobrev Klára és Vadai Ágnes.

Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

A listavezető szerint amikor a párt azt mondja, hogy erősebb Európát akar, akkor „nem több Brüsszelre gondol”, hanem erősebb...

Lebénult az olimpikon sportoló, meccsen sérült meg

Mellkastól lefelé megbénult Sanni Hakala olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes finn női jégkorongozó, aki nyolc napja szenvedett...

Megháromszorozódhat Magyarország szélerőmű-kapacitása

Ám a kedvező értékek mellett ennek árnyoldalai is lehetnek. A széljárás nehezebben jelezhető előre, mint a napsütés, valamint a...

0

Sport

A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját

Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.

Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése

Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.

Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát

Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.

A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette

A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.

Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak

Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.

Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző

Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.

El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját

Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.

A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén

A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata

A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.

A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat

Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.

Bejött a légiósélet, hosszabbított klubjával a válogatott magyar kézis

A szélső korábban a Győrben és a Ferencvárosban is szerepelt.

Bulvár

Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...

Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.

Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól

A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.

15 évvel fiatalabb lányért hagyta faképnél feleségét a nők magyar bálványa

Kalocsay Miklós nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeresnek mondhatta magát, a sors azonban végül nem olyan jövőt szánt neki, mint amilyet elképzelt magának.

Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg

Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.

Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé

Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.

Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet

Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk. 

Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes

Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.

Meghalt Szűcs Judit

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kovács Lászlóné Szűcs Judit, aki tagja volt 1962-ben a romániai kispályás világbajnokságon ötödik magyar kézilabda-válogatottnak.

Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.

Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!

A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...

Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.

blogmorzsák

Szólóénekesek között vándorló dalok

Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.

Agydaganat: hogyan kezdődött?

Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.

0