Hogyan válassz társat magadnak?
Most lehet, hogy a cím alapján kapásból úgy határozol, hogy nem is olvasod tovább a cikket. Hogy miért? Több oka is lehet. Egyrészt, ha már van párod, miért olvasnál ilyen témában írásokat?
Másrészt a pasik kevésbé vannak rámozdulva ezekre a tanácsadós szösszenetekre. Ám mi mégis azt mondjuk, hogy maradj, hiszen merőben más oldalról közelítjük meg a témát, mint azt elsőre gondolnád.
Ma ugyanis egy olyan társ kiválasztási szempontjait vesszük górcső alá, aki mindig, minden körülmények között a hű partnered marad az ágyban, ha jól választasz. Most már biztosan felcsigáztunk, igaz?
Nem ciki!
Bár korábban valóban nagyon gyatra utánzatok készültek, hiszen akkor még a szexipar az elején járt, mára már igencsak nagyot fordult a kocka. A Szexaruhaz.hu Szexshop élethű, prémiumminőségű guminőin látni fogod, mekkora változás alatt ment át ez a játékszer.
Ki ne ismerne otromba tréfákat, amiket a kezdetleges guminők kárára lövöldöztek el pasik egymás között? Ma már ezt nehezebb megtenni, hiszen egyre élethűbb változatokat sikerül a webshopokba küldeni a gyártóknak.
Ebből adódik az is, hogy kényelmesen válogathatsz: bőrszín, testalkat és hajszín alapján is, sőt, ha a nagyobb cicikre vagy esetleg a kerekebb popókra indulsz be, akkor is megtalálod a saját guminődet.
Persze nem csupán ez lesz a vásárlás során az egyetlen választási szempont, ezért feltétlenül olvass tovább, ha nem akarsz mellélőni a kiválasztás során.
Mire figyelj még oda, amikor guminőt vásárolsz?
Többek között a méretre. Mivel igencsak élethűen vannak kidolgozva a vaginák is ezeken a játékokon, ezért érdemes ellenőrizni, megfelelő lesz-e a méret számodra. Ugyanez a kérdés vonatkozik a popsira és a szájra is, hiszen ezeken a guminőkön minden anális és orális álmodat kiélheted, szinte határtalan a lehetőségek száma.
Talán az egyik legfontosabb szempont, hogy minőségi alapanyagból készüljön a termék, hiszen a bőröd, sőt, az egyik legérzékenyebb szerved fog vele érintkezni. Ha nem bevizsgált, silány anyagból készül, nem csupán a pénzedet pazaroltad, de akár allergiás reakciót is kiválthat a használata. Mivel a minőség a guminő élettartamát is meghatározza, ezért azt tanácsoljuk, hogy törekedj a minél jobb minőség megvásárlására. Ne feledd, a minőségnek ára van!
Ha ezekre odafigyelsz, akkor garantáltan jól fogsz tudni választani!
Akár egyedül vagy, akár párban!
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mindkét esetben van létjogosultsága a guminőnek: akkor is, ha szingli vagy, ám akkor is, ha már megtaláltad álmaid nőjét.
Szingliként a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb változata a szexnek, ami az egyéjszakás kalandokat is helyettesítheti.
Ha azonban párban vagy már, de sok időt töltötök külön, esetleg neked nagyobb az étvágyad, mint a párodé, akkor ez a játékszer ideális megoldás. Sőt, ha maradt benned kielégítetlen vágy, amit nem mondhattál el senkinek, nem próbálhattad ki senkivel, akkor itt az ideje, hogy megoszd és megvalósítsd a Szexaruhaz.hu Szexshop guminőinek egyikével!
hírek innen, onnan
Sajátos sztrádaépítés: öt év alatt egy méter sem épült a szomszédban
Románia nem éppen a kiterjedt autópálya-hálózatáról ismert, de az Erdélyt és Moldvát összekötő sztráda megépítése az egész...
Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját
A budapesti főpolgármester-helyettest Gurmai Zita és Harangozó Gábor követi a listán.
Nagyot kaszál az adócsökkentés kormánya a minimálbér-emelésen
A megemelt minimálbér és a garantált bérminimum után megnövekedett közterhek hatására 2024-es évben összesen 175 milliárd forinttal...
Még a bankba is bekísérte idős áldozatát a rabló Budapesten
A nő az asszony rokonának tette magát a pénzintézeten belül.
Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia teremelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ...
20 éves a Kontroll, 50 éves a rendezője – íme néhány érdekesség róluk
A Warpigs Szandál című klipje volt az előtanulmány az ellenőrös kultfilmhez, az pedig a belépő Hollywoodba és a Stranger Things stábjába.
Sürgősen meg kell oldani ezeket a problémákat a magyar nyugdíjrendszerben
A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála...
Honvédelmi programot mutatott be a DK árnyékkormánya
Gyöngyösön vázolta elképzeléseit Dobrev Klára és Vadai Ágnes.
Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját
A listavezető szerint amikor a párt azt mondja, hogy erősebb Európát akar, akkor „nem több Brüsszelre gondol”, hanem erősebb...
Lebénult az olimpikon sportoló, meccsen sérült meg
Mellkastól lefelé megbénult Sanni Hakala olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes finn női jégkorongozó, aki nyolc napja szenvedett...
Ebben a tíz városban találjuk a legjobb téli élményeket a közösségi média szerint
Sokan vágynak ezekre a helyekre.
Megháromszorozódhat Magyarország szélerőmű-kapacitása
Ám a kedvező értékek mellett ennek árnyoldalai is lehetnek. A széljárás nehezebben jelezhető előre, mint a napsütés, valamint a...
Sport
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése
Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata
A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.
A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat
Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.
Bejött a légiósélet, hosszabbított klubjával a válogatott magyar kézis
A szélső korábban a Győrben és a Ferencvárosban is szerepelt.
Bulvár
Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...
Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.
Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól
A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
15 évvel fiatalabb lányért hagyta faképnél feleségét a nők magyar bálványa
Kalocsay Miklós nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeresnek mondhatta magát, a sors azonban végül nem olyan jövőt szánt neki, mint amilyet elképzelt magának.
Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg
Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.
Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé
Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki
Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya
A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.
Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet
Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes
Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
Meghalt Szűcs Judit
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kovács Lászlóné Szűcs Judit, aki tagja volt 1962-ben a romániai kispályás világbajnokságon ötödik magyar kézilabda-válogatottnak.
Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.
Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!
A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...
Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.
blogmorzsák
Szólóénekesek között vándorló dalok
Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap