Ezt olvasta már?

0

K&H: egyre többen távoznának a szülői házból

kevésbé vonzó a mamahotel

Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A “mamahotelben” lakó 19-29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.

A korábbi évekhez képest változtak a fiatalok költözési tervei, különösen azoké, akik még a szülőkkel közös háztartásban élnek. A K&H ifjúsági index második negyedéves eredményeiből kiderül, hogy az érintettek hogyan tervezik a lakhatásukat a jövőben.

vegyes a kép

A kutatás eredményei szerint a 19-29 évesek 60 százaléka már önálló háztartásban él, 40 százalékuk ugyanakkor még a szülőkkel lakik. Ez az eredmény lényegében megegyezik a korábbi két negyedévben mért alacsony értékkel: korábban - 2022 közepe előtt - jellemzően 45-50 százalék körüli volt a szülőknél lakó fiatalok aránya.

A “mamahoteles” fiatalok több táborba sorolhatóak a jövőbeni költözést tekintve. Többségük, 64 százalékuk majd később szeretne távozni, de egyelőre nem tartja ezt a kérdést égetőnek, míg 33 százalékuk a lehető leghamarabb szeretne elköltözni. Mindössze 3 százalékos azoknak az aránya, akik olyan jól érzik magukat a szülőkkel, hogy egyáltalán nem szeretnének önálló háztartásba menni. Utóbbihoz hasonlóan alacsony arányra a felmérés történetében évtizedes történetében még nem volt példa. Az elmúlt 5 évben átlagosan 10-15 százalékos volt, míg az azt megelőző években volt, hogy a 20 százalékot is meghaladta a szülői házban “maradók” aránya. Ma, a pandémia után viszont mielőbb szeretnének önálló lábra állni a fiatalok.

 

A lehető leggyorsabb költözést tervezők 31 százaléka saját lakás vásárlásával oldaná meg az önálló életét, 34 százalékuk pedig albérletbe költözne. A többiek egyebek mellett családtaghoz vagy a partnerükhöz távoznának.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. május 2-4. között történt.







0
0

hírek innen, onnan

Eb-győztes lett Spanyolország

Izgalmas küzdelem során a spanyolok megnyerték a labdarúgó Európa-bajnokságot. Az angoloknak ismét nem sikerült a győzelem.

Tuvic Aleksandra dekoltázserős fotói egyenesen klasszisok

Tuvic Aleksandra ismét gondoskodott arról, hogy a rajongók, a követők felkapják a fejüket a megjelenésére.

Így ünnepelték a spanyolok azt, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot - fotók!

Így vették át a serleget a győztesek. Fotók a berlini stadionból.

Ralf Schumacher coming outolt, közös képet posztolt a párjával

Az egykori Forma–1-es autóversenyző, Michael Schumacher öccse Instagramon tett közzé félreérthetetlen képet.

Miért horkolnak hangosabban idősebb korban a nők?

Fiatalabb korban a horkolás gyakrabban fordul elő férfiak körében. Később azonban megváltoznak az arányok.

Kupa a magasban

Morata veszi át utolsóként az aranyérmet a spanyolok közül és kapja meg a Delaunay-kupát. Jön a Queentől a We are the Champions. (Sport)

Hat gólkirálya lett az Európa-bajnokságnak; Rodrit választották a legjobbnak

Az Európai Labdarúgó Szövetség nem sokkal a Spanyolország-Anglia Európa-bajnoki döntőt (2-1) megelőzően jelentette be, hogy egyenlőség...

A spanyolok lenyomták az angolokat, negyedszer Európa királyai

Spanyolország nyerte az Európa-bajnokságot.

Spanyolország negyedszer is Európa-bajnok, 2:1-re győzték le Angliát Oyarzabal 87. percben lőtt góljával

Spanyolország az örökrangsorban Németországot maga mögött hagyva 1964, 2008 és 2012 után negyedszer nyerte meg a kontinensviadalt.

Csúcs ez a spanyol válogatott: már negyedszer Európa-bajnok

Egyedüli rekorder lett az Eb-győztes spanyol fociválogatott.

Spanyolország nyerte a foci-Eb-t

A nem túl mozgalmas és izgalmas első félidő után a második legelején Nico Williams juttatta előnyhöz a spanyolokat a berlini fináléban....

Az angolok átveszik az ezüstérmet

Vilmos herceg vigasztal, Aleksander Čeferin UEFA-elnök átad. (Sport)

0

Sport

Szoboszlai az Európa-bajnokság legrosszabb csapatában

A Marca szigorú újságírói összeállították az Eb Citrom díjas tizenegyét.

Utolsó helyről rajtolva fantasztikus magyar Európa-bajnoki arany született Budapesten

Erdős Rita és Koleszár Mihály nem ismert lehetetlent.

Dárdai Pál: még jó is, hogy nem jutottunk tovább az Eb-n

A Hertha korábbi magyar edzője a saját és fiai jövőjéről is beszélt.

Ezért nem éneklik a spanyol focisták a himnuszukat

Több szurkolónak is feltűnhetett, hogy a spanyol futballisták nem éneklik a himnuszukat az Európa-bajnokságon. Leginkább egymásba kapaszkodva, dúdolva hallgatják a nemzeti „dalt”.... Read More... A Ezért nem énekl

Hőssé vált a 92. percben történelmi gólt szerző Luis Suárez a Copa bronzmeccsén

68 éve fennálló rekordot adott át a múltnak a 37 éves támadó.

Uruguay a 92. percben egyenlített, majd megnyerte a Copa América bronzmérkőzését

Luis Suárez 37 esztendősen is válogatottja meghatározó tagja, sosem adja fel, Kanada ellen az utolsó pillanatban egyenlített, majd a tizenegyesrúgásoknál sem hibázott.

Dárdai Pál: Nem is feltétlenül baj, hogy a magyar csapat nem jutott tovább a csoportkörből

A 48 éves szakember szerint érdekes csata lesz a spanyol–angol döntő Berlinben.

Eb: megtiltották, amihez minden angol szurkoló ragaszkodik

Angliában a legendás focista kérésére a döntő estéjén tilos lesz ezt használni.

Szélsőségesen ingadozik a nézettség, de tömegeket szegez a képernyő elé

Így festenek sportmédia fogyasztási szokások Magyarországon.

Senkinek sem kell az F1-es sztárpilóta, aki őszinte vallomást tett

A Haas pilótája, Kevin Magnussen szívesen maradna a legjobbak között az F1-ben, de nem zárt ki más lehetőségeket sem.

Telt ház lesz a díszpáholyban is Berlinben

Vilmos herceg és VI. Fülöp király is ott lesz a labdarúgó Európa-bajnokság berlini döntőjén, a vasárnap esti Anglia-Spanyolország mérkőzésen. A finálét a... Read More... A Telt ház lesz a díszpáholyban is Berl

0

Bulvár

Videón, ahogyan a mesterlövész kiszúrja Donald Trump merénylőjét a tetőn

A mesterlövész folyamatosan pásztázta a helyszínt Donald Trump beszédet alatt, és jól látni, ahogyan kiszúrja a merénylőt, egy pillanatra felkapja a fejét, majd több lövés is eldördül.

Itt a bizonyíték, Várkonyi Andreát egy fotó buktatta le, sokkoló dolog derült ki Mészáros Lőrinc feleségéről

Várkonyi Andreáról felkerült egy kép az internetre, ami leleplezte az egykori televíziós titkát.

Nyakunkon a vihar, durva égszakadás várható, mutatjuk merre

Fokozott riasztást adtak ki a vasárnapi vihar miatt.

Schiffer András mindösszesen egy szóval, de kőkeményet posztolt a Trump-merényletről

Az LMP-egykori vezetője, ügyvéd és közéleti szereplő csak annyit írt: „Pontos!”Mégis nagyon erős üzenetet fogalmazott meg, mert egy elemző véleményért reposztolta.  

Videó Donald Trump merénylőjének utolsó pillanatairól a tetőn

Már olyan felvétel is napvilágot láthatott Donald Trump merénylője kapcsán, amin tisztán kivehető, hogy ott fekszik a tetőn.

A magas intelligencia 11 meglepő jele

Az intelligencia egy különös tulajdonság, elvileg velünk születik és vannak bizonyos jelei annak, hogy valaki magas vagy alacsony intelligencia szinttel rendelkezik. Egyik sem jó vagy rossz, mindekettőnek megvan a maga el

Tanárok mesélik el, milyen zavarba ejtő dolgot tudtak meg egy tanulóról a házi dolgozatából

Sosem tudhatjuk, mi jár egy nebuló fejében. Az alábbi esetekben olyan dolgokról számoltak be, amin a tanár – enyhén szólva – megütközött.

Támadás történt Baden-Württembergben, többen meghaltak

Alig ocsúdott fel az ember a Donald Trump elleni merénylet történéseiből, máris újabb támadás történt. Ezúttal Baden-Württembergben.

Rég elfeledett zöldség: szegények eledele, ami védelmet nyújthat a daganatok ellen

Az egészséges folyékony rost adja a zöldség szénhidráttartalmát.

Orbán Viktor elszabadult - és még az ősszel rákoppinthat Magyar Péter orrára? Ez Viszont Privát

Orbán Viktor nagyon az elemében van mostanában, végigturnézta a világot, összehozta a Patriótákat, és láthatóan kiválóan szórakozott közben. De mi van, ha van még valami még váratlanabb húzás a zsákjában? Mo

Hogyan locsold a kertet kánikula idején?

A kánikula nemcsak az embereket és az állatokat viseli meg, hanem bizony a növényeket is. A következő tippek segítenek, hogy a kerted még a legnagyobb melegben is hűsítő oázis maradhasson.

0