Kaszinóba hordta a sikkasztott pénzt a baranyai falu polgármestere
A Siklósi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.
A vádhatóság szerint a férfi 2010 és 2021 között Siklósnagyfalu polgármestere volt, míg élettársa az Önkormányzati Hivatalnál dolgozott. A nő a munkakörébe tartozó egyes pénzügyi feladatok ellátása céljából az önkormányzat bankszámláihoz hozzáféréssel rendelkezett.
A polgármester 2020-ban folyamatosan sikkasztott különböző összegeket az önkormányzattól úgym hogy az élettársa az önkormányzat bankszámlájáról a polgármester bankszámlájára utalt át összegeket, amelyet részben saját szükségleteikre, részben a polgármester szerencsejáték-szenvedélyére fordítottak. Emellett a polgármester kérésére az élettárs a saját számlájára is utalt az önkormányzat pénzéből. A vádlottak 2020-ban több mint 8 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.
A Siklósnagyfalu Növénytermesztési Szolgáltató Szociális Szövetkezetet 2015-ben alapították, amelynek vezető tisztségviselője a polgármester volt, aki a szövetkezet bankkártyáit magánál tartotta és azt használta. A polgármester 2016 és 2020 között számos alkalommal jogosulatlan vásárolt a kártyával, amelyet nem a szövetkezet céljaira, hanem szerencsejáték-szenvedélyének finanszírozására fordított. A szövetkezet számlájáról a polgármester mellett élettársa is jogosulatlan átutalásokat hajtott végre 2020-ban. A polgármester a négy év alatt közel 34 millió forintot használt fel a szövetkezet pénzéből, amelyből az élettársával közösen 8 millió forintot költöttek el.
A vádlottak cselekménye a jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas. A Siklósi Járási Ügyészség a vádlottakkal egyezséget kötött, amely alapján az ügyészség négy év börtön kiszabását kérte a polgármesterrel szemben.
forrrás: PécsAktuál
A Wikipédia írja:
Siklóstól délkeletre helyezkedik el, nem messze a déli (horvát) országhatártól. A szomszédos települések: észak felől Nagyharsány, kelet felől Kistapolca, délkelet felől Beremend és Kásád, dél felől Old, délnyugat felől Egyházasharaszti, északnyugat felől pedig Kisharsány.
Csak közúton érhető el, a Kistapolca–Matty között húzódó 5709-es úton. Határszélét délkeleten egy aránylag hosszabb szakaszon érinti még az 5708-as út is.
A település és környéke mára bronzkorban lakott hely volt, az itt talált leletek tanúsága szerint. Siklósnagyfalu (Nagyfalu) nevét az oklevelek 1294-ben említették először, Nogfoluként, 1313-ban Nogfalwnak, 1332-ben Nogfolunak írták.
1294-ben a Kökényesi-Rénold nemzetséghez tartozó Mykud bán Nagyfalu nyugati határára eső földjét 50 M-ért zálogba adta Kán nemzetségbeli Siklósi Miklós fia Julának és Péternek, és határait leiratta. E föld mellett volt birtokos a Tétény nemzetséghez tartozó Péter bán fiai is. 1313-ban Csipőtelke és Újlak határosa volt. 1333-ban papja 15 báni pápai tizedet fizetett.
A mezővárosi rangot viselő Nagyfalu 1329-től a megyegyűlések helyszine is volt, és 1329-től a nádor is itt tartott gyűlést.
Polgármesterei
1990–1994: Bálint Bánk (Fidesz)
1994–1998: Bálint Bánk (Fidesz)
1998–2002: Bálint Bánk (Fidesz)
2002–2006: Bálint Bánk (Fidesz)
2006–2006: Kosztics József (független)
2007–2010: Bicskei Sándor (független)
2010–2014: Kosztics József (független)
2014–2019: Kosztics József (független)
2019–2021: Kosztics József (független)
2022-től: Petrovics Tibor (független)
A településen 2007. február 4-én időközi polgármester-választást kellett tartani, mert az előző polgármester elvesztette a választójogát. Sajtóhírek szerint Kosztics Józsefnek azért kellett átadnia posztját, mert 14 hónapos letöltendő szabadságvesztésre ítélték, lopás és okirat-hamisítás vádjával, ráadásul megszökött a börtön elől. Az időközi választás aránylag nagy számú jelöltje között ennek ellenére Kosztics is elindult, de csak egyetlen szavazatot szerzett.
2022. június 26-án ismét időközi polgármester-választást kellett tartani a községben, ezúttal azért, mert a korábbi polgármester lemondott posztjáról. Lemondásának időpontja egyelőre nem tisztázott, de bizonyára összefügg azzal, hogy 2021 márciusában egy újabb büntetőügyben mondták ki bűnösnek, és szabtak ki rá szabadságvesztés büntetést.
A település népességének változása:
A népesség alakulása 2013 és 2021 között
Lakosok száma
440, 414, 442, 417, 404
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 93,7%-a magyarnak, 75,4% cigánynak, 0,2% görögnek, 1% horvátnak, 0,2% németnek, 0,2% románnak, 0,2% szerbnek mondta magát (4,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 83,9%, református 4,6%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 1,4% (7,7% nem nyilatkozott).
hírek innen, onnan
Megjött, amire vártunk: itt a fényvillamos menetrendje, meglepetéssel
A fényvillamosok kicsik és nagyok kedvencei egyaránt: idén a fényjáratok meglepetést is tartogatnak az utazóknak.
Még ha Karsai Dánielnek is adnak igazat Strasbourgban, az Orbán-kormány akkor is következmények nélkül húzhatja az időt
Az életvégi döntésekkel kapcsolatban a strasbourgi bíróságon zajló per kapcsán arra kerestük a választ, milyen kimenetelei lehetnek az...
Klímacsúcs - Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez
A globális nukleárisenergia-termelő kapacitást 2050-re kell megháromszoroznia az aláíró 22 országnak. Az egyezmény létrejöttét...
"Kimondta, amit más gyerek nem merne" - Különleges emlékdíjat neveztek el Pistiről
A díj kitalálója szerint nagyon büszke lehet magára Damián.
Megszakad a szív: pár nappal a születésnapja előtt hunyt el a fiatal focista
A tragédiával kapcsolatban a klubelnök is megszólalt.
Gáspár Evelin estélyiben mutatta meg dögös testét - szuperszexi fotók érkeztek
Így még nem láthattad az idősebbik Gáspár lányt!
Csábító ajánlatot kapott, szakmát válthat T.Danny: „Meglátjuk, mit hoz a jövő”
T. Danny a Dancing with the Stars egyik legnagyobb meglepetése: mindenkit meglepett, hogy a kétméteres, hebrencs énekes, milyen fegyelmezetten...
Kiderült, ki vezeti az MSZP EP-listáját
És az is, kik sorakoznak mögötte.
Bejelentették: kétféle díjkedvezményt kapnak az ipari energiatárolók beruházói
Az ipari energiatárolók számára kedvezményes rendszerhasználati és csatlakozási díjakat engedélyez a kormány, hogy ezzel is elősegítse...
Rövidesen megnyílhat a kijevi repülőtér
Ukrajna bejelentette, hogy nemsoká megnyílhat a kijevi Boriszpil repülőtér, mivel most már biztonságosnak ítélik a polgárilégiforgalom...
Kelemen Hunor úgy látja, 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke (RMDSZ) szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok...
Sosem látott fotók a szajoli tragédiáról, 29 éve történt a vasúti szörnyűség
1994. december 2-án történt a szajoli vonatbaleset. A szerencsétlenségben 31-en életüket vesztették, 51-en pedig könnyebben vagy...
Sport
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése
Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata
A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.
A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat
Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.
Bejött a légiósélet, hosszabbított klubjával a válogatott magyar kézis
A szélső korábban a Győrben és a Ferencvárosban is szerepelt.
Bulvár
Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...
Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.
15 évvel fiatalabb lányért hagyta faképnél feleségét a nők magyar bálványa
Kalocsay Miklós nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeresnek mondhatta magát, a sors azonban végül nem olyan jövőt szánt neki, mint amilyet elképzelt magának.
Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól
A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg
Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.
Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé
Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki
Meghalt Szűcs Judit
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kovács Lászlóné Szűcs Judit, aki tagja volt 1962-ben a romániai kispályás világbajnokságon ötödik magyar kézilabda-válogatottnak.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes
Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet
Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk.
A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...
Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.
Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.
Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!
Furcsa zajokat hallott a nő az új kanapéjából: mikor kinyitotta, nem hitt a szemének
Teljesen megváltozott a nő élete a felfedezés után.
blogmorzsák
Szólóénekesek között vándorló dalok
Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap