Ezt olvasta már?

0

Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Észak-Korea és Oroszország vezetői még június 19-én írtak alá egy közös védelmi megállapodást írt alá Phenjanban, amellyel kapcsolatban már több szakértő is megszólalt, hogy rendkívül aggasztó fejlemény.

Katonákat küld Észak-Korea a háborúba, óriási a baj, közel lehetünk egy totális konfliktushoz

Borítókép: Profimedia/KCNA/AP

Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun szövetsége pokolban köttetett frigynek tűnik Európára nézve.

Egy értelmezési kiskaput kihasználva pedig máris életbe léphet ez a paktum, amelynek értelmében Észak-Korea katonákat küldhet Ukrajna területére.

„Abban az esetben, ha a két fél bármelyike háborús helyzetben van, amelyet egy vagy több állam fegyveres inváziója idézett elő, a másik fél katonai és egyéb segítséget köteles biztosítani, méghozzá haladéktalanul”

- áll a védelmi paktum szövegében. Itt pedig be is jön az értelmezési kiskapu: Donyeck és Luhanszk megyék, valamint a Krím-félsziget bár még mindig Ukrajna részét képezik, nemzetközileg is ukrán területként ismeri el és teljesen nyilvánvaló, hogy Oroszország szállta meg a területeket az inváziójuk keretében, Moszkva sajátjaként tekint ezekre a területekre, így úgy értelmezik az ott zajló háborús helyzetet, hogy Ukrajna (és szövetségesei) indított inváziót ezen területek ellen.

Ezzel pedig Észak-Korea oldalán egy kötelezettség keletkezik, segítséget kell biztosítaniuk az oroszoknak, akik a saját értelmezésük szerint invázió áldozatai. Phenjan pedig nem is habozott, bejelentették: már a jövő hónapban katonákat küldenek a Donyec-medence térségébe. Noha egyelőre csak egy katonai mérnökökből álló egységet küldenek, bármikor alakulhat úgy a helyzet, hogy harcoló katonák mennek.

Észak-Korea már az eddigiek folyamán is biztosított lőszereket az orosz hadseregnek, amely csak és kizárólag azért tudott eredményeket elérni az elmúlt hónapokban, mert míg az oroszok kaptak lőszert, az ukránok nem nagyon a politikai viták miatt. Észak-Korea ilyen jellegű aktív részvétele miatt viszont felmerülnek az aggodalmak, hogy ez egyértelműen a konfliktus eszkalálódásához fog vezetni.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője is reagált erre a hírre, megfogalmazása szerint ne legyen kétsége Phenjannak, az észak-koreai katonákat ágyútölteléknek küldik oda, ez pedig szerinte eszébe juthatna a phenjani katonai vezetésnek is. Ilja Ponomarev, az orosz parlament korábbi képviselője pedig a brit sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea szerepe sokkal fontosabb még ennél is:

„Észak-Korea lett Oroszország egyik legfontosabb partnere, emögött viszont az a ráció, hogy hídként szolgálnak Kína és Oroszország között. Gyakorlatilag az összes katonai felszerelés, amit Észak-Koreától kapnak, azt egy ponton Kína adta el az észak-koreaiaknak. Kína óvatos, hogy elkerüljék a másodlagos szankciókat, de Észak-Koreának nem kell ennyire gondolkodnia, szóval nem okoz problémát a kínaiaknak, hogy támogassák Észak-Koreát, majd a koreaiak ezt továbbadják az oroszoknak”.

Forrás: Kyiv Post







0
0

hírek innen, onnan

Dunai Vasmű: megjelent a közlönyben a lex Liberty

Nincs nevesítve a cég, de a rendelet vélhetően azért született, hogy a dunaújvárosi dolgozók mielőbb megkapják bérüket.

Orbán Viktor az éjjel átcsoportosított 68 milliárd forintot

Mindösszesen több mint 68 milliárd 177 millió forintnyi átcsoportosítást rendelt el a költségvetésben egy kormányrendelettel Orbán...

Budapestre érkezett az új villamosflotta első járműve – fotó

Megérkezett Budapestre az első CAF-villamos, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Ez annak a korábban megrendelt és...

Az inkontinencia a párkapcsolatra is hatással van – legyen szó programokról, közös alvásról vagy szexről

De mi van, ha majd épp akkor jön, amikor a barátaimmal vagyok? Mi van, ha nem tudom visszatartani tüsszentés vagy nevetés közben? Mégis...

Ismét a Kossuth rádióban kezdte a pénteket Orbán Viktor - kövesse velünk élőben!

Orbán Viktor ismét a Kossuth rádióban ad interjút péntek reggel. A mai témák a semleges gazdaságpolitika, a migráció és a háború.

Börtönbe kerül a szekszárdi gyermekgyilkosság áldozatának apja - kislánya gyilkosát keresi a rács mögött?

Börtönbe kerül a Szekszárdon megölt kislány édesapja, azt kéri, hogy ugyan abban a büntetésvégrehajtási intézményben kapjon helyet,...

Római gladiátorok: mi az igazság?

A Gladiátor 2 egyik jelentében orrszarvú és gladiátorok küzdenek egymással.

Miközben a jegybank szigorít, a japán kormány masszív élénkítésbe kezd

A japán kormány új gazdasági csomagot készít elő az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására. Shigeru Ishiba miniszterelnök...

Dömötör Csaba izomból szaladt neki az egész Tisza Pártnak – "A tiszások tovább súlyosbítják az egészet"

Az első napok tapasztalatai alapján az új, tiszás képviselők tényleg ott folytatják, ahol a Momentum abbahagyta – közölte Dömötör...

Isszuk a kávét nagyon

A tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac...

Orbán: ez a legrosszabb, ami történhet Európával, de Magyarországgal is

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút a kétnapos kihelyezett geszti kormányülés után. 

0

Sport

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően

„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet […] A Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után bejegyzés előszö

A korábbi úszókapitány felszólította Orbán Viktort és Schmidt Ádámot

Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.

Megvan a garancia, jöhet az olimpia

A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Lisztes Krisztiánról nagyon rossz hír érkezett

A magyar szövetség és a Frankfurt egyeztetett a fiatal focistáról.

Világbajnok lett a Veszprém!

A Veszprém hosszabbításban nyerte meg a kézilabda klubvilágbajnokság döntőjét.

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar […] A Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Z

0

Bulvár

Külföldön egyre többen veszik, a magyar kormány betiltotta hétfőn

Megjelent az ország legújabb településrendezési szabályzata, amelyben a kormány megtiltotta az erkélyre szerelhető napelemeket.

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Hajmeresztő fotó került elő Michael Schumacherről, így még nem láttad a nagybeteg legendát

"Szakállas", vagy inkább bajszos képre csodálkozhatunk rá.

Rendkívüli fotót osztottak meg Michael Schumacherről a szemfüles rajongók

Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Tele van az ország mérgező bugyikkal, minden harmadik magyar veszélyben van

Sokkoló eredményt hozott az alsóneműk laboratóriumi vizsgálata.

Lőtt sebekkel holtan találták Putyin volt miniszterét Moszkvában, ukrán forrás közölte a hírt

Az 50 éves férfi kiemelt helyen szerepelt az EU szankciós listáján is.

„Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt

Tegnap a német nagykövet szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségen. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Az eseménye

„A sugardaddy nem fizetett, ezért megverték” – Polgárőrök mesélnek

Minden kisvárosnak vannak meglepő titkai, ami egy éjjeli járőrözés során mindig kiderül.

blogmorzsák

A talált gyermek közel kétszáz éves rejtélye

Honnan jött a rejtélyes fiatalember, miért volt fontos kimozdítani őt Nürnbergből és vajon miért gyilkolták meg?

Dallas a Molban vagy Mol a Dallasban?

A Dallas Bobbyja MOL-reklámarc lett.

0