Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - Újabb lépéssel kerülhet közelebb a bajnoki címhez az FTC - ELŐZETES

A címvédő és listavezető Ferencváros szerdán este a Diósgyőrrel játszik hazai pályán a labdarúgó OTP Bank Ligában, a zöld-fehérek egy sikerrel szinte bebiztosítanák sorozatban hatodik bajnoki címüket.

 

Dejan Stankovic együttese vasárnap a második helyezett Paks legyőzésével nyolc pontra növelte előnyét, egy újabb diadal pedig azt jelentené, hogy hat fordulóval a vége előtt 11 pont lenne a különbség a két csapat között.

A Diósgyőr elleni összecsapást még a 21. fordulóból halasztották el, amikor a Ferencváros az Olimpiakosz elleni Konferencia-liga párharcra készült.

Érdekesség, hogy amikor ez a két csapat legutóbb halasztott mérkőzést játszott egymással, akkor a Diósgyőr diadalmaskodott a Groupama Arénában: a 2020/21-es idényben a második fordulóból pótolták később a két gárda összecsapását, amelyet a DVTK Asmir Suljic 85. percben szerzett góljával nyert meg. Ezen a találkozón szakadt meg a Ferencváros közel négyéves, 61 mérkőzésen át tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozata.

Ezzel együtt hatalmas az FTC fölénye ebben a párharcban, a fővárosban lejátszott eddigi 56 mérkőzés közül a vendégek mindössze ötöt nyertek meg, 8 döntetlen mellett 43-szor a zöld-fehérek diadalmaskodtak.

A 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 66-23 58 pont

2. Paksi FC 27 15 5 7 45-32 50

3. Fehérvár FC 27 14 4 9 48-36 46

4. Puskás Akadémia FC 27 10 10 7 40-30 40

5. Debreceni VSC 27 11 6 10 41-34 39

6. MTK Budapest 27 11 6 10 37-50 39

7. Diósgyőri VTK 26 10 6 10 41-43 36

8. ZTE FC 27 10 5 12 46-52 35

9. Kecskeméti TE 27 10 4 13 38-42 34

10. Újpest FC 27 10 4 13 36-55 34

11. Kisvárda Master Good 27 6 3 18 28-45 21

12. Mezőkövesd Zsóry FC 27 5 5 17 24-48 20

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Pár órányi autóútra találjuk Európa legtisztább tengervizét

A tengerparti nyaralások során az egyik legfontosabb tényező a víz tisztasága. Fürdés közben talán még nem is annyira zavaró, ha nem...

Brutális amerikai vereséghez vezetett az indiánok alábecsülése

A sziú háborúban két törzsfőnök, Ülő Bika és Őrült Ló tőrbecsalta és súlyos vereséget mért Custer alezredes amerikai seregére.

Szívesen látná a magyargyűlölő román szélsőjobb a Fideszt az ECR-ben

Ehhez pedig a legmagasabb szinten kell folytatni az egyeztetéseket.  (Belföld)

Tiltólistára került ez a két strand az Adrián: veszélyesen rossz a vízminőség, tilos a fürdés

Nem megfelelő a víz minősége Igalo 01 és Igalo 02 strandokon, Herceg Novi községben.

Magyar Péter leváltaná a média elitet is

Indulatos röpiratot tett közzé a Tisza Párt alelnöke.

Orbán: nem tudhatjuk, mi lenne a Kreml reakciója, ha az USA véget vetne az öldöklésnek

Ukrajna EU-s felvételi folyamatát nem akadályozza meg és támogatja a párbeszéd megindítását – mondta a miniszterelnök egy német lapnak.

A horvátok morcosak a bíróra, temetik a reményt és Modrićt siratják

Egyik érzésük se alaptalan: a továbbjutásra csak matematikai esélyük maradt, Modrićnak valószínűleg ez volt az utolsó világversenye, a...

Négy hónap után lett honlapja a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak

Már azt is lehet tudni, kik segítik az elnök munkáját, és hányan dolgoznak ott.

Pokoli tűz pusztított egy orosz irodaházban, legalább nyolcan az életüket vesztették

Legalább nyolc ember meghalt, miután tűz ütött ki egy nagy irodaházban Moszkva közelében - jelentette a Taszsz állami hírügynökség.

Toplistát magyar bűnözőt fogtak el egy holland üvegházban

Egy holland üvegházban fogtak el egy, a körözési toplistán szereplő 41 éves magyar nőt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti...

Féktelenül taroltak a bamba sofőrök a magyar autópályákon – videó

Az első eset az M1-es autópályán napsütésben történt. A sebességhatár és a követési távolság be nem tartása miatt – minden valós...

A skót meccs végéig tartogatták, de utána szaladtak a mosdóba a fővárosi szurkolók

A Fővárosi Vízművek grafikonján is látszik, mikor lett vége a magyar válogatott utolsó csoportmeccsének.

0

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Tíz nap alatt összeomlott Németország

Az életéért küzdő Varga Barnabást távolról néző mentősök, eltévedő villamosok, focistát lerúgó biztonsági őr, dráma a pályaudvarokon. A németek képtelenek megrendezni az EB-t.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

Elmondta a szakértő, miért nem rohantak oda azonnal Varga Barnabáshoz az orvosi csapat tagjai

Szerinte a futás megnehezíti, hogy az orvosok nyugodtak maradjanak az adott szituációban.

0

Bulvár

„Ismeretlen helyre távozott” a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Alig észrevehető tünetek jelzik - A krónikus vesebetegség felismerése

A krónikus vesebetegség Magyarországon becslések szerint 1,5 millió embert érint. Az, hogy miért csak becslésről beszélhetünk, annak tudható be, hogy az érintettek többsége nem tud arról, hogy veséje nem működik

A góllövő Csoboth Kevin gyönyörű anyukájával és nővérével: modellnek is beillik a focista családja

Csoboth Kevin góljával a 100. percben győzte le Skóciát a magyar válogatott a vasárnap esti csoportkör mérkőzésen.

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

A győztes gól után Csoboth Kevin gyűlölt magyar sztárral szelfizett, egy szóvicc is született a közös fotó miatt

Hazánk egyik megosztó hírességével fotózkodott a magyar-skót meccs után Csoboth Kevin.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

Török Gábor: Egymást figyelik a fideszes politikusok, hogy lesz-e dezertőr

A borogyinói csatához hasonlítja a Fidesz szemszögéből az EP-választást a politológus. Interjúnkban arról is beszél, hogy miért lenne érdeke Magyar Péternek egy fideszes politikust átvenni a Tisza Pártba, hogy mi

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

blogmorzsák

Európai vakáció autóval? Ezekre figyelj!

Ingyenes kapus vagy matricás autópálya? Mennyivel lehet menni? Hol lehet keveset inni vezetés előtt? Infografika!

Igaz vagy hamis?

Te mit tudsz ezekről a tévhitekről?

A grillezés császára: így nem égetsz oda többé semmit

Pofátlanul jó trükk, hogy könnyebben és tisztábban süss - imádni fogod.

0