Ezt olvasta már?

0

Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok

A vasárnapra szóló jegyek már januárban elfogytak, így biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyen a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják.

 

A hétvégi esemény Hungaroringen megtartott hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, lezárult az első szakasza annak a fejlesztésnek, melyet a tavalyi versenyhétvégén aláírt, 2032-ig szóló szerződéshosszabbításhoz kapcsolódva jelentettek be.

"A közműhálózat fejlesztése teljes mértékben megtörtént, illetve elkészült a főbejárat és az ottani épület, így egy méltó fogadóközpont áll ott, melynek belső munkálatai még november 30-ig tartanak" - jelentette be Gyulay Zsolt, és hozzátette, a célegyenesben elhelyezkedő, úgynevezett Super Gold tribün mögötti terület kibővült, elsősorban a Magyar Nagydíjat kísérő szórakoztató programok területi igénye miatt.

"A paddock területe 19 méterrel lett szélesebb, ez a munkálat is véget ért, ugyanakkor az idén csak azt a részt fogjuk használni, amelyet eddig is. A 4-es és a 12-es kanyarban a bukótér fel lett újítva, az 1986 óta álló főépület pedig a futam után lebontásra kerül, az új kilenc méterrel szélesebb lesz, mert nagyobb garázsok kerülnek majd kialakításra. A főépülettől gyakorlatilag a hétvégén el is köszönünk" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt azt is elárulta, hogy az F1-es versenynaptárban szereplő többi létesítményhez hasonlóan a Hungaroring is megemlékezik a harminc éve tragikus balesetben elhunyt, háromszoros világbajnok Ayrton Sennáról, így a köznyelvben a legendás versenyző nevét viselő S-kanyar rázókövetit erre a hétvégére a brazil zászló színeinek megfelelően zöld-sárgára festik.

"A felújítás következő szakaszában a főlelátót is le fogjuk bontani, de a két alagút, amely majd a paddockból vezet a Super Gold tribünhöz, már szerkezetkész állapotban van. A főlelátó mögötti területen ezúttal is számos szórakoztató program várja a nézőket, illetve lesz majd egy 60 méter magas bungee jumping torony, amelynek tetejéről más perspektívából lesz látható a pálya" - nyilatkozta Gyulay Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a hétvégi hőségriadóra való tekintettel párakapukkal és vízzel készülnek a szervezők.

Az elnök-vezérigazgató a vasárnapi futam győztesére nem szívesen tippelt, de elmondta, ha mindenképpen mondania kellene egy nevet, akkor Lando Norris, a McLaren versenyzője mellett döntene.

A sajtótájékoztatón bemutatták a dobogósoknak és a győztes konstruktőrnek járó díjakat. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített neoklasszicista stílusú vázák mintája egy különleges, távol-keleti motívum, amely a "Császári bazsarózsa" nevet viseli. Amint azt Simon Attila, a cég vezérigazgatója elmondta, a minta egy stilizált zöld rózsa növényi indákkal és levelekkel, a trófea alapszíne a bézs, tükrében pedig a Hungaroring sziluettje jelenik meg. A győztes konstruktőr egy ugyanilyen mintázatú Herendi dísztálat vihet majd haza, amelynek áttört szegélyén, a speciális technikával készült porceláncsipkén a magyar nemzeti lobogó színei köszönnek vissza. A díjak 18 karátos matt arannyal díszítettek, mindegyikük kézzel készült, s amint azt a vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, összértékük több tízmillió forint.

A sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt és Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá, amely a következő három évre szól. Ebben a közlekedési vállalat és a Hungaroring közös kommunikációról, speciális járatok indításáról és különleges jegytermékek áruba bocsátásáról állapodott meg.

"Közös célunk, hogy a szurkolók hagyják meg az autók vezetését a profi versenyzőknek és jöjjenek a pályára közösségi közlekedéssel, mert az egyrészt egyszerűbb, másrészt környezetbarátabb" - jelentette ki Pafféri Zoltán, aki elmondta, az úgynevezett Vármegye24 napijegy 999 forintért lesz megvásárolható, a külföldi drukkerek miatt F1 Travel Pass néven is, ezeket megvásárolni pedig a legegyszerűbben a MÁV applikációján keresztül lehet majd.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Újabb tízmilliárdok jutnak a rendőrségnek, a víziközműveknek és közútfejlesztésre

A késő este megjelent kormányhatározat 67 milliárd forintot csoportosít át.

Brutális verés után kómába került a magyar olimpikon édesapja

Kómában fekszik Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapja egy verekedés miatt, ami egy budapesti benzinkúton történt. A sportoló...

Durva részletek derültek ki a dunaföldvári gyilkosságról

Halálra késeltek egy 24 éves férfit Dunaföldváron csütörtök hajnalban. Az áldozatra órákkal később találtak csak rá, ekkor azonban...

Hiába drágul a kávé, mégis egyre többet iszunk belőle

Nem csak az ára, a fogyasztása is növekedik.

A világ második leggazdagabb embere lett Mark Zuckerberg

Mark Zuckerberg csütörtökön először lett a világ második leggazdagabb embere, megelőzve Jeff Bezost, köszönhetően a Meta Platforms jó...

Nincs vége a vesszőfutásnak: újabb pocsék adat érkezett a magyar iparról

Bár a nyár elején a stabilizálódás jeleit mutatta az ipar, a friss augusztusi adat szerint ideiglenes volt a megállás a lejtőn: az előző...

Ma is 400 forint feletti euróra ébredtünk

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az...

Meglett a gamma-sugárzások hiányzó láncszeme, egy újfajta gamma-felvillanás

Villámláskor gammasugár-felvillanások, vagy más néven sötét villámok keletkeznek a Föld légkörében. A NASA most a viharok idején...

A kutatók szerint a féreglyukak folyamatosan megváltoztatják a valóságunkat titokban

Mikroszkopikus méretű féreglyukak lehetnek a megoldásai a kozmológia jelenleg legfontosabb rejtélyeinek – ezek az apró téridőbeli...

Tovább zuhan a magyar ipar teljesítménye: egyre nagyobb a baj, ki lehet még ebből jönni?

Majdnem tíz százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest az ipar teljesítménye - ez derült ki a KSH legfrissebb adataiból.

Még halvány reménysugár sem látszik a magyar ipar visszakapaszkodására

Augusztusban az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.

Börtönbe kerülhet, aki így akar pár ezret spórolni: sokan nem gondolják, de súlyos bűncselekmény

Lakásvásárláskor sok dologra kell figyelni, mindenekelőtt arra, hogy mi kerül bele a szerződésbe.

0

Sport

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően

„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet […] A Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után bejegyzés előszö

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

A korábbi úszókapitány felszólította Orbán Viktort és Schmidt Ádámot

Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.

Megvan a garancia, jöhet az olimpia

A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el

Lisztes Krisztiánról nagyon rossz hír érkezett

A magyar szövetség és a Frankfurt egyeztetett a fiatal focistáról.

Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Világbajnok lett a Veszprém!

A Veszprém hosszabbításban nyerte meg a kézilabda klubvilágbajnokság döntőjét.

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar […] A Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Z

0

Bulvár

Külföldön egyre többen veszik, a magyar kormány betiltotta hétfőn

Megjelent az ország legújabb településrendezési szabályzata, amelyben a kormány megtiltotta az erkélyre szerelhető napelemeket.

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Rendkívüli fotót osztottak meg Michael Schumacherről a szemfüles rajongók

Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Lőtt sebekkel holtan találták Putyin volt miniszterét Moszkvában, ukrán forrás közölte a hírt

Az 50 éves férfi kiemelt helyen szerepelt az EU szankciós listáján is.

Tele van az ország mérgező bugyikkal, minden harmadik magyar veszélyben van

Sokkoló eredményt hozott az alsóneműk laboratóriumi vizsgálata.

„Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt

Tegnap a német nagykövet szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségen. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Az eseménye

„A sugardaddy nem fizetett, ezért megverték” – Polgárőrök mesélnek

Minden kisvárosnak vannak meglepő titkai, ami egy éjjeli járőrözés során mindig kiderül.

Magyar Nemzet: szigoríthatják a Nők 40 programot januártól

A kormányközeli lap szerint 2025-ben bevezethetik a Nők 43+ programot.

blogmorzsák

A talált gyermek közel kétszáz éves rejtélye

Honnan jött a rejtélyes fiatalember, miért volt fontos kimozdítani őt Nürnbergből és vajon miért gyilkolták meg?

Dallas a Molban vagy Mol a Dallasban?

A Dallas Bobbyja MOL-reklámarc lett.

0