Nagyszabású ünnepi rendezvények kísérik III. Károly király májusi koronázását
Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri a brit uralkodó, III. Károly király májusi koronázását. A részleteket vasárnap ismertette a Buckingham-palota.
Az udvar már korábban bejelentette, hogy III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban.
A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.
II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.
Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.
A májusi koronázáson III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák.
A brit monarchikus szokásjog alapján ugyanis a mindenkori király feleségét a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.
A Buckingham-palota által vasárnap ismertetett részletek szerint a koronázási ünnepségek első mozzanataként május 6-án, szombaton délelőtt a király és hitvese díszes menet (The King's Procession) élén a palotából a Westminster-apátságba hajtat.
A ceremónia után egy még nagyobb létszámú díszfelvonulást (The Coronation Procession) vezetve a királyi házaspár visszatér a Buckingham-palotába.
Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család tagjai megjelennek a palota híres erkélyén és üdvözlik a tiszteletükre összegyűlt tömeget.
Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.
Itt köszöntötte csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt, a II. világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem napján az ünneplő milliókat Károly nagyapja, VI. György király és Winston Churchill miniszterelnök.
Az udvar vasárnapi tájékoztatása szerint III. Károly koronázásának másnapján, május 7-én, vasárnap nagyszabású koronázási koncertet tartanak a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencián, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban.
A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a legnagyobb világsztárok lépnek majd fel, bár a Buckingham-palota egyelőre nem fedte fel a résztvevők pontos névsorát.
A több ezer fős közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki, a szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a windsori koronázási megakoncertre.
A világhírű szupersztárok mellett fellépnek a zenei rendezvényen különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is. A szereplők között lesznek mások mellett olyan kórusok, amelyeket Nagy-Britannia által befogadott menekültek alapítottak, de fellépnek az állami egészségügyi szolgálat (NHS), valamint a LMBT-közösség tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek is.
A nagyszabású rendezvények központi elemei közé tartoznak majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.
Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.
III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.
Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem 9 ezren voltak hivatalosak.
Az udvar már jelezte, hogy III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz és sokkal kevesebb meghívott vendég előtt tartják.
hírek innen, onnan
A kommentelők teljesen kiégtek Orbán Viktor nindzsa-kormányától, a fél ország ezen a furcsa elszóláson rugózik
Magyarország miniszterelnöke a Fidesz tisztújító közgyűlésén nindzsa-kormánynak nevezte a kormányt, az ebből készült mémre...
ENSZ klímacsúcs: Magyarország is csatlakozott a nukleáris energia bővítéséről szóló egyezményhez
A globális nukleárisenergia termelő kapacitást 2050-re kell megháromszoroznia az aláíró 22 országnak.
Hatalmas áttörést értek el kutatók a műanyaghulladék újrahasznosításában
Az eredmény a tudósokat is meglepte.
Itt a búcsú. Közösségi oldalán, fájdalmas sorokkal köszönt el Nádai Anikó
Ennyi volt, nincs tovább!
Depis vagy? Csináld ezt.
A fénytelen nappalok és a hosszú éjszakák időszakában amúgy is hajlamosak vagyunk átadni magunkat a szomorkodásnak, kedvtelenségnek....
Ilyen gyorsan összejött? Most derült ki a Párharc sztárpárjáról, ezt senki se gondolta róluk
Nagyon boldogok együtt!
Pszichológia: nézz mélyen a szemembe.
A szem a lélek tükre, de a szemfülesebbek még többet megtudhatnak csevegő partnerük állapotáról, ha a pupilláját figyelik.
5 makacs diétás tévhit
A józan ész ritkán jut szóhoz, ha diétázásról van szó. Téves értelmezések garmadája kering a köztudatban. Íme 5 dietetikai tény,...
Visszaszólt Orbánnak az Európai Tanács elnöke az Ukrajnával kapcsolatos kijelentésére
A miniszterelnök a múlt héten arról beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozását egyelőre nem szabad napirendre tűzni. Kár, hogy már van...
A demokrácia győzelmeként ünneplik a kormánybarát elnökjelölt leszavazását egy MTA-bizottságban
A kormány által már több pozícióval megkínált Gyuricza Csaba is bejelentkezett az elnöki posztra, de a váratlanul állított ellenjelölt...
A magyarok jelentős része szerint objektív tények nem is léteznek
Működik a propaganda, az információs apokalipszisben az emberek elbizonytalanodnak. Egy új kutatás szerint az objektív igazság...
Elképesztő, soha nem találnád ki, hogy miket kérnek a gyerekek a Mikulástól
Ovisoknál érdeklődött a Bors, hogy mik a kívánságaik..
Sport
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése
Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata
A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.
A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat
Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.
Az év legnevetségesebb öngólját lőtte a magyar válogatott focista csapattársa - videó
Ritkán látni ekkora szerencsétlenséget futballpályán.
Bulvár
Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...
Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.
Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól
A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya
A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.
Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé
Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki
Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg
Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.
15 évvel fiatalabb lányért hagyta faképnél feleségét a nők magyar bálványa
Kalocsay Miklós nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeresnek mondhatta magát, a sors azonban végül nem olyan jövőt szánt neki, mint amilyet elképzelt magának.
Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet
Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes
Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.
Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!
A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...
Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.
Orbán Viktor bejelentést tett a nyugdíjakról
A miniszterelnök szerint megvédték a nyugdíjak értékét.
blogmorzsák
Szólóénekesek között vándorló dalok
Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Életerős fiatalemberként derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap