Nyert a Honvéd ellen a Pécs kosárcsapata
A Pécs hazai pályán 91-79 legyőzte a Budapesti Honvéd együttesét a férfi kosárlabda NB I szombati zárómérkőzésén.
A találkozó előtt egyformán öt-öt vereséggel és két-két győzelemmel rendelkező alakulatok közül a meccs elején még a fővárosiak voltak pontosabbak, de a folytatásban feljavult a pécsiek játéka és végül magabiztos győzelmet arattak.
Ezzel a pécsi kosárcsapat a 9. helyen áll a bajnokságban.
NKA Universitas Pécs-Budapesti Honvéd Sportegyesület 91-79 (19-24, 20-14, 25-16, 27-25)
hírek innen, onnan
Mi a leggonoszabb dolog, amit egy férfi mondott neked és a mai napi fáj?
A férfiak – néha tudtukon kívül is – meglepően kegyetlenek tudnak lenni, ahogy az alábbi tíz esetben is mély nyomot hagyott egy...
Fokozott készültség Olaszországban a ferde torony miatt
Közel 1000 éve szilárdan áll a bolognai Garisenda-torony, amelynek napjai meg vannak számlálva a szakértők szerint.
Megvan, ki vezeti majd MSZP EP-listáját
Szombati sajtótájékoztatóján jelentette be a párt.
Novák Katalin több ország vezetőjével is kétoldalú megbeszélést folytatott
Novák Katalin köztársasági elnök több ország vezetőjével is kétoldalú megbeszélést folytatott az ENSZ Éghajlatváltozási...
Rettenetes állatkínzás egy kutyapanzióban, borzalmas kínokat éltek meg az ártatlan állatok
Még fizettek is ezért a gazdáik.
Magyarország most nem pendül egy húron Kínával és Oroszországgal
A két nagyhatalom képviselőivel szemben ugyanis Novák Katalin aláírta a dubaji klímacsúcson az atomenergia bővítésére felszólító...
Gyászol Nagy Melanie, holtan találták meg az eltűnt rokonát: „Éjjel szóltak nekünk”
Sajnos a rendőrök már nem tudták élve előkeríteni.
Nem érkeztek üres kézzel a klímacsúcsra az amerikaiak, beígértek három milliárd dollárt
Joe Biden távollétében Kamala Harris alelnök jelenti be a kötelezettségvállalást a dubaji találkozón.
Meghalt a kézilabdázó Kovács Lászlóné Szűcs Judit
Férje is válogatott kézilabdázó volt.
Lehalt az állampapír-kezelő webes felület
Nem működik sem a webkincstár, sem a Mobilkincstár.
Kitálalt az új TikTok-sztár PSG Ogliról: „Az az igazság, hogy nem ismerem őt”
Többen követik az izomember, TikTok-tartalomgyártót külföldön, mint itthon.
"Megtalálták az én drága fiamat" - Zokogva mesélte az áldozat édesanyja, meggyilkolták Nagy Melanie rokonát
Megtalálták M. György holttestét.
Sport
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Aggódnak a szurkolók, veszélybe került az NB I-es focimeccs megrendezése
Az egész város összefogott, hogy játékra alkalmas állapotban legyen a kecskeméti pálya.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
A Veszprém szurkolói megszégyenítették saját játékosukat, a klub kiállt mellette
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
Egészpályás gólt szerzett a kapus, mindenkinek látnia kell a történelmi pillanatot - videó
Mindössze a 14. kapus a ligában, akinek ez a bravúr sikerült.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata
A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.
A magyaroknak senkitől sem kell félnie a foci Eb-n, ahova még Luxemburg is kijuthat
Megmutatjuk, mikor, mire kell még figyelni a nyári, németországi Eb-vel kapcsolatban.
Bulvár
Nézze meg a listát: ha az alábbi 71 település valamelyikén lakik, önnél is bekapcsolhatja a Vodafone az 1 giga...
Újabb 71 település közel 180 ezer háztartásában teszi elérhetővé a napokban 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatását a Vodafone.
Fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól
A katolikus papok épp most kapják meg az államtól a karácsonyi támogatást, de a pénz nem sokáig maradhat a számlájukon.
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya
A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.
Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé
Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki
Egyetlen pénisszel rendelkező ember sem akarja megtapasztalni azt, ami a sífutókkal történhet meg
Hiába mozogsz, a -15 Celsius-fok az -15 Celsius-fok, még a nemi szervednek is.
Irgalmatlan havazást kapunk a hétvégén: akár 20 centi hó is eshet
Az ország nyugati részén hatalmas havazás várható, míg északon az ónos eső miatt aggódhatunk.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes
Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
15 évvel fiatalabb lányért hagyta faképnél feleségét a nők magyar bálványa
Kalocsay Miklós nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeresnek mondhatta magát, a sors azonban végül nem olyan jövőt szánt neki, mint amilyet elképzelt magának.
Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.
Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!
Orbán Viktor bejelentést tett a nyugdíjakról
A miniszterelnök szerint megvédték a nyugdíjak értékét.
A testvérem hazahozta az új párját én pedig elhánytam magam idegességemben: soha nem derülhet ki honnan ismere...
Hatalmas terhet cipelek, ami több ember életét is tönkreteheti. Ti mit tennétek a helyemben? Nem sokáig bírom már.
blogmorzsák
Szólóénekesek között vándorló dalok
Vannak a hazai könnyűzene történetében slágerek, amelyek nem csak egy előadóhoz köthetők. Összeszedtük a legjobbakat.
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Életerős fiatalemberként derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Adatvédelmi Nyilatkozat
- Egymillió ember oltásához szükséges vakcina érkezik 90 nap alatt
- Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések
- Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Nyithatnak a boltok és a szolgáltatások, a vendéglátóhelyek nem
- Gyönyörű idővel indul a nap, aztán jön az eső
- Az internetes időpontfoglalás az oltáshoz még csak Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden lesz elérhető
- Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom
- Orbán Viktor: Szombaton nyithatnak a teraszok, jövő hét közepétől meg minden más
- Orbán Viktor: Szombat reggel nyithat az ország
- 213 az új fertőzöttek száma
- Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk
- Sokat fog sütni a nap