Ezt olvasta már?

0

Teljes a SopronFest programja

Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Sopronban.

 

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója kiemelte, hogy a hosszú távú terv az, hogy a programsorozat fenntartható méretű legyen, a város büszke legyen rá és a megvalósítás során a helyiekre támaszkodjanak.

Fülöp Zoltán, az esemény másik alapítója hangsúlyozta, hogy a Sopron Fest egy "urbán fesztivál", a helyi értékeket mutatja be.

Hozzátette: nagyságában és kínálatában az előző évhez képest ugrásszerű fejlődés figyelhető meg, mert míg 2023-ban tíz kiállítást láthattak a látogatók a város különböző pontjain, addig idén már több mint harmincat. Tavaly két színpadon voltak koncertek a kempingben, idén a fellépők 5-6 színpadon osztoznak.

Fülöp Zoltán elmondta, hogy az ugrásszerű fejlődés nem cél minden évben, mert a rendezvény családias hangulatát szeretnék megőrizni.

Váncza Panna szervező a zenei programokat sorolva elmondta, hogy május 17. és 19. között a Lővér kempingben fellép mások mellett Azahriah, a Halott Pénz, Korda György és Balázs Klári, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Quimby, a Kruder & Dorfmeister páros, Sigma és Alle Farben, akinek a koncertjén tűzijáték is lesz.

Napközben Sopron Fő terén, a Soproni Sörnapok színpadán mások mellett Demjén Ferenc, a Csík zenekar, a Punnany Massif és a Kraak & Smaak is színpadra lép. A nulladik napon, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz ad koncertet, amit Necc Party követ.

A Lővérekben a három nap alatt a Poncichter negyedben a magyar bort népszerűsítve soproni borászatok és termelők kínálják termékeiket.

A Telekom PodcastFesten komoly és szórakoztató beszélgetések lesznek hét helyszínen. A programelem részeként Áder János Steigervald Krisztiánnal, Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal, Kadarkai Endre Ördög Nórával, Tóth Gabival és ByeAlexel beszélget, de megszólal mások mellett az idén 70 éves Eperjes Károly, Tari Annamária, Nánási Pál, Szabó Béla és Weiler Péter is.

A Dumadélután elnevezésű programban Fábry Sándor, Dombóvári István, Szabó Balázs Máté, Hajós András és Linczényi Márk lépnek fel.

SopronFest ART program részként harminc kiállítás tekinthető majd meg egy időben, szerte a városban. A Hűség Városa elnevezésű csoportos tárlaton például Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a kiállított alkotásaik mellett a Várkerületen szívalakú kompozíciókat készítenek.

A SopronFest Gourmet program során május 11. és 17. között a város 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program lesz, a kempingben pedig a Street Kitchen meghívására Food Truck konyhák kínáltaiból lehet válogatni.

A programsorozat irodalmi elemeket is tartalmaz, mások mellett a városba látogat Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián és Erdős Virág. Az irodalmi beszélgetések után dzsesszkoncerteket tartanak.

Elhangzott: a Soproni Egyetem idén is támogatója és stratégiai partnere a SopronFestnek.

A fenntarthatóság jegyében több helyszínen is lesznek kiállítások, workshopok vagy edukációs programok. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Sopron önkormányzata egy városi minierdőt hoz létre. Az úgynevezett Miyawaki-erdő ültetésén Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnöke is részt vesz.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden soproni büszke lehet a fesztiválra, amelynek a megszervezését közös sikerként értékelte.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor: Nem Ukrajna vagy Oroszország érdekei érdekelnek

A miniszterelnök szerint Magyarország megmarad a béke szigetének.

Drámai előrejelzés: több millió ember otthona válhat hamarosan lakhatatlanná

Egy új tanulmány szerint a globális felmelegedés okozta tengerszint-emelkedés amerikaiak millióinak mindennapi életét fogja felforgatni,...

Ez lenne Trump béketerve? Így ültetnék tárgyalóasztalhoz Putyint és Zelenszkijt

A Reuters értesülései szerint olyan lehetséges tervet mutattak be Donald Trump volt amerikai elnöknek az orosz-ukrán háború...

Legendás Ford raliautókat hoznak vissza a gyár jóváhagyásával

Az első Escort Rs2000 és az Rs200 raliautó újraalkotásával nyit a Boreham Motorworks.

Gasztrobűn vagy ínyencség az ananászos pizza? Gianni Annoni tisztázta

Miért nem szabad cappuccinót inni délután? Szentségtörés, ha ananász kerül a pizzára? Honnan tudhatjuk, hogy igazán jó fagyit eszünk?...

Ilyen állapotban van most Varga Barnabás, aki ijesztő fejsérülést szenvedett a Skócia elleni meccsen

Varga a Skócia ellen 1-0-ra megnyert csoportmeccs második félidejében szenvedett súlyos sérülést. A Ferencváros csatára hordágyon hagyta...

Már látni, milyen munkákra készülnek az otthonfelújítási programra pályázók

Nyílászárócserében és homlokzati hőszigetelésben gondolkodnak a legtöbben, de sokan más, nem támogatott munkálatokat is elvégeznének...

Brutálkínos bakit találtak a 30 éves Forrest Gump-ban, döbbenet, hogy ez benne maradt a filmben

Ekkora bakit véteni a világ egyik leghíresebb filmjében, még most is hihetetlen.

Weisz Fanni babát vár, de nem ez az egyetlen fenomenális híre

Weisz Fanni egyszerre két hatalmas örömhírt is közölt a követőivel az Insta-oldalán: bejelentette, hogy első gyermekét várja, valamint...

Ratatics Péter: Újpesten a Leverkusen a követendő példa

Az elején mindaddig invesztálni kell egy új klubcsapatba, amíg nem tudjuk a saját lábára állítani – fogalmazott az Economxnak adott...

0

Sport

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Tíz nap alatt összeomlott Németország

Az életéért küzdő Varga Barnabást távolról néző mentősök, eltévedő villamosok, focistát lerúgó biztonsági őr, dráma a pályaudvarokon. A németek képtelenek megrendezni az EB-t.

Itt a bizonyíték, hogy Varga Barnabás ellen szabálytalankodtak a skótok - kép

A bíró és a VAR szerint nem volt szabálytalanság.

Szinte biztos, kivel játszik a magyar válogatott, ha továbbjut

A horvátok már biztosan mögöttünk végeznek a csoportharmadikok rangsorában, ezzel eldőlt, ki várhat rák a nyolcaddöntőben.

Megműtötték Varga Barnabást - itt vannak a legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság biztosan véget ért a számára.

A magyar csoda után őrjöngött az olasz kapitány, árulóra gyanakszik

Az olaszok szövetségi kapitánya kritizálta a játékosait és komoly vádat fogalmazott meg.

Felháborító, hogyan reagált az UEFA Varga Barnabás sérüléséről

Az Európai Labdarúgó Szövetség a késlekedő egészségügyi stábot védi.

"Az meg ki?" - kérdezett vissza a kegyetlen skót kapus, amikor Varga Barnabásról érdeklődött a riporter

A skótok sérülést okozó kapusa, Angus Gunn nem tudta, ki az a Varga Barnabás, akinek súlyos sérülést okozott

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

Lesújtott Dániára az UEFA

Az UEFA büntetést szabott ki a dán labdarúgó-szövetségre a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulója előtt.

Elmondta a szakértő, miért nem rohantak oda azonnal Varga Barnabáshoz az orvosi csapat tagjai

Szerinte a futás megnehezíti, hogy az orvosok nyugodtak maradjanak az adott szituációban.

0

Bulvár

„Ismeretlen helyre távozott” a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Alig észrevehető tünetek jelzik - A krónikus vesebetegség felismerése

A krónikus vesebetegség Magyarországon becslések szerint 1,5 millió embert érint. Az, hogy miért csak becslésről beszélhetünk, annak tudható be, hogy az érintettek többsége nem tud arról, hogy veséje nem működik

Megkérdezték Orbán Viktort, lemondjon-e Ukrajna a területeiről – íme, a válasz!

A magyar kormányfő Szijjártó Péterhez hasonlóan kikerülte azt a kérdést, hogy Ukrajnának át kellene-e engednie területeket Oroszországnak a béke érdekében. Arról ugyanakkor beszélt, hogy a magyar fociválogatottn

A győztes gól után Csoboth Kevin gyűlölt magyar sztárral szelfizett, egy szóvicc is született a közös fotó miatt

Hazánk egyik megosztó hírességével fotózkodott a magyar-skót meccs után Csoboth Kevin.

Eb: már csak ennek a csapatnak kell nyernie, és Magyarország biztosan továbbjutó

Elég sok feltételnek kellett teljesülnie, hogy Magyarország továbbjusson a labdarúgó Európa-bajnokságon. A legfontosabb persze az volt, hogy nyerjünk Skócia ellen.

Varga Barnabás barátnője a kórházból posztolt drámai fotót

A skótok ellen súlyos sérülést szenvedett Varga Barnabás barátnője a kórházzi ágyról üzent a rajongóknak

„Az meg ki?” – felelte a skót kapus, amikor Varga Barnabásról kérdezték

Megdöbbentette a drukkereket Angus Gunn mérkőzés utáni érzéketlen nyilatkozata.

Török Gábor: Egymást figyelik a fideszes politikusok, hogy lesz-e dezertőr

A borogyinói csatához hasonlítja a Fidesz szemszögéből az EP-választást a politológus. Interjúnkban arról is beszél, hogy miért lenne érdeke Magyar Péternek egy fideszes politikust átvenni a Tisza Pártba, hogy mi

Új hírek érkeztek Varga Barnabás horrorsérüléséről

Súlyos sérülést szenvedett a Skócia–Magyarország Európa-bajnoki csoportmeccsen Varga Barnabás. A labdarúgónak eltört az arccsontja, ezért valószínűleg hamarosan meg kell műteni.

0