Ezt olvasta már?

0

Tizennégy körözés volt érvényben egy szekszárdi nő ellen, mikor elfogták a rendőrök

Több mint egy tucat körözés volt érvényben az ellen a szekszárdi nő ellen, akit a készenléti rendőrök fogtak el nagydorogi rokonainál. A közel tíz hónapja keresett 44 éves asszonyt a Paksi Rendőrkapitányságra állították elő – számolt be róla a police.hu pénteken.

 

 

Mint írták, a Készenléti Rendőrség pécsi bevetési egységének járőrei a Paksi Rendőrkapitányság illetékességi területén láttak el szolgálatot 2023. augusztus 31-én. Délután a Nagydorogi Rendőrőrs őrsparancsok-helyettesével mentek ki egy nagydorogi címre, mert olyan információ jutott a birtokukba, miszerint egy körözött ott tartózkodhat. A házhoz érve igazoltatták az ott lévőket, köztük egy 43 éves szekszárdi nőt. A rendszerben lefuttatott ellenőrzése során kiderült, hogy ellene összesen 14 körözés van érvényben: öt elfogatóparancs, öt elzárás miatti körözés, míg négy tartózkodási hely megállapítás. A Szekszárdi Törvényszék garázdaság és becsületsértés miatt kereste, a Kaposvári Járásbíróság zaklatás miatt, ahogy a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Ügyészség is, míg a Szekszárdi Járásbíróság lopás miatt adott ki ellene elfogatóparancsot.

 

A fentieken túl büntetőeljárás folyik vele szemben további négy ügyben is, amiben tartózkodási helyének megállapítását kérte a körözést elrendelő szerv. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság garázdasággal, míg a Szekszárdi Rendőrkapitányság zaklatással, kiskorú veszélyeztetésével és lopással gyanúsítja. A Szekszárdi Rendőrkapitányság öt esetben azért adott ki ellene elfogatóparancsot, mert be nem fizetett pénzbírságokat elzárásokra változtatott. Az asszony nem fizetett be összesen 260 ezer forint pénzbírságot. Emiatt most 52 nap elzárás vár rá.

 

A nő ugyan ellenállást nem tanúsított, de a járőröket meglátva nagyon megszeppent, nem gondolta, hogy rátalálnak. Mintegy tíz hónapja bujkált a hatóságok elől. A rendőrök a Paksi Rendőrkapitányságra állították elő, ahonnan a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították át, hogy megkezdje büntetése letöltését.







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Bajt hoznak az orosz turisták? Furcsa dolgokat beszél egy európai diplomata

Inga Cerniuk litván külügyi kancellár döbbenetes dolgokat állított: szerinte az orosz turisták által gyakran látogatott országokban...

Kassza nélküli boltot nyitott az Aldi

Modern kamerák, egy arcfelismerő rendszer és egy applikáció helyettesíti az eladókat, valamint a kasszákat az Aldi londoni boltjában. A...

13 millió forintos pótdíjat fizetett egy bliccelő a BKK-nak

Érvényes jegy vagy bérlet nélkül saját bevallása szerint a közösségi közlekedők 9 százaléka utazik, közülük a legtöbb alkalommal...

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően úgy néz ki, hogy a rossz hangulat átragadhat Európára is, eséssel nyithatnak ugyanis ma az...

Súlyos biztonsági réseket fedeztek fel a Windowsban, megérkezett a megoldás

A Microsoft összesen 150 biztonsági rést foltozott be a Windows legújabb frissítésével - szúrta ki a HVG. 

Schubert Éva utolsó éveit a Kossuth-díjjal járó pénz változtatta meg

Lassan hét éve, hogy a kiváló színésznő nincs köztünk, de most kiderült, hogy az életkörülményeit merőben megváltoztatta, amikor...

Kis híján összeverekedtek egymással a Chelsea játékosai

Jackson és Madueke majdnem ölre ment Palmerrel, mivel mindegyikük el akarta végezni a büntetőt az Everton elleni meccsen.

30 éve működik az EXIM

Három évtizede kezdte meg működését hazánk hivatalos exporthitel-ügynöksége, az EXIM Magyarország.

Te tudod, mik is pontosan körmeid széléről lelógó, vékony kis darabkák

Mik azok és vajon mit jelezhetnek a körömtől elváló vékony kis darabok?

Megszólalt Détár Enikő a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban, megrázó vallomást tett

Eleinte még Babicsek Bernáttal osztozott a színpadon a színész tragikus haláláig.

0

Sport

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Lemondta a válogatottságot a DVTK játékosa

Egyik legemlékezetesebb gólját a 2015-ös krakkói világbajnokságon lőtte.

Döntöttek a Bayern Münchennél: őt szeretnék a csapat edzőjének - sajtóhír

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München már dolgozik Julian Nagelsmann visszatérésén - értesült róla a Sky Germany.

0

Bulvár

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Szijjártó Péter mégis nagyon kellene Balog Zoltán nagyköveti felmentéséhez

Sulyok Tamás döntéséhez kellene előterjesztés, ellenjegyzés.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

0